Bombáról bombára: emlékezés a héten elhunyt, felejthetetlen labdarúgóra
Ha valamennyi nagy gólját felelevenítenénk, akkor nemhogy ez az oldal, hanem az egész újság megtelne, akár a Népstadion a hetvenes évek kettős rangadóin. Így megannyi ragyogó alakítása közül csak néhányat idézünk fel, tisztelegve a héten – hatvanesztendős korában – elhunyt, 36-szoros válogatott, legendás és közszeretetnek örvendő Vasas-labdarúgó, Várady Béla emléke előtt.
1971. december: Tatabánya–Vasas 1-3. Az angyalföldiek a 37. percben már 3-0-ra vezettek, noha a Bányászt akkoriban nem lehetett egykönnyen kiütni, pláne nem saját pályáján. A harmadikat Várady érte el, de talán ennél is lényegesebb, hogy a tizennyolc éves gyerek 1971 őszén nem egyszerűen beépült: belesimult a Vasas csatársorába. Pedig abban még Molnár Dezső, Puskás Lajos, Farkas János, az 1966-ban veretlenül bajnoki címet nyerő együttes három kiváló tagja is játszott. Önmagáért beszél: Farkas volt a 9-es, Várady a 10-es.
1972. szeptember: Lengyelország–Magyarország 2-1. „Góóóóóóóóól, góóóóól, vezetünk! De milyen gólt lőttünk! Egy tizenkilenc éves fiatalember boldogságát jelentem, Várady Béla örömmámorában megcsókolta a kapufát” – lelkendezett a riportergéniusz Szepesi György az olimpiai futballtorna első félidejének végén. A válogatott ifjú tagja nem volt különösebben lámpalázas: levitte a labdát az alapvonal közelébe, aztán középre nézett, majd – miközben a beadásra számító Kostka kapus kirepült – finom mozdulattal a „rövid” sarokba lőtt. Az más kérdés, hogy annak idején még súlyos csalódást jelentett, csak ezüstérmes lett a nemzeti csapat…
1973. május: Vasas–Honvéd 4-3. Annak a kupadöntőnek a szünetében nem játszották el Aradszky László slágerét, hogy „nemcsak a húszéveseké a világ”. Mert a húszesztendős Várady – a szintén szédítően futballozó karmester, Müller Sándor támogatásával – szinte egymaga nyerte meg a meccset a Vasasnak. Mesterhármast ért el, és a harmadik gólja különösen emlékezetes maradt. Egyrészt, mert a kétszer tizenöt perces hosszabbításban az döntött; másrészt, mert a szerző előbb mellre vette a labdát, majd éles szögből hatalmas jobb felső sarkos lövést küldött Bicskei Bertalan kapujába. Az amúgy is fényes meccsnek ez volt a fénypontja.
1976. szeptember: Újpest–Vasas 5-4. Várady megint három gólt ért el, de szerezhetett volna négyet is, ám – szokásától eltérően – kihagyta a tizenegyest. Viszont harminc méterről, az oldalvonal mellől is rúgott egyet Rothermel Ádámnak. Ha nem hibázza el a büntetőt, 10-es osztályzatot kap; így csak 9-est érdemelt ki a Népsporttól. Nem mellesleg: az Újpest az utolsó nyolc percben fordított 2-4-ről 5-4-re. Ezzel precízen visszavágott az angyalföldi csapattól három hónappal korábban elszenvedett – hiszik vagy sem – 5-4-es vereségért.
1977. március: Vasas–Salgótarján 4-1. A Fáy utcaiak mind a négy gólját Várady lőtte. Ezzel abban az évadban már hétnél járt a „Stécé” ellen, mert Salgótarjánban a mesterhármasával fordított a Vasas 2-3-ről 5-3-ra. A triplából kettő félpályás szólógól volt…
1977. május: Vasas–FTC 4-1. Zombori Sándor röviden gurította le a szabadrúgást, ezért Várady elsőre nem bombázott, hanem lövőcsellel tévesztette meg a bátran elé vetődő ferencvárosiakat, majd lendületből, tizennyolc méterről, elemi erővel lőtt a jobb felső sarokba. Attól kellett tartani, hogy összedől a kapu… Abban az évadban a bajnok Vasas összesen száz gólt szerzett, Várady ennek a 36 százalékát vállalta magára (amivel gólkirály és európai ezüstcipős lett). S nagyjából ugyanennyi gólpasszt is jegyzett, mert káprázatos bal lábával sorra emelte a labdát a levegő két angyalföldi ura, Gass István és Kovács István fejére.
1978. október: Magyarország–Szovjetunió 2-0. A ferencvárosi jobbhátvéd, Martos Győző adta középre a labdát, Várady pedig tizennyolcról kapásból a jobb sarokba zúdította. Jobbal. Bár nem csupán a félelmetes balt használta, ritka alkalom volt, hogy a tizenhatoson kívül elvállalta egyből a másikkal…
1982. október: Vasas–Újpest 3-2. Egyet szabadrúgásból „varrt be”, egyet fejelt Szendrei Józsefnek. Mint oly sokszor, ezúttal is a mezőny legjobbjaként említették. Noha nem vitték el a világbajnokságra, még mindig a régi volt.
1984. június: Tours–Marseille 3-2. A kétcsoportos francia második liga bajnoki döntőjén 0-2-nél szépített, majd 2-2-nél, a 87. percben elementáris lövést küldött a bal kapufára, ahonnan a labda a hálóba vágódott. A helyi stadionban telt ház, 18 359 néző ünnepelte az első osztályban ritkán látott Tours csapatát, és annak 10-es számú, immár középpályás ikonját, a boldogító magyart. Meg lehetett érteni az ottani szurkolókat, hiszen mi tudjuk csak igazán, hogy Várady Béla mennyi, de mennyi örömöt tudott szerezni.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
