Mogyoród már nemcsak a Forma–1-ről, a Hungaroringről ismert, hanem arról is – igaz, erről kevesen tudnak –, hogy itt él egy 42 éves háromszoros világbajnok, Kamarás Szilárd, aki a teremíjászatban vitézkedik. Legutóbb október 6-án, a dél-afrikai Pretoriában lett világelső. Ráadásul saját költségén készült és utazott el a vb helyszínére.

  <h1>Németh András Péter felvétele</h1>-
  <h1>Németh András Péter felvétele</h1>-

Németh András Péter felvétele

- – Kép 1/2

– Hogyan került a kezébe íj?

– 1996-ban egy olyan boltban jártam, ahol honfoglalás korabelire hajazó íjakat és kardokat is meg lehetett vásárolni. Eredetileg egy kardot szerettem volna a szoba falára, ám ekkor megláttam „az ősmagyarok íját”, amelytől annak idején egész Európa reszketett, és ezt vettem meg. Az első időben tényleg a falon lógott, aztán vettem néhány nyílvesszőt, és a kertemben hobbiból elkezdtem lövöldözni. Később megtudtam, hogy a környéken a homokbányánál íjászok tartanak edzést, és odamentem, kipróbáltam ott is magamat, majd elindultam egy amatőr versenyen, amelyen a negyedik lettem, innen pedig már nem volt megállás.

– Mikor döntött úgy, hogy versenyszerűen kezdi űzni ezt a sportot?

– 1998-ban részt vettem a visegrádi palotajátékokon, ahol – mint a legjobb lövész – elnyertem a király íjásza címet. Ez volt az a lökés, amely teljes egészében a történelmi íjászat felé irányított.

– Az egykor „kalandozó” magyarokhoz hason­lóan igencsak kalandos életmódot folytat, versenyről versenyre jár. Hol nyerte az első világbajnoki címét?

– 2007-ben Németországban, két év múlva pedig Argentínában sikerült megszereznem a világelsőséget, majd idén Pretoriában, ahol a világbajnoki cím mellé világcsúcsot is lőttem éppen a fiam 16. születésnapján. 824 kört értem el.

– Teremben lőnek célra. Milyen távolságról?

– Húsz yardról adjuk le a lövéseket, vagyis megközelítőleg 18 méter 30 centiről.

– Milyen erő szükséges a húr megfeszítéséhez?

– Különböző íjak vannak, akad, aki a nagyobb erejűt, s akad, aki a könnyebben felhúzhatót kedveli. Az én nyilam megfeszítéséhez 34 fontos erő kell.

– Nem feszítette túl a húrt?

– Remélem, erre nem kerül sor, mert igencsak népszerű a világon ez a sportág. De amire talán a legbüszkébb vagyok, hogy 6 évvel ezelőtt sikerült létrehozni a Mogyoródi Szent László Íjász Egyesületet, amelynek a vezetője és a versenyzője is vagyok. Sok tehetséges gyermek jár ide, hogy megismerkedjen az íjászattal és annak történelmi hátterével. Itt szeretném megemlíteni klubtársamat és tanítványomat, Hurta Lászlót, aki egyéni csúccsal 3. helyezést ért el most a világbajnokságon.

– Amúgy a visegrádi palotajátékokon viselt ruhában versenyez?

– Dehogyis, ott hagyományőrzőként a kornak megfelelő ruhában kellett részt venni a versenyen, itt pedig a modern íjhoz modern sportfelszerelést használunk.

– Amint hírlik, a családban nem egyedül űzi ezt a szép sportot…

– Valóban, a fiam márciusban ifjúsági Európa-bajnok lett, egy körrel elmaradva a világcsúcstól.

Címkék: korrupció

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!