A hét derekán jelentették be az angyalföldi csapatnál, hogy megválnak az olasz edzőtől és a Vasas házon belül oldja meg a trénerkérdést, méghozzá Komjáti András ül le a piroskékek kispadjára, aki már korábban is irányította a csapatot.
Komjáti a klubhűségéről ismert, hiszen ő az a játékos, aki a legtöbbször szerepelt a piros-kék színekben: 443 NB I-es találkozón vett részt és ezalatt 47 alkalommal talált be az ellenfelek kapujába. Kedvenc posztja a beállós volt, de több alkalommal szerepelt középpályásként is, ám sikereinek ellenére mindössze 1 alkalommal kapott lehetőséget a magyar válogatottban. Az új régi edző 1970-ben igazolt az egyik győri kis csapattól a Vasashoz. Először 1999-ben irányította az angyalföldieket, majd ezt követően 2001-ben és 2002-ben is ő volt egy ideig a tréner. Elmondta, hogy szerdán értesült arról, hogy az elmúlt időszak gyengébb teljesítménye miatt őt kérik fel a vezetőedzőnek. Nagy megtiszteltetésnek tartja, és azt tervezi, hogy az eddigi második csapatnál végzett munkáját összeköti az elsőével, és szerkezeti változásokat akar végrehajtani, valamint a tarcsiból is lehetőséget fog adni egy-két embernek az NB I-ben. Azt is közölte, hogy a klub vezetői azt kérték, hogy a 4-8. hely közé vezesse a csapatot, ám az lenne szép, ha a negyedik helyhez lenne közelebb a csapat teljesítménye a végelszámolásnál. Megemlítette, hogy megfordult vezetőedzőként Debrecenben, Sopronban és természetesen, mint korábban szó volt róla, a Vasasban is, ahol a bronzéremig vezette a gárdát, tehát nem idegen számára az első osztály légköre. Hogy mennyire tartja kínosnak azt, hogy menet közben váltott a csapat trénert? Komjáti elmondta, hogy ő is járt így: az utolsó Vasas-edzősége alatt, amikor is a tulajdonosváltásnál az volt az egyik feltétel, hogy neki menni kelljen, és új tréner irányítson.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!