Vannak, akik fájdalmukban Bernd Storck német szakvezetőre kenik a labdarúgó-válogatott legutóbbi két döntetlenjét az Eb-selejtezőkön, noha mind a múlt pénteken az Üllői úton, mind hétfőn Belfastban bebizonyosodott: a magyar együttes számára nincs megfelelő vetélytárs. Honfitársaink az Üllői úton a románok ellen (0-0) azért nem tudtak háromszor egymáshoz passzolni, mert a rivális messzemenően labdabiztosabb, ráadásul mind a mozgást, mind a gondolkodást illetően jóval gyorsabb volt, míg a kirívóan képzetlen északírekkel szemben (1-1) azért nem ment „sorozatban” két-három átadás sem, mert a technikailag kezdetleges házigazdák dinamikáját még csak megközelíteni sem sikerült. A vendéglátók rendre „eladták”, majd azon nyomban visszavették a labdát…
A „teljesítményre” jellemző, hogy hazánk fiai közt egy sem akadt, akit a két tétmeccs alapján ki lehetne emelni, sőt magyar akciót is csak a legkiválóbb memóriájúak – vagy a legélénkebb fantáziájúak – tudnak említeni. A fiúk bekkelnek, mert más fegyverük nincs; ifjabb Dárdai Pál irányításával is rendszerint az alapvonaluktól harmincméternyire sorakoztak fel. Ezzel együtt az MLSZ új „találmánya”, az egyetlen kvalifikációs széria során immár a harmadik szövetségi kapitányként elővezetett Storck is benne van az ibolyaszerény előadást tekintve dupla blamázsban, de csupán annyira, mint a döntéseiben követhetetlen szövetség, valamint a Dunakorzó-tempójuk miatt nagyon is követhető futballisták.
Amúgy Belfastban korántsem a labdarúgóké volt a legnyomasztóbb produkció. A Túrázó Embereken Nem Segítő Iroda – a TENSI – vagy százhúsz magyart utaztatott Belfastba, és ugyanannyit negligált tizennégy-tizenöt órán keresztül. Arról nem a budapesti kirendeltség tehet, hogy a visszaindulás előtt meghibásodott a chartergép, bár az is állt tizennégy órát az északír fővárosban; ez idő alatt talán rá lehetett volna jönni, hogy a légi busz alkalmatlan az újabb felszállásra. De, mivel a rendellenesség csak az utolsó pillanatokban derült ki – akkor, amikor az utasok már a fedélzeten voltak –, orvosolni kellett volna a reptéren ragadó százhúsz magyar legnagyobb problémáját, azaz meg kellett volna teremteni a tisztálkodás és a pihenés elemi lehetőségét. Ez azonban csak szóban „sikerült”, a hivatalos képviselők egyike ugyanis óránként elmesélte, hogy ekképpen jön a különbusz a csoportért, és akképpen szállásolják el a társaságot…
Annyi mellébeszélést tizenvalahány óra leforgása alatt még a hamukában a világ közvetlen élmezőnyéhez tartozó magyar labdarúgásban sem hallani, amennyi a teljességgel tehetetlen, ám képzelőerőben hallatlanul gazdag, arcbőrvastagságban egyenesen bajnokesélyes ügyvivő szájából elhangzott. A gondjaira bízott kompánia, mely hajnali fél háromkor hagyta el az üzemzavaros gépet, délután fél négyig rostokolt a tranzitban, míg végre elindulhatott hazafelé.
Akkor az agyontömjénezett, ám a válogatottban észrevétlen Németh Krisztiántól miért ne pattanhatna el, Király Gáborról miért ne pattanhatna ki a labda, Guzmics Richárd miért ne hagyhatná ott Kyle Laffertyt az ötösön a kilencvenharmadik percben?
Még néhány T betűs társasút, és megtanuljuk becsülni az egyáltalán nem vidító 0-0-okat, 1-1- eket…
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!