Az idén időnek előtte megkapta különleges karácsonyi ajándékát Kemény Dénes. Férfi vízilabda-válogatottunk sikereinek kovácsát, a nemzeti együttessel sorozatban három olimpiát nyert szövetségi kapitányt novemberben beválasztották a vizes sportok legnagyobbjainak örök emléket állító amerikai panteonba, a Miami közelében lévő Fort Lauderdale-i Hírességek Csarnokába.

 

 Az ünnepélyes beiktatás májusban lesz, de a nemzetközi döntnökcsapat határozata után már most kijelenthető, hogy Kemény Dénes halhatatlanná vált, hiszen teljesítményével ő is beköltözik a hírnév házába – 32 honfitársa mellé. Az elismerés kétségtelenül annak a páratlan diadalnak szól, hogy kiválasztottjaival elébb 2000-ben, Sydneyben, aztán 2004-ben, Athénban, majd 2008-ban, Pekingben – megszakítás nélkül immár harmadjára – is ötkarikás aranyérmet nyert. A lassan mögöttünk hagyott esztendő legfőbb világversenyén, a szeptemberi, zágrábi Európa-bajnokságon negyedik lett az együttes. Lesz még jobb is, egyfelől mert a fiatalok is szépen-lassan beépülnek, másfelől pedig visszatérhet a Kemény-legénység tagjai közé Kásás és Kiss is. Már ha az összes érintett úgy akarja… Erről is beszélgettünk a kapitánnyal, amikor alkalmi leltárt készítettünk – nem csupán az idei évről, hanem a vízilabda általános nehézségeiről, s persze „elugrottunk” egy kicsit a 2012-es londoni olimpiára is.

– Végül is milyen esztendő volt 2010, a két olimpia felezőjében levő, úgynevezett köztes év a nemzeti csapat irányítójának szemszögéből? – vágtunk bele a beszélgetésbe Kemény Dénessel.

– Stagnáló. A 2009-es talán valamivel látványosabbra sikeredett, az olimpia lendületéből még kitartott, az idei viszont inkább stagnáló év volt, ha csúnyábban fogalmazunk: lagymatag. Amilyen az olimpiák utáni első két év szokott lenni.

– Talán ezért is akadnak olyan hangok, hogy baj van a vízilabdával, hogy nem eléggé látványos, hogy nem mindig érthető, mi történik a medencében, sőt olyan vélekedéseket is hallani, hogy a póló nehezen maradhat meg olimpiai sportágnak, ha nem változtatnak a szabályokon. Az ötletelésekben éppúgy szerepel a kisebb pálya, mint a játékosok számának, s a labda méretének csökkentése, vagy éppenséggel a kapu megnagyobbítása.

– Hogy a vízilabda olimpiai léte veszélyben lenne, ez egyszerűen nem igaz! Ezt a nézetet csak Magyarországon lehet hallani, külföldön nem. Hogy honnan jön? Elmondom: egy magyar újságíró találta ki az egészet, már régebben. Aznap nem volt semmilyen érdekes hír, hát gondolt egyet, s a sportnapilap címoldalára kitette ezt a veszélyben a vízilabda témát. Azóta ezt sikerült szépen ismételgetve a magyar sportszeretők, a magyar sportújságírók agyában elültetni. Ilyen világot élünk. Nálunk, ha valami világszinten jó, rendre megtalálja a magyar, hogy mi abban a rossz. Amikor három olimpiai aranyat hozunk, azt egyedül a magyar médiában olvashatod, hogy ezekből hány olyan van, ami nem annyira értékes ezért, azért, amazért…

– Mi a helyzet a szabályokkal?

– Vannak, akik azt mondják, rosszak a szabályok, én meg azt mondom: rosszak a bírók! Egy nagy gond akad az előbbiekkel, az, hogy óriási szubjektivitásra adnak lehetőséget a játékvezetőknek. Más sportágban is van így, tornában, műkorcsolyában, de szerintem ahol a legkönnyebben befolyásolhatja a végeredményt a bírói hiba, az a vízilabda. A játékszabályo­kon persze lehet változtatni, de akkor az kell, hogy a vízilabda az Egyesült Államokban váljék profi sportággá, ezt, ha mód van rá, meg kéne lépni, egyébként azonban úgy vélem, hogy jó csapatok jó bírókkal tudnak nagyszerűen vízilabdázni a mostani szabályokkal is.

