Baksa László, Decker Attila, Szécsi Zoltán (kapusok), Biros Péter, Gór-Nagy Miklós, Hárai Balázs, Hosnyánszky Norbert, Katonás Gergely, Kásás Tamás, Kiss Gergely, Madaras Norbert, Steinmetz Ádám, Szivós Márton, Török Béla, Turzai Gábor, Varga Dániel, Varga Dénes, Vámos Márton (mezőnyjátékosok).
Ez Kemény Dénes szövetségi kapitány 18-as kerete a januári eindhoveni vízilabda Európa-bajnokságra. Normál esetben ennyivel le is lehetne zárni a kérdést. A rajtig még több mint egy hónap van hátra, és egyelőre a játékosok sem a válogatott felkészülésre, hanem az utolsó bajnokikra, és még inkább a Bajnokok Ligája szerdai, negyedik fordulójára koncentrálnak. Hogy mégis sokakat ez a felsorolás tartott izgalomban az elmúlt napokban, az egyetlen névnek, Kásás Tamásénak köszönhető. Az olasz Pro Recco 35 éves, háromszoros olimpiai bajnok légiósa nyáron – motiválatlanságra, valamint ujjsérülésére hivatkozva – lemondta a válogatott szereplést. Titkon persze bíztunk benne, hogy döntése nem végleges, főleg azok után, hogy a sanghaji vb-n egyértelművé vált: az amúgy roppant erős magyar válogatottnak a kritikus pillanatokban szüksége lenne egy hozzá hasonló vezérre. Sőt, egészen konkrétan rá lenne szüksége. Tudta ezt ő is és Kemény Dénes is, így amikor Kásás néhány hete játékra jelentkezett, nem volt kérdés, ott a helye a 18 fős listán. Sőt, minden bizonnyal azon a 13-as listán is, amelyet majd az olimpia előtt állít össze a kapitány. Mert bár nagyszerű volna 1999 után újra Eb-t nyerni, a 2012-es év mégiscsak az olimpiáról szól. Kása nem titkolta, hogy bár döntésénél a szurkolók szeretetteljes üzenetei is rengeteget nyomtak a latba, leginkább a londoni szereplés motiválja. Ötödszörre lehet ott olimpián, erre korábban a magyarok közül csak Gyarmati Dezső és Benedek Tibor volt képes. Négy aranyat viszont még senki nem nyert. Azt pedig alighanem Kásás se bánja, hogy ha neki összejön, minden bizonnyal ezen a trónon is osztoznia kell majd, a szintén háromszoros győztes és még aktív Szécsivel, Birossal, vagy Kiss Gergellyel.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!