Juhász Roland, az Anderlecht védője 2009 után 2011-ben is elnyerte a legjobb magyar labdarúgó címet, vagyis aranylabdás lett idehaza. Az elmúlt évtized legjobb magyar labdarúgójává választott játékos az idén 29 éves, eddig 69 alkalommal viselte a címeres mezt. 2004-ben igazolt Belgiumba, ahol már a hetedik idényénél tart légiósként. 2009-ben pedig a legjobb védőjátékosnak választották.
– Mindenképpen szerettem volna továbblépni, nem azért, mintha nem érezném jól magam jelenlegi csapatomban, hanem mert nem vagyok még annyira öreg, hogy ne tudnék fejlődni, mondjuk egy erősebb bajnokságban, és ne tudnék játszani egy nevesebb csapatban. Ami pedig az okokat illeti, együttesem olyan összeget kért értem, amelyet a skótok vagy nem tudtak, vagy nem akartak kifizetni. Így aztán maradtam, de nem bántam meg, mert például az Európa Ligában csapatunk fantasztikusan szerepel, minden mérkőzésünket megnyerve végeztünk a csoport élén.
– Sokan úgy gondolták, hogy ha már nyáron nem sikerült, most a téli szünetben váltani fog.
– Volt erről szó, de végül is a klub vezetőivel közösen mindnyájan – nemcsak én – abban maradtunk: olyan jól megy az együttesnek az Európa Ligában, hogy ezt folytatni kell. Egyébként 2014-ig szól a szerződésem, de úgy gondolom, s remélem is, hogy nyáron azért sikerül váltanom, mert a hét év az már sok.
– Hatvankilenc alkalommal játszott a nemzeti csapatban. Ki ellen szerepelt először?
– A japánokkal vívott meccsre kaptam behívót, és máig büszke vagyok rá, hogy védő létemre gólt is szereztem.
– Sokszor feltűnik az ellenfelek kapuja előtt, és több alkalommal fejjel veszi be a riválisok hálóját. Szabad kezet kap az edzőtől a „vándorlásra”?
– Igen, mind a csapatomban, mind a válogatottban megvan a lehetőségem, hogy felmenjek egy-egy támadáskor.
– A labdarúgás sava-borsa a gól. Védő lett. Nem akart csatárként játszani, hiszen magassága 190 centi fölött van?
– Éppenséggel csatárként kezdtem, majd amikor az MTK-ban Egervári Sándor volt az edzőm, ő vitt hátra, így találtam-találtuk meg az igazi posztomat.
– Minek tulajdonítja, hogy egyre „izmosabb” a magyar válogatott?
– Talán annak, hogy kialakult egy olyan baráti hangulat, amely összekovácsolt minket és egymásért is tudunk küzdeni.
– Eddig a sikerekről beszéltünk. Melyik az a mérkőzés, amelyet ugyanakkor szívesen elfelejtene?
– A Málta elleni vereséget, amelyet a mai napig is szégyellek, és szégyellünk mindnyájan. Az volt szerintem a magyar válogatottnál a mélypont. Ekkor írták, és mondtuk mi is, hogy innen csak felfelé vezet az út. Úgy tűnik, hogy jó úton járunk Egervári Sándor irányításával.
– Melyik az a találkozó, amelyre mindig büszke lesz?
– A németek elleni győzelem idegenben, és hogy tagja voltam annak a válogatottnak is, amely legyőzte a világbajnok olaszokat a Népstadionban.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
