Múlt heti számunkban három sportág szövetségi kapitányát kérdeztük arról, hogyan értékelik a 2014-es évet, és mit várnak 2015-től, amely már az olimpiai kvótaszerzésről is szól. A sort Benedek Tiborral (férfi vízilabda), Győrik Csabával (sportlövészet) és Udvarhelyi Gáborral (vívás) folytatjuk.

 
Rio de Janeiro látképe

Benedek Tibor: Úgy gondolom, hogy 2014 is egy sikeres év volt. A 2013-as világbajnoki győzelem után nagyon nagy volt az elvárás a közönség részéről, de ugyanígy saját magunk felé is. Sokat dolgoztunk a csapattal, azt kaptam a játékosoktól, amit vártam és a budapesti Európa-bajnoki ezüstérem egy mutatója annak, hogy elbírtuk ezt a súlyt. 2015-ben folytatódik a világliga-sorozat, január 20-án a görögök ellen játszunk Athénban, ez lesz a legnehezebb selejtező mérkőzésünk. Itt a csoportelsőség részvételi jogot jelent a világliga júniusi szuperdöntőjébe, ahol az első hely már kvalifikál a riói olimpiára.

Ez az első lehetőség a kijutásra. Az olimpiai kvalifikáció szempontjából a következő verseny a július végén kezdődő kazanyi világbajnokság, ahol az első két helyezett, illetve, ha a világliga-győztessel átfedés van, a bronzérmes kap kvótát. 2016 januárjában a belgrádi Európa-bajnokság szintén kvalifikál az olimpiára, és a végére marad az olimpiai kvalifikációs torna. Rióban 12 együttes szerepelhet.

A mezőny most is erős, mindig is az volt, nem látok nagyobb különbséget az elmúlt évekhez képest, ugyanazok az esélyes csapatok. Korábban a szerbeket, olaszokat kiemeltem a mezőny fölé, ezt most már nem teszem meg, mert azt gondolom, hogy a legjobb 4-5 csapat egy szinten van, illetve, ha ki akarnék emelni valakit, akkor már magunkat is kiemelném.

 

Győrik Csaba: Nekünk már van olimpiai kvótaszerzőnk: Tobai-Sike Renáta a szeptemberi granadai sportlövő-világbajnokságon a sportpisztolyosok versenyében szerzett bronzérmével Magyarország első riói kvótása lett. Jó évet zártunk, 2014-ben nagyon sok olyan verseny volt, ahonnan örömmel és érmekkel térhetett haza a válogatott csapat. Miskolczi Julianna februárban megnyerte a Légfegyveres Európa-bajnokságot, amire húsz éve nem volt példa a puskások 10 méteres olimpiai számában.

2015-ben folytatódnak a kvalifikációs versenyek, márciusban Légfegyveres Európa-bajnokság lesz, júniusban Bakuban az Európai Játékok, majd júliusban következik az Európa-bajnokság Mariborban, illetve szeptemberben a koronglövő-világbajnokság, emellett minden szakágnak lesz Világkupa-versenye is. A kvalifikációs sorozat 2016 elején Győrben zárul. A londoni olimpián mindössze három magyar sportlövő indulhatott, most 3-6 kvóta megszerzését várjuk a csapattól és ebben, hogy csak néhány nevet említsek, nagyon számítunk a női légpisztolynál Csonka Zsófiára és Nemes Adriennre, természetesen az új Európa-bajnok Miskolczi Juliannára légpuskával, a férfiaknál pedig Sidi Péterre és Péni Istvánra légpuskával, valamint a koronglövő Gerebics Rolandra és Bognár Richárdra.

 

Udvarhelyi Gábor: 2015-ben az első negyedév feladata a minél előnyösebb pozíciószerzés, március 31-ig mindenki igyekszik a legjobb helyezést elérni egyéniben és csapatban a világranglistán. A Vk-listát vezető párbajtőröző Szász Emese, a női tőrözőknél Varga Gabriella, a férfi kardozóknál Szilágyi Áron és Szatmári András, a párbajtőrözőknél Imre Géza az elmúlt hónapokban szép eredményeket értek el. Az olimpiai kvalifikációs időszak május 1-jén kezdődik, és 2016. március 31-ig tart. A férfi kard- és a női tőrcsapat a rotációs rendszer miatt 2016-ban nem szerepel az ötkarikás játékok programjában, ők csak egyéniben tudják magukat kvalifikálni, és maximum két-két versenyző kerülhet ki az olimpiára.

A kvalifikációnál nagyon sokat számít a júniusi montreaux-i Európa-bajnokság és a júliusi moszkvai világbajnokság, de minden Világkupa- és Grand Prix-versenyen is lehetőleg nagy létszámban ott kell lennünk. Ami a reményeket illeti, szeretném, ha egyéniben a férfi kardban kettő, a női tőrben pedig legalább egy versenyzőnk kijutna Rióba. A csapatszámokat nézve a női kard igen fiatal, bravúrra lenne szükségük, egyéniben viszont Márton Anna a legjobb úton halad, hogy részt vegyen az olimpián.

A férfi tőrcsapatnak a mostani állás szerint nincs reális esélye kvalifikálnia magát. A férfi és a női párbajtőrben eddig nem állunk túl jól a világranglistán, de jó munkával látok esélyt arra, hogy végül mindkét csapatunk ott legyen Rióban.

--------------------

Címkék: sport, évértékelés

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!