Ha enyhíthető a FIFA-büntetés, ha nem: itthon végre lépni kell!

 
Lakat alatt maradhat a Puskás-stadion a márciusi románok elleni vb-selejtezőn. (Németh András Péter felvétele)

Hogy mi lesz március 22-én, az teljességgel bizonytalan. Egyrészt nem tudni, milyen eredménnyel zárul a magyar–román vb-selejtező, és nem sejthető, akceptálja-e a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség az MLSZ fellebbezését, azaz jegyet válthatnak-e a drukkerek a Puskás Ferenc stadionba vagy sem. A FIFA fegyelmi bizottságának első fokú döntése szerint nem válthatnak, de a hazai szövetség – megannyi honfitársunkkal együtt – bízik a második félidőben és a fordításban…

Ám az MLSZ-nek nem csupán e folytatásra kell alaposan felkészülnie. Immár muszáj szembe néznie azzal, hogy az, ami idáig történt az itthoni futballpályák lelátóin, nem mehet tovább. A büntetést azért kapta Magyarország, mert a múlt év augusztusában, az izraeliek elleni (besorolása szerint: barátságos) találkozón a közönség egy része antiszemita tüntetést rendezett. A szégyenletes esemény azonban nem hirtelen fordulat nyomán, általános ámulatra következett be: mindenki tudja, hogy a hazai labdarúgó-sporttelepek légköre évtizedek óta gyalázatos. A helyzet odáig fajult, hogy ma már valamennyi klub ultrái körében bevett gyakorlattá vált az ellenfél minősíthetetlen hangnemű szidalmazása, olyan kifejezések záporoznak szinte percenként és mindenütt, amelyek még a legrosszabb levegőjű kocsmákban is ritkábban hangzanak el. Minálunk abszolúte „természetes”, hogy a vetélytárs bármely szabálytalansága nyomán kórusban szól a „cigányok, cigányok”. Ehhez járul a szintén nem mától tetten érhető antiszemitizmus, hiszen már 2000-ben zúgott az FTC táborának rettenetes üzenete a Hungária körúti szurkolók felé: „Auschwitzba indul a vonat”, és emlékszünk arra is, miféle megmozdulást tartott az Újpest kemény magja az Üllői úton, miután Várszegi Gábor lett a Ferencváros tulajdonosa. Ám hangsúlyozni kell: a szomorú összefüggésben nem egy-két klubról és mérkőzésről, hanem az összes csapat híveinek hangadó hányadáról és már-már minden egyes találkozóról van szó.

Noha a szörnyű jelenség korántsem csupán futballügyi, hanem súlyos társadalmi probléma, ahogyan a politika, úgy az MLSZ is sodródik az árral. Bár a szövetség legalább nem bátorítja az efféle tónust kedvelőket… Ám látszólag tudomást sem vesz e borzalmas hangulatról, sőt arról szónokol: igyekszik a családokat megnyerni a labdarúgásnak. Ezzel a felütéssel éppen az ellenkezőjét sugallja a valóságnak, hiszen az anyukák és a gyermekek kicsábítása csak úgy lehetséges, ha a stadionokban tökéletes a béke, végtelen a derű. Az elrugaszkodás a realitásoktól abban is megmutatkozik, hogy az NB I-es találkozókat egytől egyig élő adásban sugárzó televíziókban még csak halvány utalást sem tesznek a visszataszító rigmusokra, jóllehet azok rendre megzavarják az idillinek ábrázolt nyugalmat. Sőt, mivel a közvetítési jogok tekintetében milliárdokról van szó, nemhogy nem szól senki az egyébként jól hallható, fül- és becsületsértő bekiabálások sorozatáról, de egyenesen „csodálatos szurkolótáborokról” lelkendeznek a részvevők és a tolmácsolók. Eközben a sporttelepek szektorainak jó része üresen áll. Az NB I őszi átlag nézőszáma 2991 volt, nem utolsósorban annak „köszönhetően”, hogy a gyomorforgató stílus még azokat is távol tartja, akik esetleg megbocsátanák a magyar futball ibolyaszerény színvonalát. Ennél fogva az első osztály törzsközönségévé váltak azok a csoportok, amelyek meghatározzák a találkozók túlnyomórészt elfogadhatatlan légkörét, és a folyamatnak senki nem szab gátat, talán attól tartva, hogy mérkőzésmegszakítás vagy a verbálisan (nemegyszer tettlegesen is) randalírozók kizárása esetén végképp minimálisra szűkülne a publikum.

