Nem volt világbajnok. Nem nyert Eb-aranyérmet.
A nagy vesztesek közé tartozott volna?
Azt azért nem mondanám.
Elvégre háromszor ünnepelt BEK-diadalt, és ugyancsak háromszor vette át az Aranylabdát. Mert ahogyan a bőrlabdát átvette… Dénes Tamás – kitűnő kollégám, nem egy könyvben szerzőtársam – azt írta, hogy annyit jelentett Hollandiának, mint a „Fab Four”, azaz a Beatles Angliának.
Mesés tizennégyes.
Merthogy Johan Cruyff a 14-es mezt viselte, abban hódított meg mindenkit, aki csak játszani látta. Idegsebészi agyműködés, tánctanári tempóérzék, sprinteri gyorsaság és balettművészi könnyedség jellemezte, a mai ifjak azt mondanák: „Eléggé össze volt rakva…” Aki hetvenötben volt fiatal – vagy öreg –, az találkozhatott vele a Népstadionban. Az UEFA Kupa harmadik fordulójában a Vasas a Barcelonát fogadta, s a katalán csapatnak két hollandja volt: I. és II. Johan. Cruyff és Neeskens.
A vörös-kékek mentek tovább a piros-kékekkel szemben, bár az angyalföldi játékosok azóta is emlegetik: ha Gass István a Nou Campban, 1-1-nél az ötösről bepasszolja a labdát az üres kapuba…
Ám papírforma volt a barcelonai továbbjutás, hiszen egy évvel korábban a holland válogatott vb-döntőt vívott, és a Cruyff buktatásáért az első percben megítélt tizenegyest Neeskens bevágta. Mégis a házigazda nyugatnémetek nyertek (2-1), igaz, a világ a tüneményes tulipános lábai előtt hevert. Korábban csak Puskás Ferenc és Pelé vívott ki olyan hírnevet, amilyen renomét Cruyff teremtett magának. A hőskor legjobbjai persze hátrányos helyzetben voltak, a tömegkommunikáció fejlődése a későbbi csillagoknak kedvezett. Viszont máig sem sok a Cruyff formátumú nagyság a futball históriájában, pedig a hetvenes esztendőktől is évtizedekre vagyunk. Hát még a Beatles-időktől…
„Cruyff robbant ki egy átadással, Sipos üldözte, de nem tudott közbeavatkozni, és a csatár 10 méterről nagy lövést küldött a kapu jobb oldalába” – írta 1966. szeptember 8-án, a holland–magyar Eb-selejtező másnapján a Népsport.
A sztárjelölt azon a 2-2-es rotterdami találkozón szerepelt először hazája válogatottjában, és nem hagyta unatkozni klasszis honfitársainkat (két hónappal korábban Mészöly, Bene, Albert, Farkas a brazilokat „oktatta” Liverpoolban). Hogy aztán már akkor sejtette-e valaki, hogy totális pályát fut be?
Ami biztos: sikerült neki.
S edzőként sem rombolta le a saját szobrát.
A Barcelona a BEK hajnalától harminchét hosszú esztendőt várt a legértékesebb európai klubtrófea elhódítására. Amikor a serleg először járt katalán kezeken az eredményhirdetés után, Cruyff volt az edző. A mester már akkoriban is betegeskedett, súlyos operáción esett át. Ám az igazi krízis, szerencsére, dekádokig elmaradt. Tavaly azonban rátört a legszörnyűbb ellenfél, amellyel szemben minimális az esély a győzelemre.
A kór mégsem nyert.
Elvitte ugyan, de Johan Cruyff finom eleganciával kicselezi: halhatatlan marad.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!