A jövő hét végén Focifesztivál lesz Telkiben; így hirdetik azt a rendezvényt, melynek fő attrakciójaként „újrajátsszák” az 1986-os szovjet–magyar mérkőzést.
De hát mi más jutna?
Mindmáig utoljára huszonöt esztendővel ezelőtt járt világbajnokságon a magyar labdarúgó-válogatott. Azóta minden eredmény rosszabb a 0-6-nál, hiszen az irapuatói „megsemmisítést” mégis csak vb-n szenvedte el a csapat. Csapat, mondom, mert a „mexikói” együttes – a gyászos latin-amerikai kimenetel ellenére – még az volt. A teljességgel sikertelen negyedszázad amúgy is megszépíti a múltat, de a hajdani garnitúrát valóban jegyezték, nem úgy, mint a kanadai válogatottat, az eddigi utolsó ellenfelet, amelyet sikerült felülmúlni a világbajnokságon (2-0, gól: Esterházy, Détári). Talán a legyőzött irapuatói vetélytársat kellett volna meghívni Telkibe, ám kinek mit mondanának ezek a nevek: Lettieri – Lenarduzzi, Bridge, Samuel, Wilson (Sweeney) – Norman, Ragan, Gray, James (Segota) – Valentine, Vrablic?
A Daszajev – Larionov, Besszonov, Kuznyecov, Gyemjanyenko – Jaremcsuk, Alejnyikov, Jakovenko (Jevtusenko), Rác – Belanov (Rogyionov), Zavarov összeállítás már jobban cseng, ha nem is éppen a mi fülünknek, az „elátkozott” Irapuato kapcsán. E társaságból egyelőre négy játékos – ma már persze öregfiú – érkezése biztos: Daszajev, Besszonov, Rác és Belanov ott lesz augusztus 27-én Telkiben. Sajnos, Mexikóban is ott volt… Az ember annak idején nem hitte volna, hogy a 31 336 nézőt befogadó irapuatói katlanban még annál is nehezebben veszi a levegőt és vizesebbé válik az inge, mint a (helyi idő szerint) déli 12-kor kezdődő mérkőzést megelőzően. Ám már a negyedik percben oxigénmaszkot kellett volna kérni a lelátón helyet foglaló magyaroknak, hát még a pályán lévő honfitárs labdarúgóknak, akik a bemelegítés alatt is azt érezték: jártányi erejük sincs. Nem csoda, ha abban a szörnyű négy percben mindjárt kettőt kaptak… Aztán meg további négyet, de beszedhettek volna akár még tízet is, mivel csak vonszolták magukat a forró pokolban.
Mezey György szövetségi kapitány Mexikóban zárt kapus edzéseket vezényelt, de 1986. június 2-án minden volt, csak zárt kapu nem… Ezzel együtt az jó, hogy összejönnek a mi utolsó mohikánjaink, úgy is szét akarták kergetni őket hajdanán, amikor a világbajnokságon – menthetetlenül és azóta is magyarázhatatlanul – elemeire hullott a vb-t megelőző hónapokig taktikailag és fizikailag egyaránt kiválóan felkészített, szépreményű társaság. Amely futballozni is tudott, gondoljunk csak Esterházy finom rotterdami, a szólózó Kiprich és a lövőcsellel fektető Détári bécsi góljára, vagy Péter Zoltán Schumacher hálójában kikötő hamburgi labdájára (NSZK–Magyarország 0-1). Azaz van miért üdvözölni Disztl Pétert, Szendreit, Andruscht; Sallait, Róthot, Garabát, Pétert, Csuhayt, Disztl Lászlót, Varga Józsefet; Kardost, Nagy Antalt, Détárit, Bognár Györgyöt, Hannichot, Burcsát, Nagy Józsefet; Kiprichet, Dajkát, Esterházyt, Kovács Kálmánt, Hajszánt. (Feltéve, hogy mindegyikük elmegy a show-ra.) Legföljebb a 0-6-ot nem kellene idehozni az egyébként ragyogó, az 1988-as Eb-n egészen a döntőig oly ellenállhatatlanul futballozó Zavarovék képében…
Kész szerencse egyébként, hogy a mexikói vb óta „csupán” huszonöt esztendő telt el. Eb-n ugyanis már csaknem negyven éve nem szerepelt magyar csapat, és az 1972-ben negyedik helyezést elérők közül bajos lenne pályára léptetni Albertet (69 esztendős), Dunai II-t (68), Géczit, Szűcs Lajost (egyaránt 67), Juhász Istvánt, Zámbót (egyaránt 66), Szőkét (64), Bálintot, Juhász Pétert, Kűt (egyaránt 63), Kozmát (61). Szegény Bene, Fábián, Kocsis Lajos, Páncsics és Illovszky kapitány pedig már eltávozott közülünk…
Hej, mióta nincs ünnep a mi utcánkban! Azaz a telki „fesztivál” abból a szempontból is emlékeztet majd Irapuatóra, hogy – akárcsak ott – itt is a régi dicsőségünket siratjuk.
Jó mulatást!
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
