Kalapácsos ember

A sikersorozat Zsivótzky Gyulával folytatódott, aki olimpiai ezüstérmei után 1968-ban, Mexikóvárosban győzött. Mögötte a harmadik helyen Lovász Lázár végzett, míg Eckschmiedt Sándor a dobogó közelébe került. A sorozat ekkor egy rövid időre megszakadt, majd 1996-ban, Atlantában folytatódott, mikor is Kiss Balázs aranyérmes lett. Ezt követően Gécsek Tibor és Annus Adrián Európa-bajnoki címet szerzett, majd feltűnt Pars Krisztián is. Utóbbi hosszú ideig a dobogóért harcolt, végül a 2010-es Európa-bajnokságon a harmadik helyen végzett. Egy évvel később pedig ezüstérmes lett a világbajnokságon. Pars pályafutásához az is hozzátartozik, hogy a 2008-as pekingi olimpián negyedik helyet szerzett. Ám az előtte végzett két fehérorosz versenyző megbukott a doppingvizsgálaton, s ekkor úgy tűnt, hogy Pars Krisztián megkapja az ezüstérmet. A jelek szerint azonban a magyar sportdiplomácia nem volt annyira erős, hogy a két fehérorosztól végleg elvegyék az olimpiai érmeket, mert a nemzetközi sportdöntőbíróság sem fosztotta meg őket a medáloktól – állítólagos doppinglaboratóriumi eljárási hibák miatt. Mindez azonban nem vette el kedvét a szombathelyi sportolónak, aki 2011-et a világranglista élén zárta és ennek tudatában készül a londoni olimpiára. Elöljáróban arra voltunk kíváncsiak, hogy a Dobó SE – napokban 30 éves – versenyzője miként került kapcsolatba ezzel a sportággal.

– Az iskolai atlétikai versenyeken és edzéseken a testnevelő tanárom úgy látta, hogy erős alkatomnak köszönhetően az atlétika lenne számomra a legkedvezőbb, ezen belül is a dobó számokat javasolta, már csak azért is, mert tudta, hogy Gécsek Tibor a példaképem. Így kerültem a Dobó SE-be Németh Pálhoz, akit a kalapácsvetés pápájának becéztek az egész világon.

– Rögtön kitűnt, hogy ez a „munkaeszköz” lesz az igazi?

– 1997-ben mentem le az első edzésre, de akkor még nem Pali bácsi foglalkozott velem, mert egészségügyi problémái voltak, így a fiánál, Zsoltnál kezdtem. Majd amikor a mester megjött, rögtön a kalapácsot kezdte forszírozni, és hála égnek jó szeme volt, két évvel később ifjúsági világbajnok lettem. Ezt követően sorozatban nyertem a korosztályos nemzetközi viadalokat, és eljutottam a felnőtt válogatottságig.

– Mióta tartja magát igazán kalapácsvetőnek?

– A mi sportágunkban az számít igazán valakinek, akinek sikerül túldobnia a 80 métert. Nekem ez már utánpótláskoromban összejött, és azóta is én tartom az utánpótláskorúak világrekordját 80 méter 90 centivel. Egyébként az egyéni rekordom 82 méter 45 centi.

– Nem bosszantotta, hogy az elmúlt években mindig esélyesként készült egy-egy világversenyre, és nem jött össze sokáig az annyira áhított érem?

– Megvallom, egy idő után dühített és idegesített, hogy pont ott és akkor nem tudok olyan nagyot dobni, ami az éremhez elegendő. Aztán a barcelonai kontinensviadalon végre összejött, és amire nagyon büszke vagyok: a legutóbbi világbajnokságon már ezüstérmes lettem.

– Mennyiben változott az élete és az edzésmunkája, amióta nevelőedzője, Németh Pál örökre eltávozott közülünk?

– Egy kicsit másként készülök, mint korábban, de az ő útmutatásai az alapok, a fia, Zsolt vette át az edzéseim irányítását.

– Hogyan ítéli meg a londoni lehetőségeit?

– Az utóbbi időben nem sokat változott a nemzetközi élmezőny, négyen-öten vagyunk jelenleg olyanok, akiknek győzelme nem okozna meglepetést az olimpián. Ebben a sportágban is a pillanatnyi lelkiállapot és forma dönt. Nagyon bízok benne, hogy végre elérhetem a nagy álmot, az aranyérmet.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!