A 31-27-es norvég győzelem csalóka, mert valójában egy pillanatig sem forgott veszélyben az első találkozóról hatgólos előnyt magával hozó magyar férfi kézilabda-válogatott továbbjutása a norvégok elleni, szombati világbajnoki selejtezőn.

Jól kezdett a két születésnapossal felálló magyar csapat - Császár Gábor 28, Lékai Máté 24 éves lett tegnap. A norvégok a félidő felére érték utol a mieinket, majd a szünethez közeledve Bjarte Myrhol révén háromgólos előnybe kerültek. Mire megijedtünk volna, már ismét egyenlő volt az állás. 30 perc után 14-13-ra a hazaiak vezettek.

Fordulás után sem volt kétgólosnál nagyobb a norvég előny, és bár a hazaiak, beleértve a nézőket, nehezen adták fel, a második játékrész közepén, amikor a magyar csapat elérte a kritikus 21 gólos határt és nem mellesleg átvette a vezetést, már érezhető volt, hogy nem lehet baj. A mieinknél ismét hozta magát mindkét kapus, és kiválóan játszott Zubai, Császár, Gulyás és a bombagólokat szerző Nagy László is. A norvégok hajrában kiharcolt győzelmükkel vigasztalódhattak. A magyar válogatott pedig azok után, hogy január végén jól helytállt az Eb-n és április elején kiharcolta az olimpiai indulást, most megváltotta jegyét a jövő januári spanyolországi világbajnokságra is. Az év negyedik nagy erőpróbája 40 nap múlva kezdődik, Londonban.

Címkék: korrupció, korrupció

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!