Négy év szünet után újra keletre került az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) trófeája. A Miami Heat az elvesztett első találkozó után zsinórban négyszer verte az Oklahoma City Thundert, ezzel megszerezte a klub történetének második bajnoki címét.

 
LeBron James az NBA nagydöntőben is a legértékesebb játékos volt

A nagydöntő legjobbjának az utolsó, 121-106-ra megnyert meccsen 26 pontot, 13 gólpasszt és 11 lepattanót jegyző LeBron Jamest választották, aki már az alapszakasz MVP-címét is begyűjtötte. Hasonló duplázásra utoljára Tim Duncan volt képes, 2003-ban. James idén csapata „nagy hármasából”, amelyet Dwyane Wade, Chris Bosh és ő alkotnak, is kiemelkedett, és végre képes volt megfelelni azoknak az elvárásoknak, amelyek pályafutása kezdete óta körülveszik.

Kilenc éve annak, hogy Jamest elsőként választotta ki a játékosbörzén, azaz a drafton a Cleveland Cavaliers csapata. Már akkor úgy emlegették, mint aki rövidesen a világ legjobbja lesz. Az akkor még csak 18 éves játékos belépője igencsak hatásosra sikerült, hiszen a 23-as számú mez mellett döntött, ami néhány héttel azután, hogy Michael Jordan – végleg – visszavonult meglehetősen magabiztos lépés volt. Később egyébként ő maga kezdett aláírásgyűjtésbe, hogy a ligában soha senki ne viselhesse többé a 23-as számot, Miamiba szerződve pedig a 6-osra váltott.

Az NBA-ben használt fizetési sapkát éppen azért találták ki, hogy a tehetősebb klubok se tudják összevásárolni a legjobbakat, így megmaradjon a 30 csapatos mezőny viszonylagos kiegyenlítettsége. James, Wade és Bosh azonban a 2008-as pekingi olimpiai aranyérem után eldöntötte, amint tehetik, egy csapatba szerződnek. Erre 2010-ben kerülhetett sor, de csak úgy, hogy mindhármuknak több mint évi egymillió dollárnyi fizetésről kellett lemondaniuk, hogy a Miami ne lépje túl a fizetési plafont. A sztáralakulat már tavaly is közel járt a bajnoki címhez, ám a Dallas Mavericks a nagydöntőben megállította a Heatet. A finálé után legtöbben éppen Jamest kritizálták, mondván, a sorsdöntő pillanatokban rendre csődöt mond.

Idén aztán csattanós választ adott a kritikusainak. A sors iróniája, hogy tulajdonképpen igazuk lett azoknak, akik az elmúlt két évben azt hangoztatták, a Miami képtelen lesz nyerni, ha a három ász egyszerre van a pályán, mert így egyikük sem tudja magából kihozni a maximumot. Az alapszakaszban Wade volt sokat sérült, a rájátszás legelején pedig Bosh dőlt ki, James pedig végérvényesen a csapat vezére lett.

Mondják, hogy sok ez a kilenc év, ami az NBA újdonsült királyának (a Twitteren KingJames néven regisztrált) az első bajnoki gyűrű megnyeréséhez kellett. Az is tény, hogy a döntőben vesztes Oklahoma legjobbjai, Durant, Westbrook és Harden 4-5 évvel fiatalabbak nála, és máris kiváló játékosok. Azonban James is csak 27 éves, vagyis egy évvel fiatalabb, mint Michael Jordan volt, mikor először vezette sikerre a Chicago Bullst. Jamesnek azonban jócskán van még mit bizonyítania, hogy utólag is méltóvá váljon a 23-as mezre – Jordan ugyanis végül meg sem állt hat elsőségig.

Címkék: korrupció, korrupció

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!