A kissé szomorú szombat után varázslatos vasárnapot várunk a poznani kajak-kenu világbajnokság magyar szereplését illetően, miután az 1000 méteres döntőkkel lezajlott nyitónap nem egészen a mi szájunk íze szerint alakult a lengyelországi sportági randevún.

 
Szabó Gabriella és Csipes Tamara aranyat nyert

 Kezdődött eleve azzal, hogy férfi kajakban, amelynek története pedig rendkívül gazdag magyar sikerekben, ezúttal egyesben és négyesben is kiszorultunk a döntőből, márpedig ilyesmire emberemlékezet óta nem akadt példa. Aztán újabb csalódásként azt kellett megélnünk, hogy kajakkirálynőnk, a címvédő Kovács Katalin K1-ben nem nyert a Málta-tavon. Megelőzte őt a németek hatalmas finist kivágó húszéves titánja, Weber, aki a korábbi világversenyek fináléiban rendre a mi versenyzőnk hátát látta csupán. – Nem erre vagyok képes, de most ennyit tudtam mutatni magamból. „Tizeniksz” év után most érzékelem először azt, hogy ahhoz, hogy az ember le tudja adni azt, amire képes, nemcsak fizikálisan kell rendben lennie, hanem lélekben, fejben, mindenben. Nekem most a fejben rész hiányzik – mondta az MTI vb-tudósítójának Kovács. Kenu egyesben Vajda Attila, pekingi olimpiai bajnokunk hoszszabb sérülés után régi önmagát idézte, mert bár az elején kissé állva hagyták a főbb vetélytársak, ő az ötödik pozícióból fokozatosan tört előre, félelmetesen nagyot hajrázott, s a célban csaknem megfogta a vb-címvédő üzbég Menkovot, aki azonban egy sóhajtásnyit megtartott előnyéből. Újból ezüst jutott tehát nekünk. Akárcsak a folytatásban a kajak ketteseknél, akiknél a sokat tapasztalt, együttvéve 64 éves és ötszörös olimpiai bajnok duónk, Kammerer Zoltán és a szólóban egykor kajakkirály Vereckei Ákos parádés teljesítménnyel rukkolt elő. A hiányt éppenséggel vb-elsőségekben sem szenvedő, közös hajóban újra 11(!) év után együtt versenyző „Kameráék” hamar az élre álltak, s már-már nyertek, amikor a pekingi ötkarikás első német páros lefiniselte őket. A kenu ketteseknél újonc párosunk, Tóth Márton és Mike Róbert kellemes pillanatokat szerezve harmadikként száguldott be a célba. A végére maradt a csattanó, ahogy kell: igaz, nem olimpiai számban, hanem női kajak kettesben a nyitónap záró számában megszületett az első magyar világbajnoki aranyérem Poznanban. Európa-bajnok párosunk, Szabó Gabriella és Csipes Tamara több mint két hajóhossznyi különbséggel diadalmaskodott, jókedvre derítve, bizakodóbbá téve a netán már aggodalmaskodó honfitársakat is. – Tamival nagyon jól tudunk együtt versenyezni, kijövünk a pályára, és teljesen egy hullámhosszra kerülünk. A verseny az edzésekhez képest tulajdonképpen már élvezet – mondta Szabó. Csipes hozzátette: édesapja, egyben edzője nagyon örült az aranyéremnek, bár előzetesen azt mondta: ha nem nyerik meg, ki se szálljanak a hajóból. Nem holmi üres kincstári derűlátás mondatja velünk azt, hogy ma bőségesen aranyos percek várnak ránk, az öt számban is érdekelt háromszoros olimpiai bajnokkal, Janiccsal a főszerepben. S még elérhető a szövetségi kapitány, Storcz Botond „ígérvénye”, aki a vb előtt azt mondta: a 37 fős csapattól 10 érmet, benne 5 aranyat remél. A kajakos Folláth Vivien aranyérmet nyert 5000 méteren. A szombat délutáni selejtezőkből a hét magyar egység közül csak négy jutott be a 200 m-es táv vasárnapi döntőibe. A férfiaknál a kajakos Molnár Péternek és a Dombi Rudolf–Beé István duónak, a kenusoknál pedig a Kovács Gergely–Végh Attila párosnak nem sikerült kvalifikálnia magát a legjobb kilenc közé. A címvédésre készülő Kovács Katalin–Janics Natasa kajakos kettős megnyerte előfutamát. Az első fordulóban a tavalyi vb-n egyesben is győztes Janics (K-1) szintén elsőként haladt át a célvonalon. A középfutamok során aztán Janics ismét elsőként, Kovács másodikként, Marschalkó pedig harmadikként haladt át a célvonalon – ez mindegyikük esetében finálét ért.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!