Azt hiszem, a 21. századi gondolkodást más dimenzióba helyező, korszakos elméletet dolgozott ki a tizenhét éven aluli ifjak labdarúgó- válogatottjának szakvezetője.
A nagy magyar bölcselő a francia fiataloktól az Európa-bajnokság helyosztóján elszenvedett 1-0-ás vereség után azt mondta: „Tulajdonképpen győztünk.” Ez a filozofikus mélységű – azazhogy magasságú – megállapítás alapvetően változtathatja meg az eddigi, ismerjük be, földhöz ragadt eszmefuttatásokat, sőt átírhatja akár a történelmet is.
Hogy mást ne említsek: e tudományos fordulat nyomán egyáltalán nem biztos, hogy az 1990-es vagy a 2014-es világbajnoki döntőt a németek nyerték az argentinok ellen. Az eredményjelző táblán ugyan Rómában és Rio de Janeiróban is a Germany felirat mellett virított az 1-es, de mostantól erősen el kell tűnődni azon, hogy Andreas Brehme, valamint Mario Götze nem dél-amerikai győztes gólt szerzett-e az Örök Város Olimpiai stadionjában, illetve a Maracanában. Miként a felbecsülhetetlen értékű felismerés pillanatától Müller Sándor sem verheti a mellét, amiért bevágta a labdát Géczi István hálójába 1974 májusában, az Üllői úti stadion újjáavatásán, mert immár muszáj elmerengeni azon, vajon nem az FTC nyert-e 1-0-ra a Vasas ellen, jóllehet több mint négy évtizeden át abban a meggyőződésben – tévhitben? – éltünk, hogy az angyalföldi együttes győzött a ferencvárosi pályán.
Az emelkedett utánpótlástréner hallatlan horderejű kinyilatkoztatása ennél szélesebb távlatokat is nyithat: segítségével semmissé tehető megannyi, az U17-esek 0-1-es sikerénél messzemenően megrázóbb kudarc, egyebek közt az 1997-es „jugoszláv” és a 2013-as „holland” blamázs. Értsd: nem a vetélytárs hintette meg honfitársainkat gólokkal, ahogyan szilveszterkor a konfettit szórják, hanem hazánk fiai lepték meg hetessel és ötössel a déli szomszédokat, valamint nyolcassal a narancssárgákat.
Igaz, a kivételes jelentőségű elméletnek veszélyei is lehetnek, mert előfordulhat, hogy a fantasztikus felfedezés nyomán az angolok kiderítik: nem a magyarok, hanem ők nyerték 6-3-ra „az évszázad mérkőzését” ötvenhárom novemberében. Mégse stresszeljünk: nyugodtan odaadhatjuk azt a meccset a brit szigetországiaknak, mert a mérhetetlen értékű felismerés alapján Magyarország a labdarúgó-história kétszeres világbajnokának tekinthető. (Azaz aranyérmet érdemelt ki harmincnyolcban, majd ötvennégyben is.)
Kétségtelen, alaposan ki kellett böjtölni, hogy valami megmozduljon a magyar futballban.
Ám végre tiszta szívvel és roppant megkönnyebbüléssel kijelenthető: érdemes volt évtizedeket várni a változásra.
Elvégre nemhogy fellendülés van, de itt a hazai labdarúgó-forradalom.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
