Úszóválogatottunk már csütörtökön, a margitszigeti Európa-bajnokságnak gyakorlatilag a félidejére teljesítette Kiss László szövetségi kapitány elvárásait, amennyiben „vízi kincsgyűjtő” tevékenysége eredményeképpen az össztermés négy nap után meghaladta a 2006-os, szintén budapesti kontinensviadal hétdarabos medálgyűjteményét.

 
Cseh László

 

Arról már külön szót sem ejtve, hogy négy esztendeje az egy ezüsthöz és négy bronzhoz csupán két arany társult, míg ezúttal már a péntek 13-i folytatás előtt négy elsőségnek örvendhetett a magyar tábor a két második és ugyancsak két harmadik helyezés mellett. Pedig nem úgy indult, ahogyan azt szerettük volna: tavalyi világbajnoknőnk, Hosszú Katinka felségterületén, vagyis 400 m vegyesen kikapott, s bizony az ő gyengébb teljesítménye miatt – merthogy a három stafétatársnő mind sokkal jobbat úszott nála – lett csak negyedik, nem pedig bronzérmes a 4x100-as sprintváltónk is. Na de aztán csak beindult a sikergyártás: előbb Cseh László 200 m vegyesen triplázott, amennyiben 2006 és 2008 után megszakítás nélkül harmadszor is győzött rövidebbik távján, majd Gyurta Dániel, másik „holtbiztos” favoritunk is hozta a kötelezőt. Ifjabbik sztárunk parádésan verte tönkre a teljes európai mezőnyt a neki már olimpiai ezüstöt, világbajnoki címet és rövidpályán – azaz 25 méteres medencében – több Eb-elsőséget is hozó 200 m mellen. Mindeközben pedig Hosszú igazolta a nyitónapon még szunnyadó klasszisát: az ezüstre aranyat pakolt rá, amikor, megnyerte a 200 m vegyest. De hogyan! Katinka ádáz harcot vívott amúgy egyik legjobb barátnőjével, Verrasztó Evelynnel, s a kettős magyar diadal úgy született meg, hogy a bajai illetőségű, Amerikában tanuló Hosszú egyetlen századmásodperccel, a számítás szerint alig másfél(!) centivel volt csupán gyorsabb honfitársnőjénél. Hogy mégis dupla legyen az öröm – mert Kiss László persze érthetően, s a honi szurkolóhadból koránt sem egyedüliként a legszívesebben azonmód két Európa-bajnokot hirdetett volna ebben a döntőben –, arról végső soron Verrasztó gondoskodott, midőn a Mutina Ágnes, Dara Eszter, Hosszú és általa alkotott 4x200 méteres gyorsváltó befutó, még pontosabban beúszó embereként elsőként csapott a célba. A kvartett sportág-históriai súlyú tettet hajtott végre: az első Európa-bajnoki elsőséget szerezte az Eb-k programjában 1983 óta szereplő hoszszabbik stafétában Magyarországnak. Ez volt egyúttal időrendben a 64. Eb-aranya a magyar úszósportnak. És még nincs vége! Ma folytatódhat a „tezaurálás”, az éremkincsgyűjtésben megszülethet az újabb arany is, jelesül Cseh jóvoltából, aki a hosszabbik vegyesen, 400 méteren gazdagíthat tovább egy szinte példátlan dicsőségsorozatot: tudniillik ha győz, 2004, 2006 és 2008 után sorozatban negyedik alkalommal lehet Európa abszolút legjobbja ebben a műfajban. És a befejező nap hozhat még kiemelkedő sikert 200 m pillangón, Hosszú révén, de a 4x100 méteres férfi vegyesváltónk is parádézhat, s a Cseh– Gyurta tandem irányításával akár a dobogóra is felverekedheti magát. Cseh számára presztízsben is sokat hozhat pluszban a mai Eb-zárás. Bár ő a VH érdeklődésére tagadta, hogy ilyesmin morfondírozna, mi azért megtesszük helyette is: a Kőbánya SC állócsillaga a hazai úszóklasszisok örökranglistáján feljöhet közvetlenül az összesen kilencszeres Európa-bajnok Egerszegi Krisztina mögé. Méghozzá a vegyesúszás egy másik kitűnőségével, a nyolcszoros Eb-arany érmes Darnyi Tamással holtversenyben léphet elő másodikká.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!