Természetesen – a címmel ellentétben – a betűszó valódi „megfejtése”: Nemzeti Kosárlabda Szövetség (National Basketball Association). A név azonban csalóka, a csúcsbajnokságban két ország – az Egyesült Államok (29) és Kanada (1) – összesen harminc csapata játszik.

 
A fizetési plafon megakadályozza, hogy a leggazdagabb egyesületek verhetetlen szupercsapatokat hozzanak létre

A Föld szinte minden szegletéből akad itt profi kosaras, értelemszerűen a sportág krémje. Amióta Dávid Kornél felhagyott a játékkal, azóta nincs magyar köztük. Az NBA első, s eddig egyetlen magyarja összesen 109 mecscsen szerepelt 2008-as visszavonulásáig. Bár néhány hete Dávid visszatért az NBA-be, a Phoenix Suns nemzetközi menedzsmentjének egyik vezetőjeként, s európai tehetségek megfigyelésével- felfuttatásával foglalkozik. A legnagyobb talentumok persze előbbutóbb úgyis az NBA-ben kötnek ki, már pusztán azért is, mert amellett, hogy az észak-amerikai profi liga jelenti a sportszakmai csúcsot, a nemzetközi kosaras elit tagjaként a játékosok hatalmas fizetésre is számíthatnak.

Tavaly a legalacsonyabb játékosfizetés nem mehetett évi 442 ezer dollár alá, miközben a maximális bér 13,758 millió dollár volt. A klubok mindazonáltal nem költekezhetnek fejetlenül, a bérkiáramlás maximalizálva van, méghozzá az úgynevezett fizetési plafon révén. A limitálásra azért van szükség, hogy a módfelett tehetős klubok ne vásárolhassák fel a legkiválóbb, szabadon igazolható játékosokat. Fizetési plafon amúgy már az első, 1946/47-es szezonban is volt: akkori nagyságát 55 ezer dollárban szabták meg, s a játékosok zöme 4-5 ezer dollárt keresett. Szűk négy évtizeddel később (1984/85-ös idény) már 3,6 milliót, a 1994/95-ösben kevés híján 16 millió dollárt fordíthattak a klubtulajdonosok a kosarasok bérezésére. Egy évre rá, az NBA megállapodott az NBC-vel a meccsek televíziós közvetítéséről, ennek nyomán a fizetési plafon elérte a 23 milliót. Az utóbbi esztendők felső értékeit tekintve pedig igazán gigantikus összegekről született egyezség. A 2008/09-es szezonban érték el az eddigi csúcsot 58,68 millióval, de sajnálatra nincs okunk az utolsó két adatot látva sem, hiszen a 2009/10-es bajnokságban 57,70 millió jutott fizetésekre, a mostaniban pedig 58,044 millió dollár. Ami a bajnoki alapszakaszban egyformán 82 mérkőzést játszó együttesek jelenét illeti, magyar idő szerint ma hajnalban már a 10. játéknap meccseit rendezték meg, s a végső győzelemre is esélyes Boston Celtics ásza, Paul Pierce úgy érkezett el a víkendhez, hogy hét közben átlépte a 20 000 pontos álomhatárt. Hogy együttese miért számít igazi bajnokesélyesnek, ahhoz egyetlen adalék: a Celticsben Pierce mellett további három „húszezredes” is játszik még, Kevin Garnett, Ray Allen és a talán legnagyobb név gazdája: a center Shaquille O’Neal. A címvédő, az utóbbi három bajnoki döntőből kettőt is megnyerő Los Angeles Lakers tartja a lépést a fő riválisokkal. Olyannyira, hogy az első öt mérkőzését kivétel nélkül megnyerte. A legnagyobb sztárok közé tartozó – eddig ötszörös NBA-bajnok – Kobe Bryant vezérli a csapatot. A New Orleans Hornets 4/4-es győzelmi mutatójával eddigi legjobb NBA-rajtját produkálta, s az Atlanta Hawks játékosai is azt mondhatták tegnapelőttig, hogy övék a harmadik csapat, amely veretlen tudott maradni a 30-ból a sorrendben 65. bajnoki szezon eddigi szakaszában. Még az Orlando Magicet és a Miami Heatet emlegetik a végső győzelemre képes csapatként, de hogy ki lesz a befutó az majd csak a júniusi nagydöntőben derül ki. 

 AZ NBA 2010-BEN LEGTÖBBET KERESŐ JÁTÉKOSAINAK ÉLCSOPORTJA (USA-DOLLÁRBAN):

 
Kobe Bryant (amerikai, Los Angeles Lakers) 25 millió
Rashard Lewis (amerikai, Orlando Magic) 20,5 millió
Kevin Garnett (amerikai, Boston Celtics) 19 millió
Tim Duncan (amerikai, San Antonio Spurs) 18,7 millió
Michael Redd (amerikai, Milwaukee Bucks) 18,3 millió
Pau Gasol (spanyol, Los Angeles Lakers) 17,8 millió
Andrej Kirilenko (orosz, Utah Jazz) 17,8 millió
Jao Ming (kínai, Houston Rockets) 17,7 millió
Gilbert Arenas (amerikai, Washington Wizards) 17,7 millió
Dirk Nowitzki német, (Dallas Mavericks) 17,3 millió

AZ UTÓBBI 10 ÉV GYŐZTESEI:

 

2010: Los Angeles Lakers

2009: Los Angeles Lakers

2008: Boston Celtics

2007: San Antonio Spurs

2006: Miami Heat

2005: San Antonio Spurs

2004: Detroit Pistons

2003: San Antonio Spurs

2002: Los Angeles Lakers

2001: Los Angeles Lakers

2000: Los Angeles Lakers

Címkék: korrupció, korrupció

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!