Nincs jobb futballbarométer a brit fogadóirodáknál, így az Európa-bajnokság esélylatolgatásakor is érdemes a kipróbált bukmékerekre hagyatkozni. Mondom ezt annak ellenére, hogy egyszer nagyon megjártam a Ladbrokersszel.

 
Fernando Torres a mindent eldöntő gólt lövi a német kapuba a 2008-as Eb döntőjében

Nem mostanában történt, hanem még 1989-ben: az iroda tizennégyszeres pénzt fizetett a magyar válogatott 2-0-s belfasti győzelmére (szekáltam is Bognár Györgyöt és Kovács Kálmánt, hogy lám, csak ennyire becsülik itt a csapatot…). Feltettem tíz fontot, és a kilencvenedik percben – Kovács meg Bognár góljával… – 2-0-ra vezettünk az északírek otthonában. Akkor jött egy szöglet jobbról, Whiteside pedig befejelte: a győzelem nem, de az én 140 fontom elúszott…

Tízszeres pénzt az idei kontinenstornán a franciák, illetve az angolok elsősége hozhatna a játszó személynek; pontosabban ez úgy igaz, hogy a francia együttes sikerére ígért nyeremény tízszeres-tizenkétszeres lehet – a társaságoktól függően –, míg az angol diadal tízszeres-tizenötszörös „dohánnyal” járhat. Ez annyit tesz, hogy egyikben sem látnak nagy fantáziát a brit „bukik”; hogy a szigetországi együttesben miért nem, azt értem. Anglia válogatottja soha nem játszott Eb-döntőt, és a legjobb négy közé is csak kétszer, 1968-ban, majd 1996-ban, hazai pályán került. Az utóbbi alkalommal a rendezők azt hirdették: Football comes home, de ha arra is gondoltak, hogy az angol együttes beérkezik, hát tévedtek…

A francia alakulat más tészta. Egyrészt a játékosként világ- és Európa-bajnok Laurent Blanc szövetségi kapitány 2010 óta gyúrja a csapatot – míg Roy Hodgsont csak nemrégiben nevezték ki Anglia szakvezetőjévé –, másrészt a kékek kétszeres aranyérmesek (1984, 2000), és további két alkalommal tartoztak a legjobb négyhez (1960, 1996). S a szisztematikusan felépített mostani garnitúra – ha nincsenek is a Platini-, majd a Zidane-érához hasonló virtuózai – a korábbi csapatok méltó utódának tetszik, noha csupán tizenhatodikként jegyzik a FIFA legfrissebb világranglistáján. A tizennyolc meccs óta veretlen franciák elődöntőbe jutása egyáltalán nem volna meglepő, onnan pedig már tényleg minden megtörténhet…

A három nagy favorit azonban Spanyolország, Németország, Hollandia. Helyesebben: a két legfőbb esélyes az előbbi kettő, mely után némi lemaradással következnek a narancssárga mezesek. A címvédő spanyolok újabb diadala (átlagban) mindössze két és félszeres, a németeké háromszoros, a hollandoké viszont már hatszoros-hétszeres bevétellel kecsegtet.

Ami biztos: a legfinomabb futballra a spanyol együttes képes, olyan labdaművészekkel, mint Xavi, Iniesta, David Silva, Cazorla. S ott van még a világ legjobb kapusainak egyike, Casillas vagy a veszedelmes ék, Llorente, a szakvezetőként szintén extraklasszis Del Bosquéről nem is beszélve. Az ibériai válogatott ma úgy találkozik St. Gallenben Szerbia együttesével, hogy a tegnap este Király Kupa-döntőt játszó barcelonai és bilbaói játékosokra nem számíthatott a szövetségi kapitány, de még a „vegyest” is De Geával, Jesus Navasszal, Iscóval, Benattal egészíthette ki a bajuszos tréner. Van választék bőven… A nagy kérdés: a Barca labdarúgóit mennyire viselte meg a BL-trófea, a bajnoki cím, valamint Guardiola nagymester elvesztése. Illetve, nem ez a kérdés, hanem az: a meghatározó futballisták túl tudják-e tenni magukat a váratlan megpróbáltatásokon…

A németeken sem kisebb a teher, mert a szintén nagyszerű Joachim Löw kapitánytól és játékosaitól most már egész Németország azt várja: két vb-bronz és egy Eb-ezüst után végre győzzön a csapat! A Nationalmannschaft a Beckenbauer-, Overath-, Netzer-féle időkben játszott olyan látványosan, mint a Löw-korszakban, de a Helmut Schön irányította garnitúra nyert is… (Eb-t, vb-t egyaránt.) Az volna hát az igazán schön, ha az eredmények tekintetében is a „Ferenc császár” és társai nyomdokaiba lépne az együttes, amelyet az a súly szintén nyom, hogy Németország az Európa-bajnokságok történetének legsikeresebb válogatottja – három-három arannyal és ezüsttel –, ám legutóbb tizenhat éve volt a kontinens legjobbja.

Klose 114-szer, Podolski 95-ször, Schweinsteiger 90-szer, Lahm 85-ször szerepelt a nemzeti együttesben, de még a régi motorosok sem vitték el a pálmát egyetlen nagy tornán sem.

Majd most?

Hacsak közbe nem szólnak, mondjuk, a hollandok… A „tulipános” együttes két éve vb-döntőt vívott; igaz, ugyanúgy vesztett, mint 1974 és 1978 finalistájaként, ráadásul az Eb aranymérkőzésén eddig csak egyszer léphetett pályára, azaz a ragyogó Rijkaard-, Gullit-, Van Basten-kor­osztályon kívül más holland generáció nem ünnepelhette, hogy túljutott az elődöntőn.

Muníció mindenesetre van, gondoljunk csak a négy csatárra, Kuytre, Van Persie-re, Huntelaarra, Robbenre – közülük valószínűleg csupán három játszik egyszerre –, és nem „piskóta” Van der Vaart vagy Sneijder sem. (Ahogyan a keménységet illetően De Jong és Van Bommel sem az.)

Ez az élcsoport. Erős a mezőny, hiszen Olaszország (tizenkétszeres-tizennégyszeres ajánlattal) csak hatodik az angoloknál. Ezzel együtt az itáliai siker nem volna eget verő szenzáció, viszont megéri egy hetedik csapatra tenni, ha 1992 Dániáját és 2004 Görögországát vesszük alapul. Az írek szorzója például 66 és 104 között szóródik, azaz tíz font minimum 660-at, a legjobb esetben 1040-et fialna.

Ha nem is nekem…

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!