Ha azt hiszik, Brazíliát alapjaiban fordította fel, hogy a selecao nem nyerte el hatodszor is a labdarúgó-világbajnoki címet – sőt az elődöntőben minden idők legnagyobb különbségű vereségét szenvedte el hazai pályán –, akkor majdnem olyan mélységesen tévednek, amilyen súlyos a németek elleni 1-7 volt. Noha José Maria Marin, a brazil szövetség elnöke a vb előtt azt mondta, hogy „ha nem győzünk, akkor a pokolra kerülünk”, a 200 milliós ország lakossága különösebb megrázkódtatás nélkül nézett szembe az egész világ számára felfoghatatlan futballtörténeti tényekkel.

Nem mintha nem szeretné a labdarúgást, és ne rajongott volna ezért a csapatért is. De már nem mindenáron imádja a futballt.

A vb-ért pedig egyáltalán nem volt oda.

Mégpedig azért nem, mert a joga bonito hazájában a túlnyomó többséget kirekesztették a házigazdai örömökből. A világbajnokságot Brazíliában tartották, de nem a braziloknak: a FIFA talán a Holdon is minden zökkenő nélkül meg tudná rendezni a vb-t, ahogyan megtette ezt Dél-Koreában és Japánban vagy Dél-Afrikában. A helyszín kiválasztása nem azonos azzal, hogy a nemzetközi szövetség a helyiek boldogságát keresi. Érzelemnek itt helye nincs: működjék minden a szabványok szerint, a többi nem érdekes. Azaz Brazília fektessen be – vagy inkább költsön el – 12 milliárd dollárt a rendezésre, és fogadja el, hogy futballrajongóinak döntő hányada a világbajnokság közelébe sem kerül. A torna jegyárait ugyanis a brazilok többsége képtelen volt megfizetni, arra meg végképp nem gondolhatott, hogy egy-egy meccsre elutazik a családdal, mondjuk, Rio de Janeiróból Belo Horizontébe. A négycsillagos szállodákban 1390 realba került egyetlen éjszaka – ebből a FIFA vendégei kedvezményt kaptak –, s ehhez járult személyenként a reggeli 44 realért. Na most, Brazíliában hányan tudnak leszurkolni 624, a reggelivel együtt úgy 700 dollárt?

Sokan.

De a népességhez képest nagyon kevesen. Így aztán a vendéglátó ország hatalmas drukkerserege kirekesztettnek érezte magát a saját hazájában. Mehetett a szurkolói zónákba vagy nyilvános törzshelyére megnézni a tévét, de nem juthatott el a meccsekre. Kedvenc bárjában, vendéglőjében hasonló érzése lehetett, mintha a vb-t Mexikóban vagy Franciaországban tartották volna, hiszen a külföldi vb-kre is mindig elutazik negyvenezer tehetős brazil, aki harminc napra foglal méregdrága szállodai szobát, hiszen abban bízik, hogy a világbajnokságot végigjátssza a sárga mezes csapat. Hogy mennyi az a negyvenezer? A Belo Horizonte- i Minerao Stadionba nem fért be több 58 170 embernél, és ugye, nem csupán a braziloknak kellett helyet adni.

Ezért aztán a rendező ország megannyi lakója a vb ellen fordult. „Ha nem a mienk, akkor minek annyi pénzt áldozni rá?” – mondták a tiltakozók és azok is, akik nem vettek részt a tornát megelőző megmozdulásokban. Valamennyien a csapattal voltak, de az is motoszkált bennük: amennyiben a válogatott elhódítja az aranyérmet, úgy – akarva- akaratlan – legalizálja a széles körben ismertté vált korrupcióval is átszőtt, irdatlan ráfordítást. (Jellemző: a FIFA riói főhadiszállásáról, a Copacabana Palace Szállóban vették őrizetbe Ray Whelant, a nemzetközi szövetség VIP-csomagokat értékesítő partnercégének az igazgatóját.) Amikor tehát bekövetkezett a németek elleni, a futballvilágot megrengető 1-7, a brazilok egyrészt kétségbe estek – ilyen keserves kimenetelt még nem kellett átélniük –, másrészt valamelyest kárpótolta őket, hogy „megszívták ezek a nagykutyák is, odafenn”…

Nem is vonultak az utcára, hogy tüntessenek a leszerepelt együttes ellen, kirakatokat zúzzanak be, autókat borítsanak fel. A rettenetes csapáshoz képest már-már simán beletörődtek az eredménybe. Még azt sem gondolták, amit jó néhány brazil és nem brazil szakíró „harsogott”, hogy Brazíliának a futballban újjá kell születnie. Számukra természetes: országukban mindig lesz valódi labdarúgás, mert a készlet kimeríthetetlen.

Ez amúgy nem feltétlenül igaz, ha Hulk, Fred és Jo „kirobbanthatatlan” a válogatott csatárkollekciójából, bár a brazilok erről azt mondják: ez nem Brazília, hanem Scolari csapata volt. Még a Folha do São Paulo című napilap is azt írta: „A szakvezető a felelős az évszázad megsemmisüléséért.” Ebben nem teljes az egyetértés. Vannak, akik úgy vélik: 2014 rosszabb még 1950-nél is, mert manapság már nem létezik a hajdani világklasszis felhozatal. Vissza kellene térni az eredeti brazil futballhoz, ám évi 1200 labdarúgó exportálásával nincs kivel. Márpedig a futballban Brazília nem az aranyérem elmaradásával, hanem azzal vesztette a legtöbbet ezen a vb-n, hogy odalett játékának látványa, varázsa, szabadsága, élvezete.

Évtizedeken át a brazil futballisták mosolyogtak és derűt fakasztottak. Most – korántsem csupán a vereségek után – egyremásra elsírták magukat. Azt hitték, soha nem tapasztalt nyomás van rajtuk.

Pedig, mint kiderült, Brazília nem esett szét (csapatával ellentétben). Inkább úgy értékelte magában a vb-t, ahogyan a Four Four Two című brit szaklap az 1-7-et: „Ez nem is tragédia, hanem szomorú komédia.”

Tetszik látni, van abban is valami jó, ha a vb-t a legalább ötven évig csodált, mesés futball hazájában rendezik, de ahhoz Brazília nagy részének szinte köze sincs.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!