Öröm és csalódás a kajak-kenu világbajnokságon. Beszéljünk először az örömről! Az egyetlen aranyérmet a férfi kajak kettesek 500 méteres versenyében nyertük, méghozzá Tóth Dávid és Kulifai Tamás révén.

 
Szabó, Kozák, Kovács, Benedek világbajnok kajak négyes

Ez a győzelem azért örömteli, mert egy újonc páros szerezte meg a világbajnoki címet, fantasztikus nevek előtt. Senki nem hitte volna a versenyt megelőzően, hogy akár a dobogóra is „evezhetnek”, ám ők nem így gondolták. Taktikusan versenyezve, egy csodálatos hajrával végeztek az élen. Üröm az örömben, hogy ez a versenyszám már nem szerepel az olimpia programján, tehát itt nem lehetett kvótát szerezni Londonra.

Óriási érdeklődés előzte meg a női kajakosok egyéni versenyszámát 500 méteren, ahol Kozák Danuta képviselte a színeinket, és szinte mindenki biztosra vette, hogy az élen fog végezni. Sajnos nem így történt.

Danuta borzalmas rosszul rajtolt, és csak a táv második felében sikerült az élen haladókhoz fölzárkóznia, de a jól „lapátoló” német Reinhardtot már nem sikerült utolérnie. A magyar lány így is kvótát szerzett.

A következő nagy várakozással kísért szám a női párosok 500 méteres versenye volt, ahol az immár harmincszoros világbajnok Kovács Katalin Csipes Tamarával ült egy hajóban. Remény­kedtünk, hogy a legfényesebb érem az ő birtokukba kerül. Nem sikerült. A rajtjuk szörnyen sikerült, és ezt már nem tudták ledolgozni a táv végéig, csak az 5. helyen értek célba. A sok neves duó között óriá­si meglepetésre nem várt győzelem született az osztrák páros (Schuring–Schwarz) révén. Ha valaki egy-két évvel ezelőtt azt mondja, hogy a „sógoroknak” ilyen kajakosaik lesznek, bizony többen mosolyogtak volna. Ezek után már ráfagyhat a mosoly az ellenfelek arcára.

Utolsó reményünk a férfi kajak né­gyesek 1000 méteres versenye volt, ahol a hajóban öt olimpiai aranyérem „ült”, Kammerer (3) és Vereckei (2) révén. Ez kevés volt a mostani kincsvadászathoz, mert még a dobogóra sem tudtak odaérni. Kellemes meglepetés volt a női kenu kettesek 500-as versenye, ami ugyan nem olimpiai szám, de a magyar páros (Takács Kincső, Baravics Gyöngy­vér) a harmadik lett.

Nézzük az előzményeket, a pénteki három aranyérmet és az egyetlen kenus kvótát, melyet Vajda Attila, a szegediek üdvöskéje nyert 1000 méteren. Attila csodálatosan építette fel a versenyét, akkor állt az élre, amikor „kellett”, és ez elegendő volt a bajnoki címhez, amely londoni kvótát is ért.

Az elmúlt két évtizedben csak a német és a magyar női kvartett nyert olimpián és világbajnokságon a négyesek között 500 méteren. Most a mieink meggyőző fölénnyel győztek, és ott lesznek a szigetországban.

A pénteki nap harmadik aranyérme Csipes Tamara nevéhez fűződik, aki az 1000 méteres egyéni számban okosan „evezve” nyerte meg a versenyt. Érdekesség, hogy a fináléban három korábbi neves magyar versenyző is rajthoz állt, igaz más-más színekben. Fazekas Krisztina, az USA-nak szerzett ezüstérmet, Hegyi Zomilla spanyol, Keresztesi Alexandra pedig argentin színekben indult. Még egy különlegesség: bolgár színekben az 1000 méteres kettesben a dobogó második fokán végzett az egykori kiváló magyar versenyző, Faldum Berenike.

Ma a 200 méteres számok döntőit rendezik, ahol négy számban is londoni repülőjegyet lehet szerezni. Egyébként a sprinttávokon 10 számot láthat a közönség, ebből három váltót, amelyek igencsak izgalmasak és látványosak.


 

 

A magyar csapat szereplése az olimpiai számokban

Női K-1 500: Kozák Danuta 2. hely, kvóta
Női K-2 500: Csipes, Kovács 5. hely, kvóta
Női K-4 500: Kovács, Benedek, Szabó, Kozák 1. hely, kvóta
Férfi C-1 1000: Vajda Attila 1. hely, kvóta
Férfi C-2 1000: nem volt magyar döntős, nincs kvóta
Férfi K-1 1000: nem volt magyar döntős, nincs kvóta
Férfi K-2 1000: Dombi, Kökény 6. hely, kvóta
Férfi K-4 1000: Kammerer, Vereckei, Kucsera, Boros 6. hely, kvóta

A 200-as döntőket ma rendezik, amelyek közül a női és férfi kajak egyesek, a férfi kajak párosok és a férfi kenu egyesek versenye szerepel az olimpia műsorán.

Címkék: korrupció, korrupció

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!