Ugyan a négy legerősebb európai bajnokságból matematikailag még háromban is nyílt az első helyért folyó csata, igazán kiélezett küzdelemre csak Angliában van kilátás. A 83 ponttal listavezető Man­chester United hétfő este a 80 pontos Manchester City otthonába „utazik”, azaz nem túlzás, bajnoki döntőre kerül sor a 36. forduló zárómeccsén.

A gólkülönbséget tekintve a City +60-nál, az MU pedig +54-nél tart, és mivel azonos pontszám esetén ez rangsorol, a trónkövetelő győzelmével át is veheti a vezetést. A United egyébként akkor sem járna túl jól, ha az egymás elleni eredmény döntene, a City ugyanis ősszel 6-1-re nyert az Old Traffordon. Továbbra sem tudja bebiztosítani 3. helyét az Arsenal, amely szombaton a Stoke otthonában ikszelt.

A Bundesligában a már biztos bajnok Dortmund a miheztartás végett szombaton is hintett egy ötöst a Kaiserslauternnek. Egy körrel a vége előtt eldőlt, hogy az előző idény után csak osztályozón bennmaradó Mönchengladbach indulhat negyedik német klubként a Bajnokok Ligájában (a németek az olaszok „kárára” indíthatnak négy csapatot). A szezon végén a Schalkét elhagyó Raúl góllal búcsúzott a gelsenkircheni közönségtől. A 34 esztendős, a hírek szerint Katarba tartó csatár a szinte biztos kieső Hertha sírját ásta mélyebbre szezonbeli 15. találatával.

Spanyolországban a hétpontos előnyben lévő Real Madrid vasárnap délben (amely időpont ellen a szezon elején hevesen tiltakozott) a Sevillát fogadja. Bár látszólag nagyon szoros a Juventus és a Milan versenyfutása (a Juve előnye 4 körrel vége előtt csak 3 pont), a hátralévő mérkőzéseket figyelve óriási meglepetés lenne, ha nem a 34 forduló alatt veretlen, 20 győzelmet és 14 döntetlent számláló torinóiak ünnepelnének az idény végén. Del Pieróék a félelmetesnek éppen nem nevezhető Novara, Lecce, Cagliari, Atalanta négyessel mérkőznek a folytatásban, miközben a Milanra még egy Inter elleni városi derbi is vár.

Idehaza közel egy óráig reménykedhettek a győriek, hogy legfőbb riválisuk, a Debrecen pontokat veszít Diósgyőrben, ám Coulibaly az 56. percben tizenegyesből, majd a 80. percben akcióból szerzett gólt. A hajdúságiak ezzel nagy lépést tettek a bajnoki cím felé, ám a meccs lefújásától már a Magyar Kupa döntőjére kell fókuszálniuk. A keddi fináléban a másodosztályú, de a feljutást lassan bebiztosító MTK lesz az ellenfelük. A találkozó 18 órakor kezdődik a Puskás Stadionban, ahol a szervezők 2500-2500 debreceni és fővárosi drukkerre számítanak.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!