Nagyjelenet rendezett Diego Aguirre, a Penarol edzője amiatt, hogy az idei Libertadores Kupa-döntő első találkozóján a játékvezető érvénytelenítette Diego Alonsónak a 86. percben elért lesgólját. Méteres off-side volt, Carlos Amarilla, a mérkőzés paraguayi bírája helyesen döntött a vendég Santos javára.
Az 1962-es döntő visszavágóját például az 52. percben le kellett fújni. Az első mérkőzést Montevideóban a brazil együttes nyerte 2-1-re (a Penarol először kapott ki otthon a „dél-amerikai BEK-ben”), majd Santosban az uruguayiak 3-2-re vezettek, s a második félidő két gyors vendéggólja (Spencer, Sasia) után egy üveg repült Robles chilei játékvezető felé. A játék ötven percig állt; ez idő alatt a brazil klubvezetők arról igyekeztek meggyőzni Roblest, hogy jobb, ha a folytatás mellett dönt, mert a találkozó félbeszakítása nyomán végképp kontrollálhatatlanná válhatnak az események. A bíró nagy nehezen engedett, de nem adta meg Pepe egyenlítő gólját, miután Massaro partjelző lest intett. Ekkor a partbírót dobták meg… Robles ezúttal nemhogy nem vetett véget a játéknak, de utóbb tizenegyest ítélt a Penarol javára, majd – a Santos labdarúgóinak heves tiltakozására – megváltoztatta döntését, és szabadrúgást adott az uruguayiaknak. Ekkor a montevideói csapat levonult a pályáról, a dél-amerikai szövetség pedig 52 perc alapján hirdetett végeredményt, azaz a mérkőzést 3-2-es Penarol-győzelemmel hitelesítette.
Három évvel később ugyanabban az arénában szintén harmadik mérkőzést vívott egymással az uruguayi és a brazil nagycsapat. A tét ezúttal a döntőbe jutás volt a Libertadores Kupában, és ezúttal is botrány fenyegetett, mert Goicoechea argentin játékvezető kiállította a Santos jobbösszekötőjét, Mengalviót. A brazilok amúgy is zaklatottak voltak, mivel nem bírtak a találkozó hősével, az akkor mindössze húszéves Mazurkiewicz kapussal. Maspoli edző – az 1950-ben világbajnoki címet nyert uruguayi válogatott kapusa – jó érzékkel „dobta be” az ifjút az előző két meccsen hetet beszedő Maidana helyett.
Az első találkozón, a São Pauló-i Pacaembu stadionban harmincnyolc percnyi játék után 5-2-re vezetett a Santos, noha Maidana a 25. percben hárította Pelé tizenegyesét… A találkozó végére aztán 5-4-re felzárkózott a Penarol, amely a montevideói visszavágón 3-2-re győzött. Így érkezett el a harmadik találkozó, s ennek hosszabbításában Sasia realizálta a létszámfölényt (2-1).
A ráadás egyébként is a Penarol műfaja volt: 1966-ban Spencer és Pedro Rocha a kétszer tizenöt perces hosszabbításban alakította 2-2-ről 4-2-re az eredményt a River Plate elleni döntőben, 1982-ben pedig Aguirre a 120. percben érte el a Libertadores Kupa elnyerését jelentő gólt a kolumbiai America Calival szemben (1-0). Ez ugyanaz az Aguirre, aki ma a Penarol trénere…
Úgyhogy a mostani döntő még messze nincs lefutva, a számára kedvezőnek tetsző montevideói 0-0 dacára a Santos egyelőre korántsem ünnepelhet. Csupán annyi biztos, hogy a visszavágót (magyar idő szerint) a jövő héten szerdáról csütörtökre virradóra játsszák a São Pauló-i Morumbi stadionban. A brazil klub 1963, az uruguayi 1987 óta nem hódította el a Libertadores Kupát. Érthető, ha a felek semmit sem akarnak jobban, mint hogy „a micsoda múltunk van!” felkiáltás mellé végre oda lehessen tenni az „ez ám a jelen!”-t is…
A Vasas 1967 februárjában a Santos, valamint a Libertadores és Világ Kupa-védő Penarol előtt nyerte el Santiago de Chilében a Hexagonal Kupát. A dél-amerikai emlékek elevenek, a magyar futball megannyi nagy pillanatára viszont több generáció legyint, hogy hol van az már… Ha ismeri egyáltalán bármelyiket is.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
