Amikor lehet, olvas vagy éppen szaxofonozik, de leginkább a gyűrűk német uraként szórja a kosarakat. Dirk Nowitzki főállásban a NBA-ben, az amerikai profi bajnokságban vitézkedik. Olyannyira, hogy immár bajnok ott is.

 
A legértékesebb fotó: Mark Ralston, AFP

A frissiben zárult 2010/11-es szezon rájátszásában nyújtott teljesítményéért az egykori csodagyerek, akiből időközben hamisítatlan nemzetközi klasszis lett, kiérdemelte a legértékesebb játékost, vagyis a legjobbat megillető MVP (Most Valuable Player) címet is. A 213 centisre nőtt óriás csapatával, a Dallas Mavericksszel együtt ért fel a sportszakmai csúcsra, mert nemcsak az ő életében, hanem klubja történetében is a mostani az első NBA-bajnoki titulus. A diadal nyomán különleges ajándékkal, a bajnoki – de már ujjra való, s a végső győztes gárda tagjainak járó – NBA-gyűrűvel is meglephette magát születésnapjára. Tudniillik Nowitzki éppen ma 33 esztendős.

A döntők döntőjének bizonyult összecsapáson, vagyis a rájátszásos finálé hatodik meccsén éppenséggel nem brillírozott, bár így is 21 pontig jutott. Pontosabban meglehetősen hullámzó teljesítményt nyújtott, pazar kezdés után elszürkült, majd az átmeneti formahanyatlást leküzdve a végjátékban újfent megvillantotta páratlan képességeit, olykor egészen lehetetlen helyzetekből is betalálva biztosította a Mavericks végső sikerét a Miami Heat ellen. A tízszeres All Star-válogatott német egyszerű epizodistává silányította a Miami mindhárom pekingi olimpiai bajnokát, Dwyane Wade-et, Chris Bosht és LeBron Jamest egyaránt. Nowitzki és a Dallas 2006-ban egyszer már korábban is ott állt a siker kapujában, de akkor, szintén hat meccses párviadalban veszített a döntőben – a sors dramaturgiája szerint éppen a mostani riválissal szemben. Öt szűk esztendő elteltével megtörtént a visszavágás.

„Ő minden idők egyik legjobbja” – szóltak az ellenlábas Miami edzőjének, Erik Spoelstrának elismerő szavai a német sztárról, aki így értékelte saját pályacsúcsát: „Ha már karrierem korai szakaszában NBA-bajnok lettem volna, tán sosem végzem el azt a hatalmas munkát, aminek 13 év alatt a részese voltam. A befektetés megtérült.”

Mondhatnánk, anyagilag is. Tavaly nyáron újított vele szerződést klubja, s a dallasi sorozat folytatásáért a négy évre szóló alku értelmében Nowitzki 80 millió dollárt kap. Végtére is: ő a legértékesebb.

 

Dirk Nowitzki

Született: 1978. június 19., Würzburg, Németország

Magassága: 213 cm

Testsúlya: 111 kg

Csapata: Dallas Mavericks

Poszt: erőcsatár, center

Mezszám: 41

NBA: 1998-ban a Milwaukee Bucks foglalta le a játékjogát a drafton, az újoncok elosztásán, de a Dallas Ma­­vericks kosarasa lett, ahol 13 éve játszik folyamatosan.

Válogatott játékosként: világbajnoki bronzérmes (2002), Európa-bajnoki ezüstérmes (2005).

Címkék: korrupció, korrupció

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!