A Roland Garroson mintha semmi sem változott volna, legalábbis, ami a férfi egyest illeti: ma kora délután az éveken át megszokott rend szerint a világelső Nadal és az általa a világ valahavolt legjobbjának tartott Federer küzd meg a döntőben a 2011-es salakkirályságért.

 
A győzelem hihetetlen pillanata

De hol vannak a feltörekvők, leginkább Djokovics, aki az idén 43 mérkőzést nyert zsinórban, és már a ranglista csúcsát ostromolja, meg Murray, aki ellen éppen a szerb játékos az idén januárban már behúzta az Austral Opent? Nos, Djokovicsot Federer verte, 3 óra 39 perc alatt, négy játszmában (7:6, 6:3, 3:6, 7:6), legalábbis a nézők számára teljesen sima mérkőzésen. Úgy tűnt, a szerb trónkövetelőnek semmi esélye a már sokszor leírt svájci professzor ellenében. Az Eurosport kommentátora. Mats Wilander szerint ez volt minden idők legmagasabb színvonalú teniszmérkőzése salakon. A másik ágon az éppen pénteken negyedszázados világelső Nadal három játszmában (6:4, 7:5, 6:4) intézte el a nagy küzdő, ám szeszélyes brit Murray-t. A spanyol mindössze 22 perccel töltött kevesebb időt a pályán az elődöntőben, mint Federer. Már-már nosztalgiabulinak is nevezhetnénk a mai férfi egyes döntőt.

Nem úgy a hölgyeknél, ahol korszakos pillanat tanúi lehettek a nézők, a stadionban és a tévé előtt: Li Na személyében először nyert Grand Slam-versenyt kínai versenyző. A 29 éves Li Na korábban már jó néhány nemzetközi tornán volt első és az idén januárban az Austral Openen eljutott a döntőbe is, de érthetően ez pályafutása eddigi legnagyobb győzelme. Méghozzá nem is akármilyen: a védő olasz Francesca Schiavone ellen aratta, szinte hibátlanul, két játszmában (6:4, 7:6). Az első játszmában elnyerte a címvédő adogatását és innen egyenes út vezetett a játszmagyőzelemig. A második szett már izgalmasabb volt, Li 4:2-es vezetésénél Schiavo­ne feltámadt, a kínai játékosnak kellett kétszer is a játszmában maradásért adogatni, ez olyan jól sikerült, hogy a rövidítésben 7:0-val söpörte el a címvédőt.

 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!