A magyar jégkorong-válogatott ma kezdi meg világbajnoki szereplését Ljubljanában a Divízió 1-es világbajnokságon. Ukrajnával, Japánnal, Szlovéniá­val, Ausztriával és Nagy-Britanniával kell megküzdenie az A-csoportba kerülésért. Az új lebonyolítási rendben két együttes jut fel a legjobbak közé, és egy kieső lesz.

 
Szélig Viktort így fogadta édesanyja a 2008-as szapporói vb-aranyérem után

Kovács Zoltán, a Jégkorong Szövetség főtitkára elmondta a VH-nak, hogy a magyarok minden ellenfele megfordult már az A-csoportban. A főtitkár bízik a jó szereplésben, de a legfontosabbnak a kiesés elkerülését tartja. Kovács Zoltán említette a kapusposzt körüli huzavonát, a végén kiderült, hogy a két külföldön védő kapus, Hetényi és Szuper közül egyik sem jön.

Az első mérkőzést Japánnal vívjuk vasárnap. A távol-keleti ország ellen az utóbbi időben pozitív a mérlegünk. Vajon mit várnak a játékosok? „Természe­tesen mindnyájunk célja az, hogy jól szerepeljünk” – nyilatkozta a VH-nak Szélig Viktor csapatkapitány, de hozzátette, első a realitás, mert az ellenfelek is­meretében, a 3-5. hely megszerzésére lehet számítani.

– A válogatottban eltöltött időszakban az összes mostani riválisunk ellen játszottam már. Sajnos az osztrákok és a szlovénok ellen tétmeccsen még soha nem sikerült nyernünk, ugyanakkor a japánokat és az ukránokat már sikerült megvernünk. Azt pedig senki ne higgye, hogy a britek könnyű ellenfelek, akárhányszor mérkőztünk, mindig igen szoros, kemény meccset vívtunk velük. Tehát csak abban reménykedhetünk, hogy sikerül túllépnünk a saját árnyékunkon, akkor ismét ott lehetünk a legjobbak között.

– Jó pár éve már annak, hogy jégre vitték. Idehaza a legjobbak közé számított, hiszen 2007-ben az év jégkorongozójának, és nem egy alkalommal a legjobb hátvédnek választották. Jelenleg melyik csapatban játszik?

– A francia Briancon Alpes HC-ben, a csapat székhelye az Alpokban, közel az olasz határhoz található. A 2012–2013-as szezonban még biztosan náluk szerepelek. A legjobb eredményem a kupagyőzelem volt.

– Van egy fia és egy lánya. Megismer­kedtek már a jéggel?

– Mint általában, a szülő mindig a példakép a gyerekek előtt. A fiam, aki tízéves, hokizni fog, a lányom lehet, hogy korcsolyázni, de ő még fiatal ahhoz, hogy végleg eldöntse, melyik sportágat válassza. Egyébként nem fogok beleszólni, de ahogy elnézem a fiamat, őt nem is lehetne lebeszélni a korongozásról.

Címkék: korrupció

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!