Az egyik legismertebb magyar úszónő, Hosszú Katinka bravúrosan szerepelt a rövidpályás Világkupa-sorozaton és öt helyszín után magabiztosan vezeti az összetett versenyt. Eddig 27 aranyérmet nyert, emellett ezüstre és bronzra is futotta. Katinka a londoni olimpiát követően hazatért Amerikából, most Baján edz és készül a további feladatokra. Úgy tervezi, hogy még ebben az évben rajthoz áll Isztambulban a rövidpályás világbajnokságon is.

 
Hosszú Katinka a Világkupában kárpótolja magát a vártnál szerényebb londoni szereplésért. Az összetett győzelemért járó 100 ezer dollár is az övé lehet.

– A hírek szerint azért jött haza, mert az olimpia előtt edzője nem foglalkozott kellőképpen a felkészítésével.

– Úgy mondanám, hogy kevesebb időt és figyelmet fordított rám, mint elvártam volna. Ez valóban nagyban közrejátszott abban, hogy hazatértem.

– Ezek szerint abbahagyta tanulmányait, hiszen korábban azt nyilatkozta lapunknak, a pszichológiai végzettsége már megvan, de a mestervizsga megszerzéséig külföldön marad.

– Erről nem mondtam le végleg, azt tervezem, ha nem is a közeljövőben, de legkésőbb jövő év szeptemberében vagy 2014 elején visszatérek Amerikába.

– Aki figyelemmel kísérte az eddigi rövidpályás sorozatot, szinte hihetetlennek tartja, hogy ennyi számban ugrott vízbe. Hány alkalommal indult az öt verseny alatt?

– Ha gyorsan visszaszámolok, remélem, nem tévedek, akkor azt mondhatom, 40 alkalommal úsztam le az adott távot, és előfordult, hogy két szám között mindössze 10 percnyi pihenőm volt.

– Ez azt mutatja, hogy az erőnléte kiváló. Mi motiválta, hogy elinduljon a Világkupa-versenyen?

– A számomra sikertelen olimpia után úgy gondoltam, kell némi változatosság, ki kell szakadni az edzések monotóniájából, habár ezeket a versenyeket nagyon kemény edzéseknek is fel lehet fogni.

– Eddig öt versenyen vett részt, Dubaitól Dohán keresztül Stockholmba, majd Moszkvába vezetett az út, és Berlinben fejezte be a világ „körbeúszását”.

– Még nem fejeztem be a versenysorozatot, három állomás hátra van. Most vasárnap utazom Pekingbe, majd onnan Tokióba megyek és a Világkupa-sorozat a szingapúri döntőben ér véget.

– Pénzdíjas versenyekről van szó, ha valaki összeadná a megnyert dollárezreket, azt mondaná, nagyon „jó parti” lett.

– Nem a pénz miatt veszek részt ezen a kupasorozaton, hanem, mint mondtam, inkább felejteni akarom Londont. Ami pedig a „jó partit” illeti, a mi sportágunkban ez valóban komolyabb összegnek számít, ám össze sem hasonlítható például a labdás játékokkal.

– Mint hírlik, nem egyedül jött haza Amerikából, hanem a barátja is követte.

– Való igaz, a barátom korábban úszótársam, majd az edzőmnek a segítője volt, és jelenleg ő irányítja a tréningeimet.

– Többször is említette a londoni olimpiát, ahová dobogóra esélyesként utazott.

– Tudom, hogy nagy volt a várakozás velem szemben, magam is többre számítottam, a sportban azonban gyakran előfordul, hogy nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy az ember szeretné. Alig maradtam le a dobogóról, de így is nagyon fájdalmas. Az élet azonban nem áll meg, és mivel a korom engedi, Rióban sikerülhet az, ami Londonban nem.

Hosszú Katinka öt állomás után 27 arany-, 4 ezüst- és 3 bronzéremnél tart a Világkupában, amivel összesen 46 ezer dollár (mintegy 10 millió forint) pénzdíjat nyert – egyéniben egy-egy első hely 1500, a második hely 1000, a harmadik pedig 500 dollárt ér. Eredményeivel a sorozat női összetett versenyét is óriási fölénnyel vezeti, eddig 105 pontot gyűjtött. A második helyen is magyar úszónő, Jakabos Zsuzsa áll 50 ponttal. Mivel már csak három verseny van hátra, matematikailag ugyan még lehetséges, de gyakorlatilag már szinte kizárt, hogy Hosszút letaszítják az első helyről, amely további 100 ezer dollárt jelentene a bajai hölgynek. Jakabosnak viszont a második helyért és a vele járó 50 ezer dollárért még alaposan oda kell tennie magát a hátralévő távol-keleti helyszíneken (a 3-4. helyen álló ukrán Zevinának és a német Steffennek 45-45 pontja van). Magyar úszó most először nyerheti meg a rövidpályás Világkupa-sorozatot, amelyet 1989 óta rendeznek meg.

Címkék: sport, úszás, Interjú

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!