– Röpke kitekintés a jövőbe: mit gondol, milyen lesz a vízilabda 10-15 év múlva?

– Ha a szabályok nem változnak, akkor úgy gondolom, hogy a játékosok technikai-taktikai képzettsége megmarad, fizikai képzettségük viszont erősödik, így a fizikai tényezők irányában fejlődik tovább a játék.

– Jó néhányan vannak, akik úgy gondolják: sokat lendíthetne a csapaton, s a sorozatban negyedik arany elérését is reálissá tenné Kiss Gergely és Kásás Tamás visszatérése. Ott lesznek-lehetnek ők is a londoni olimpián, s egyáltalán, hogy nézhet ki a magyar válogatott 2012-re?

– Ha bekerülnek a keretbe, akkor ott lesznek. Ez akkor dől el, amikor nekem a névsort le kell adnom, addig ezek a kérdések mindig nyitottak. Ideális korátlagú magyar csapattal számolva a fiataloknak játéktudásban meg kell erősödniük, a középkorúak be kell, hogy érjenek, az idősebbeknek meg az akkori fizikai erényeiket kell csillogtatniuk. Ez nem sikerülhet mindig mindenkinek. Úgy gondolom, az említett két játékosnak van esélye bekerülni, ők nagyon jól tudják, hogy nekik a vízben kell bizonyítaniuk, hogy igenis, ott a helyük a csapatban.

– Mit érzett, mikor hírét vette: „csarnoklakó” lesz Amerikában?

– Csak azt tudom ismételni, amit a válogatott honlapján is mondtam: nehéz ilyenkor nem panelekkel előállni. Ezt az elismerést nem kaphatnám meg májusban, ha nincsenek a játékosaim, a segítőim. Ha nem ennyire tehetségesek, elhivatottak saját területükön. Ők tették értékké az én munkámat. Ezzel együtt őszintén mondom, nem vártam ezt az elismerést. Elég sok időnek, évtizedeknek kell eltelni ahhoz, hogy valaki akár kimagasló teljesítménnyel is kiérdemelje. Ebből a megközelítésből szinte korainak nevezhetem, hogy tíz évvel az első olimpiai aranyérmünk után megkapom ezt a címet. Olyan szempontból is nagy elismerés, hogy ebben a kategóriában általában azokat szokták elismerni, akik már visszavonultak, én pedig még aktív vagyok. Gondolom, hogy a következő tíz-húsz évben követni fognak olyanok, akik most a játékosaim, biztos vagyok benne, hogy néhányan közülük vehetnek majd Floridába szóló repülőjegyet…

– Milyen lesz Kemény Dénes karácsonya?

– Az én karácsonyomat a három fiam szabja meg. A két nagyobbik már nem okvetlenül akar minden időt az apjával tölteni, annyit leszünk együtt, amennyit rám érnek. A legkisebb, Márk viszont karácsonykor rendre végig velem van, ez most is így lesz. Ha jó lesz az idő, Visegrádon síelgetünk, ha nem, zárt téri program vár ránk, például uszoda, de az is lehet, hogy egy magasles, mert volt már velem vadászaton is, amikor vadkacsát és vaddisznót ejtettünk el. Ilyenkor ő is fel van szerelkezve a megfelelő puskával, mindenféle vadászfegyvere van – természetesen műanyagból.

– Az ünnepek múltával jönnek a hétköznapok…

– Olyannyira, hogy már január elejétől, hétfőnként és keddenként a válogatottaknak edzéseket vezényelek, ezzel amúgy a klubok munkáját is segíteni tudom. Változó összetételű társasággal fogok dolgozni, meghívások lesznek, most nincs állandó kerettagság, ez így marad egészen májusig, addig mindenkit megnézek, akár több alkalommal is, aki szóba jöhet. Hivatalos keretet csak a nyári, sanghaji világbajnokság előtt hirdetek.

