Talán a kínai Országos Népi Gyűlésben van még olyan kikezdhetetlen egység, amilyen napjaink labdarúgószövetségében tapasztalható. A csütörtökön Telkiben tartott MLSZ-közgyűlésen bármit bocsátott szavazásra a levezető elnöki teendőket ellátó Vági Márton főtitkár, a hatvanegy küldött mindenre egyformán voksolt. (Természetesen támogatólag.) Ellenvélemény még véletlenül sem akadt; ha valaki egy másik planétáról betéved, egészen biztosan azt hiszi, Magyarország a futball-világbajnokává lépett elő, de legalábbis ott tart, ahol 1953-ban, amikor különböző szintű válogatottjai hat fronton nyertek a megfelelő osztrák csapatok ellen.
Maga Csányi Sándor, az ugyancsak egyhangúlag újra választott elnök is azzal tréfálkozott, hogy legközelebb titkos szavazást kell elrendelni, mert így nincs igazi kontroll. Azt a jelmondatot viszont, amely az elöljáró mögött virított, a kellően empatikus szervezők korántsem viccnek szánták, noha a szlogen így szólt: „A megújulás évtizede”. Hogy aztán a dekád félidejében miben jobb a magyar labdarúgás, mint amilyen 2010-ben volt, azt a Columbo, Derrick, Maigret, Poirot szuperkvartett sem tudná kideríteni. Az igazság az: öt éve sem ment a játék, és most is csak országos takarékfutball van.
Sőt, a helyzet több tekintetben romlott. A Bajnokok Ligája 2009–2010-es évadában a Debrecen túljutott a selejtezőkön, s bár csoportjában hat meccsen éppen hatszor kapott ki, a nulla ponttal és az 5-19-es gólkülönbséggel is jobb „eredményt” ért el, mint azóta bármelyik magyar aranyérmes együttes. Az első Csányi-periódus alatt a Videotonnak az Európa Liga csoportkörébe sikerült bejutnia (2012-ben), ám a kontinens második számú klubtornája nem hasonlítható a királykategóriához. S a legutóbbi két alkalommal már a vízparton főidényi, de a nemzetközi futballban előszezoni júliusban–augusztusban kiselejtezték a magyar csapatokat.
Nem csodálható, ha a világ bajnokságainak listáján a múlt évben az ibolyaszerény 76. helyen jegyezték az NB I-et, s jóllehet, a válogatott – miként Csányi kiemelte – a huszonhetedik helyen is állt a világranglistán, a szomorú helyzet változatlanul az: Eb-n negyvenhárom, vb-n huszonkilenc éve nem jártak honfitársaink. A stadionok látványosabban épülnek a futballnál, és egyszerűbb is a kiemelkedésük, már ha az állam úgy dönt: erre aztán nem sajnálja a dohányt. Hogy mi folyik a pályán, az már korántsem olyan pompás, mint a VIP-tribün. Értsd: a nagyon fontos személyek szektorának kényelme. Mert a páholyon belül – vagyis a pályán kívül – sincs minden rendben, gondoljunk csak az MLSZ-elnökségi tagként is funkcionáló Tarsoly Csabára… (Meg arra, néhányan milyen umbuldában gondolkodnak a tönkretett Győri ETO megmentése érdekében.)
A második öt évben bele kellene húzni, de az utánpótlás siralmas állapota nem sok jót ígér. A különböző korosztályok a nemzetközi meccseken csak égnek és égnek, az úgynevezett akadémiáknak nyújtott milliárdok sehogyan sem hasznosulnak: valódi labdarúgó nem kerül ki a szépen kistafírozott tanintézetekből. Hogy pontosan mennyi pénz folyik be (vagy inkább megy el) az úgynevezett tao révén, azt nem lehet tudni, mert törvény írja elő: a sport támogatására felajánlott adóforintok után érdeklődőknek nem kell részletes adatokat szolgáltatni. Igaz, az eredményjelző táblán minden rajta van.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
