Ádám a tizedik

Ezt követően mindig számolni kellett a magyar pentatlonistákkal. Az újabb aranyéremre 1960-ig kellett várni, mikor is Rómában Németh Ferenc végzett az első helyen, Nagy Imre pedig a másodikon. A fiatal Balczó András pedig épp hogy lecsúszott a dobogóról, negyedikként zárta az örök városban az egyéni viadalt. De a csapatversenyt megnyertük. Négy évvel később Tokióban Török Ferenc lett az egyéni olimpiai bajnok. Mexikóban 1968-ban a csapat az első helyen végzett, míg Balczó András ezüstérmes lett. 1972-ben, Münchenben Balczó lett az olimpiai bajnok. Ezt követően az egyéni sikerre 1988-ig kellett várni, mikor is Szöulban Martinek János nyerte az egyéni viadalt és a csapat is diadalmaskodott.

A világbajnokságokon is kiválóan szerepeltek öttusázóink. A tizedik magyar egyéni aranyérmet, Marosi Ádám a Budapesti Honvéd versenyzője szerezte meg 2009-ben. A most 28 éves öttusázó ott lehet Londonban is, amennyiben a férfiak között a szövetség őt is javasolja, mert a kvalifikációs versenyen, Kasza Róbert mellett, megszerezte a kvótát.

Marosi Ádámtól kérdeztük, hogy miként került kapcsolatba ezzel az összetett sportággal.

– Édesanyám tehetséges középtávfutó volt, ám nem jutott el az élsportolói szintig, de a mozgás szeretete a családban maradt, engem igen fiatalon levittek az uszodába, ahol 7 éven át tempóztam, de nem sok jót jósoltak nekem ebben a sportágban. Ekkor az egyik edzőm azt javasolta, hogy próbálkozzam meg a két tusával, amely úszásból és futásból áll. Megfogadtam a tanácsát és hamar sikereket értem el, majd a háromtusában is. Ezt követően jött pár évvel később az öttusa.

– Melyik számmal barátkozott meg a legnehezebben?

– Az úszással nincs problémám, a futással sem, egy ideig a lövészet ment nehezen, de a vívás és a lovaglás az a két szám, amelyet, amíg valaki versenyez, tanulni kell. Itt senki sem mondhatja el magáról, hogy tudja. Például a vívásnál az egyik versenyen szinte mindenkit „felszúrok”, a másikon pedig engem „intéznek el”. A lovaglásnál az a nagy lutri, hogy mindig más lóra kell ülni.

– Londonban nyert egyéni világbajnokságot. Milyenek az angol lovak?

– Britanniában igen nagy kultusza van a lovaglásnak, és legalább is a világbajnokságon nagyszerű lovak voltak, gondolom az olimpián is így lesz.

– Eleinte rendes pisztollyal lőttek, majd ezt követte a légfegyver, most pedig lézerpisztollyal veszik célba a lőtáblát. Milyen volt átérni a csillagok háborújára?

– Eleinte bizony nehéz volt megszokni, de most már mondhatom, hogy jobban kézre áll a lézerpisztoly, mint a légfegyver.

– Sokáig és sokan vitatkoztak arról, hogy a korábban külön-külön lebonyolított lövészetet és futást most kombinálják, ahogy a sílövészetnél. Ez mennyire fekszik és tetszik önnek?

– Nehezen barátkoztam meg vele, de már ezzel a szabálymódosítással nyertem világbajnokságot. Az első lövészetnél nincs komolyabb gond, mert pár száz méter megtétele után kell először odaállni lőni. Ezt követően viszont egy kilométert kell futni, és ezek után kell célba venni a bukó lőtáblákat. Miután a lövészetnél a legfontosabb a ritmusos légzés és a szívverés tempója, ilyenkor már nem egy versenyző elbukik, mert szaporább a pulzusa és a légzése. Meg kell, hogy mondjam, nekem tetszik.

– Mit vár a londoni olimpiától?

– Szeretnék ott lenni, mert már van három világbajnoki aranyérmem, egyéniben, csapatban és váltóban. De ez nem csak rajtam múlik, a kvótát szerzettek közül a szövetség jelöli ki azt a két versenyzőt, akik részt vehetnek a játékokon, ahol csak egyéni verseny lesz. Harminc­hatan indulhatunk az egész világból, tehát senkinek sem lesz könnyű. Egy rossz vívás, egy elhibázott lovaglás, vagy éppen egy nem sikerült lövés befolyásolhatja mindenki szereplését. Nagyon remélem, hogy ott lehetek, mert Pekingről sajnos lecsúsztam.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!