De most már lépni kell, nem vitás. Ezzel együtt kétséges, hogy végre lesznek-e megfelelő intézkedések, mert sokszor gondoltuk már, ez így nem mehet tovább, mégis maradt minden a régiben. A körülmények annyiban változtak, hogy immár a válogatottat és a nemzeti együttesnek az NB I közönségénél jóval nagyobb szurkolótáborát sújtja a folyamat, és jellemző a tehetetlenségre: Orbán Viktor miniszterelnök egy nappal a „zárt kapus” döntés nyilvánosságra hozatala előtt tiszteletét tette a FIFA-gálán. Nyilván nem így történt volna, ha bárki is figyelmezteti őt, hogy a rasszizmus elleni küzdelemben hagyományosan és messzemenően eltökélt Nemzetközi Labdarúgó Szövetségben született egy elmarasztaló-büntető határozat, ráadásul nem ezen a héten, hanem még november 20-án…

Reménykedjünk benne: a fellebbezés sikerrel jár, és a magyar–románt mégsem üres tribünök előtt kell megrendezni. De bízzunk abban is, hogy a rendkívül súlyos döntés a tanulságok levonására, a FIFA-megközelítéshez hasonlóan zéró toleranciára késztet idehaza. Annál is inkább, mert miközben itthon „mocskos zsidóznak”, addig kedden, az Internazionale–Bologna mérkőzésen Weisz Árpádra, a családjával együtt Auschwitzban elpusztított, a harmincas évek két olasz világbajnoki diadalának idején itáliai klubcsapatait három bajnoki címre vezető magyar edzőre emlékeznek a San Siro stadionban, ahol tavaly ilyenkor emléktáblát állítottak a mesternek.

Ugye, érezni „némi” kulturális különbséget?

 

Mi a megoldás?

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) döntése ellen jövő hét közepéig lehet fellebbezni, az MLSZ most jogászok bevonásával a közelmúlt hasonló eseteit és az azoknál kiszabott büntetéseket vizsgálja. Tény, hogy rasszista, antiszemita nézőtéri megnyilvánulások miatt most először ítéltek pénzbírság mellett zártkapus tétmérkőzésre is egy felnőtt válogatottat, sőt a vb- és Eb-selejtezők történetében összesen is csak egy zártkapus meccs volt, ezt 2010-ben a szerbek érdemelték ki „szurkolóik” rendbontása miatt. Egyébként is elmondható, hogy a FIFA és az UEFA rendszerint szigorúbb volt, ha verekedésről, pirotechnikai eszközök pályára hajításáról volt szó, mint ha gyalázkodó nézőtéri provokációról. Sőt a 2012-es Eb alatt az alsónadrágján egy fogadóirodát reklámozó Nicklas Bendtner is súlyosabb büntetést kapott (100 ezer euró és egymeccses eltiltás), mint a horvát ultrák, akik folyamatosan sértegették az olasz Mario Balotellit, és még banánt is hajítottak felé (80 ezer euró).

A szabályok értelmében a hasonló eseteknél az egyetlen megoldás, ha azonnal félbeszakítják a mérkőzést. Mivel nemzetközi találkozókon a játékvezetőtől nem várható el, hogy megértse a lelátóról érkező rigmusokat, ezért a rendezőknek kell figyelmeztetni az asszisztensét. A szóban forgó tavaly augusztusi, Izrael elleni mérkőzésen azonban a hangosbemondón is csak egy vérszegény kísérletet tettek az antiszemita megnyilvánulások megfékezésére. A történtekről készült amatőr videofelvételek egyébként eljutottak a FIFA-hoz és közre is játszottak a döntésben, ahhoz azonban kevesek, hogy a rajta szereplőket felelősségre vonják, még a stadionokból sem lehet kitiltani őket.

Az MLSZ évek óta a stadionbiztonsági rendszer kiépítésétől várja a nemkívánatos személyek kiszűrését, és vele a rasszizmus visszaszorítását. A stadionok bekamerázása mellett a program célkitűzése, hogy a kiemelt kockázatú meccsekre csak névre szóló jeggyel, a személyes adatok rögzítése után lehessen belépni. A projektre már 2011-ben elkülönítettek a költségvetésben 960 millió forintot, ám az eredeti 2012. július 1-jei határidőt a jelentős csúszások miatt egy évvel meg kellett hosszabbítani. Paradox módon az MLSZ most a büntetés enyhítéséért vívott harcban éppen erre a felkészületlenségre hivatkozhat – no meg arra, hogy a jövőben mindent megtesz, hogy ne fordulhasson elő hasonló. (bezso)

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!