CR7 és Lionel Messi – mint „mindig” – az Aranylabda-jelöltek között.

 
A harmadik Aranylabdája küszöbén álló Cristiano Ronaldo és az egy éve elhunyt Eusebio

„Unalmas volna, ha újra Cristiano Ronaldo nyerne” – mondta Thomas Müller, a világbajnok német válogatott emblematikus játékosa az Aranylabdáról, de unalmas az már így is.

Elvégre 2008 óta csak két futballista vehette át a trófeát: CR7 (kétszer) és Lionel Messi (négyszer). Amikor – 2010-ben – a FIFA bevásárolta magát a France Football hagyományos vetélkedőjére, Sepp Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség elnöke nagy hangon jelentette ki: „A győztes a labdarúgás”.

De ez csak lózung.

Már abban az évben súlyos dilemmát keltett, hogy a pálmát Messi vitte el két világbajnok klubtársa, Xavi Hernandez és Andres Iniesta előtt.

Most Manuel Neuert jelölték az argentin–portugál tandem mellé harmadiknak (díjátadás: január 12-én), merthogy újabban nem létezik izgalom, a FIFA előre közli, mely trióból lép elő a győztes. Rendes körülmények között a német labdarúgónak drukkolna az ember, csak hát még az előválasztásban sincs rendes körülmény, mert abból a csapatból, amely a vb elődöntőjében 7-1-re legázolja Brazíliát Brazíliában, már-már gondatlanság a kapust kiemelni… Amúgy az idei világbajnokságon a Real Madridban ellenállhatatlan, gólt gólra halmozó Cristiano Ronaldo ugyanúgy leszerepelt, mint az összes korábbin, amelyen pályára lépett, és Messi sem csillogott (sőt): noha az argentin válogatott huszonnégy év múltán újra döntőt vívott, szédítő kvalitású talizmánja az egyenes kieséses szakaszban egyetlen gólt sem szerzett.

El tudtak volna-e képzelni ilyesmit, mondjuk, Peléről?

A brazil „király” persze csak tiszteletbeli aranylabdás, mert abban az időben, amelyben ő uralkodott, még nem adhatták nem honosított dél-amerikainak a Ballon d’Ort; az egyaránt argentin Alfredo di Stefano és Omar Sivori spanyolként, illetve olaszként vehette át a díjat. Apropó, Di Stefano!

A modern idők kizárólagos párosversenye kapcsán eszünkbe juthat, hogy Cristiano Ronaldót és Messit megelőzően egynél többször csak nyolcan vitték el a pálmát: Johan Cruyff, Michel Platini, valamint Marco van Basten háromszor, Di Stefano, Franz Beckenbauer, Kevin Keegan, Karl-Heinz Rummenigge és a fenomén Ronaldo kétszer. Közben olyan nagyságok nem nyertek egyszer sem, mint Gordon Banks, Sepp Maier (kapusok), Bobby Moore, Giacinto Facchetti, Paolo Maldini, Roberto Carlos (védők), Sandro Mazzola, Wolfgang Overath, Kazimierz Deyna, Xavi, Iniesta (középpályások), Puskás Ferenc, Just Fontaine, Emilio Butragueno, Dejan Szavicsevics, Dragan Dzsajics (csatárok).

A sort hosszan lehetne folytatni, a lényeg azonban az: vajon a Cristiano Ronaldo, Messi páros tényleg annyira fölötte áll mindenkinek, ahogyan azt a Ballon d’Or utóbbi évei tükrözik? Valóban nem láttunk volna még hozzájuk hasonló labdarúgókat? A kérdés nem is kérdés: dehogynem láttunk.

Olyannyira, hogy Cristianónak esélye sincs beférnie minden idők álomtizenegyébe a szintén a csatársor bal oldalán játszó Pelé, Puskás és Diego Maradona mellett. CR7-nek a legjobb esetben marad a negyedik garnitúra, míg Messi ott lehet az első csapat támadó hármasában a brazil Ronaldo és a háromszoros világbajnok, ebben a tekintetben végképp felülmúlhatatlan Pelé mellett.

Hogy őszinte legyek, még abban sem vagyok biztos, hogy Cristiano Ronaldo a valaha volt legjobb portugál labdarúgó. Magam Eusebiót nagyobb formátumú futballistának tartottam. Ám a hatvanas évek világklasszisa csak egyszer kapta meg az Aranylabdát, kétszer második lett… (Már azon túl, hogy vb-bronzéremre vezette hazája válogatottját, a Benfica vezéralakjaként BEK-, klub Világkupa-győztes, valamint kétszeres európai aranycipős volt, és további három alkalommal döntőt vívott az öreg földrész első számú klubtornáján.)

Már csak azért is tisztelegjünk előtte, mert január 5-én egy esztendeje, hogy elhunyt.

Címkék: Gól rovat, Aranylabda

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!