 Az egyesült államokbeli Fort Lauderdale-ben 1964 óta működő International Swimming Hall of Fame-nek, az úszás mellett a vízilabda, a szinkronúszás, a műugrás és a hosszútávúszás kiválóságait magában foglaló múzeumnak 32 magyar „lakója” van, Kemény Dénes tehát 33.-ként kerül be a Hírességek Csarnokába.

Az eddig beválasztottak névsora  (bekerülésük sorrendjében):

1966 Hajós Alfréd (úszó)
1968 Halmay Zoltán (úszó)
1969 Hunyadfi István (úszóedző)
1969 Németh János (vízilabdázó)
1971 Homonnay Márton (vízilabdázó)
1973 Novák Éva (úszó)
1973 Novák Ilona (úszó)
1976 Gyarmati Dezső (vízilabdázó)
1976 Székely Éva (úszó)
1978 Bárány István (úszó)
1978 Gyenge Valéria (úszó)
1978 Halassy Olivér (vízilabdázó)
1981 Sárosi Imre (úszóedző)
1982 Kárpáti György (vízilabdázó)
1983 Csík Ferenc (úszó)
1985 Szőke Katalin (úszó)
1987 Mayer Mihály (vízilabdázó)
1988 Donáth Leó (sportvezető)
1993 Faragó Tamás (vízilabdázó)
1994 Markovits Kálmán (vízilabdázó)
1995 Gyarmati Andrea (úszó)
1995 Komjádi Béla (vízilabda-kapitány, sportvezető)
1996 Rajki Béla (vízilabda-kapitány)
1996 ifj. Szívós István (vízilabdázó)
1997 id. Szívós István (vízilabdázó)
1998 Lemhényi Dezső (vízilabda-kapitány)
2000 Darnyi Tamás (úszó)
2001 Egerszegi Krisztina (úszó)
2005 Rózsa Norbert (úszó)
2008 Hargitay András (úszó)
2010 Széchy Tamás (úszóedző)
2010 Gyárfás Tamás (újságíró)
2011 Kemény Dénes (vízilabda-kapitány)

 Az egyetlen percen kívüli

Kemény Dénes előtt, eddigi utolsó magyarként – idén májusban – Gyárfás Tamás „költözhetett be” a Hírességek Csarnokába. Széchy Tamást, a posztumusz beválasztott úszópápát, minden idők egyik legeredményesebb edzőjét követően fogadták be. A Magyar Úszó Szövetség elnöke, a FINA Büro tagja és a LEN alelnöke a nemzetközi és az európai szövetség magazinjának főszerkesztőjeként vívott ki elismerést. Az évente egy újságírónak megítélt Al Schoenfield Média-díjat vehette át, mint aki – a hivatalos méltatás szerint – a legtöbbet tette a sportág nemzetközi népszerűsítéséért. „A 46. alkalommal, nagy csinnadrattával megrendezett gála olyan volt, mint egy Oscar-díj-átadási ünnepség – idézte vissza a történteket lapunknak Gyárfás Tamás. – Az esemény rangját fémjelzi, hogy a két úszólegenda, Donna de Varona és Rowdy Gaines konferált, és a hatalmas bálteremben zajló négyszáz fős vacsorán megjelent a tizennégyszeres olimpiai bajnok Michael Phelps, az amerikai úszók legendás szövetségi kapitánya, Mark Schubert, valamint a minden idők legnagyobb műugrójának tartott Greg Louganis is. A tévé által is közvetített műsorban tapsvihar közepette egyenként szólítottak színpadra bennünket, levetítettek egy-egy rólunk szóló filmet, majd én a beszédemet azzal kezdtem, hogy ha azért választottak ki, mert itt a teremben én vagyok az egyetlen, aki nem tudja egy percen belül leúszni a száz métert, akkor reális döntés született. Mit mondjak, tetszést aratott a bevezetőm…”

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!