Lehet mondani, Egervári Sándor szövetségi kapitány két éve jegyben jár a szerencsével. Emlé­kezzünk csak: 2009 őszén, az U20-as világbajnokságon a kieséses szakasz három mérkőzése közül kettőt az utolsó percekben, illetve pillanatokban nyert meg a magyar csapat – amelynek így a kieséses szakasz továbbjutási etap volt –, majd a harmadik helyért vívott találkozón a 91. percben egyenlített büntetőből az együttes, hogy aztán az 1-1-et követő párbajban a hálóba küldjön további két tizenegyest…

 
Középen a varázsló, aki tudja, mit kell csinálnia egy futballistának a 90. percben

A „sorsjáték” már a csehekkel vívott nyolcad­döntőben megkezdődött. De odáig is el kellett jutni… Egyrészt a legjobb tizenhatig, majd addig, hogy a „lottóhúzásos” befejezés határozzon a maradásról vagy a hazautazásról. A magyar együttes a kétszer tizenöt perces hosszabbítás elején gólt kapott (1-2), azaz a gondolatok akár a bőröndök körül is foroghattak volna, de Koman nem a poggyászával foglalkozott, és egyenlítő góljával visszahozta az esélyt. Aztán az alexandriai ráadás ráadásában négy magyar tizenegyes a hálóban kötött ki, és csak három cseh ment be…

Az olaszok elleni zűrös negyeddöntőben – három kiállítás ott, egy itt – Bonaventura a 113. percben alakította az állást 2-1-es magyar vezetésről 2-2-re. Létszámhátrányban voltak, de lélektani előnybe kerültek az azúrkékek, legalábbis ezt hitte mindenki. Ám a 117. percben Németh az itáliai kapuba küldte a labdát (3-2), azaz Egervári ifjú legényei megint jól jöttek ki a kiélezett szituációból.

Az utóbb aranyérmet nyerő ghánaiak az elődöntőben legyőzték honfitársainkat, és a bronzéremért zajló meccsen a 90. percig azon morfondírozhattak sokan, hogy a legjobb négy között elszenvedett 3-2-es vereségen nem tudták túltenni magukat a magyarok. Costa Rica vezetett, ám a sérülések miatti hosszabbításban „rendes” büntető, majd Koman sikeres lövése nyomán néhány „póttizenegyes” és diadal következett…

Eötvös Gábor zenebohóc után szabadon: van másik.

A múlt év őszén úgy festett, 1-1-gyel zárul a finnek elleni Eb-selejtező. (Már a felnőttek között, hiszen Egervári előlépett az A válogatott szakvezetőjévé.) Kelly ír játékvezető ránézett az órájára, és magában talán azt mondta: „Kilencvennegyedik perc, ideje lefújnom a meccset”. Aztán Elek elindult, a bíró pedig álláspontot változtatott: „Na jó, ezt még hagyom”. Néhány pillanattal később a középpályás balra passzolt Dzsudzsákhoz, aki győztes gólt ért el közvetlenül a záróra előtt. Helsinkiben is 2-1 volt, akárcsak pénteken Budapesten. A Puskás Ferenc stadionban a 90. percig 1-1-re állt a találkozó, és a svédek vagy fél órája nagyon nyomtak. Sokan azért aggódtak, hogy vajon a magyar csapat kibírja-e újabb gól nélkül az ostromot. Nem bírta ki. A gólt azonban nem kapta, hanem lőtte. Priskin jobbról középre küldte a labdát, Rudolf pedig be, a kapuba.

A hajrábajnok Egervári meg „röpködött” a rekortán fölött.

Két eset van: ez az ember tényleg vonzza a mázlit, vagy ennyi sikeres finis már egyáltalán nem véletlen. Igazán persze csak akkor lehetne boldog a tréner, ha az Eb-selejtezők hajrájában is együtt állnának a csillagok. Ám, ha felidézzük, hogy a mostani találkozót megelőzően mikor nyert tétmérkőzést kihagyott tizenegyes dacára a válogatott… Nos, annak huszonhét esztendeje. A nemzeti együttes 1984 októberében Rotterdamban játszott, és úgy győzött a hollandok elleni vb-selejtezőn, hogy Varga József elrontotta a büntetőt.

Az eredmény amúgy 2-1 volt, és utóbb a magyar csapat továbbjutott. Bármilyen kvalifiká­ciós szakaszt tekintve mindmáig utoljára. A pályaedzők egyikét úgy hívták: Egervári Sándor.

Szinte még tűnődni sem merek azon, hogy ebből következik-e valami.

A többit a magam részéről a sorsra bízom…

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!