A budapesti úszó-világbajnokságon Cseh László képviselte a folyamatosságot, Kozma Dominik a fáradhatatlan küzdőszellemet, Verrasztó Dávid bebizonyította, hogy képes a megújulásra, Hosszú Katinka pedig beváltotta a hozzá fűzött reményeket.

 
Milák Kristóf - Fotó: Illyés Tibor, MTI


A férfi 4x100-as gyorsváltóban a Németh Nándor, Kozma Dominik, Bohus Richárd, Holoda Péter összeállítású magyar csapat remek teljesítménnyel a harmadik helyen végzett, a 17 éves Milák Kristóf, az Érdi Úszó Sport Kft. versenyzője, pedig 100 pillangón berobbant a nemzetközi élmezőnybe. A fiatal tehetség a júniusi netanyai ifjúsági Európa-bajnokságon 200 méter pillangón korosztályos világcsúccsal bajnoki címet szerzett, majd élete első felnőtt-világbajnokságán 100 méter pillangón az előfutamban és az elődöntőben is junior világcsúcsot úszott. A döntőben aztán újabb junior világrekorddal és országos csúccsal, 50,62-es idővel második lett.


Az újdonsült világbajnoki ezüstérmessel beszélgettünk.

– 100 m pillangón legyőzte az olimpiai bajnok Joseph Schoolingot, a világbajnoki címvédő Chad Le Clost és Cseh Lászlót is. Hogy élte meg, hogy egyik pillanatról a másikra „nyakába szakadt” a népszerűség?

– Elég fura érzés, a Duna Arénában a hangulat fantasztikus volt, és olyan gyorsan történt minden, még nem sikerült igazán feldolgozni.

– Milyen reményekkel készült a hazai vb-re?

– Igazából először csak a döntőért úsztam, és amikor harmadikként bejutottam, akkor gondoltam arra, hogy ebből talán még érem is lehet.

– Hatéves korától úszik, az első edzője Egerszegi Krisztina testvére, Egerszegi Klári volt. A béka-delfin korosztályban (értsd: 7–10 évesek) az országos bajnokságokon még hátúszóként versenyzett. Hogy lett ebből pille?

– Akkor még csak azt mondták, belőlem majd jó úszó lesz. Aztán 2014-ben jött a jelenlegi edzőm, Selmeci Attila, megtanított pillangózni, és most itt vagyok.

– A 100 és a 200 pillangó a versenyszáma. Melyik a kedvenc?

– Nekem a 200 fekszik igazán és a 100 m második felét is azért bírom jobban, mert én 200 méterre készülök.

– Azt mondta magáról, hogy maximalista. Miben kell fejlődni, hogy még jobb eredményt érjen el?

– Szinte mindenben: gondolom, a technikámat lehet még tovább csiszolni és a fizikumot, az állóképességemet erősíteni.

– Jut idő egy kevés pihenésre?

– Még arra sem volt alkalom, hogy a családdal egy kicsit ünnepeljünk, már edzőtáborban vagyok és készülök a következő feladatra, az augusztusi indianapolisi ifjúsági világbajnokságra.
 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!