Karate, fallabda és görkorcsolya – a végül befutó hetes rögbi és golf mellett e három sportág volt még a pakliban, amikor a Nemzetközi Olimpiai Bizottság a közelmúltban döntött az olimpiák programjának bővítéséről. A rögbi és a golf a 2016-os Rio de Janeiró-i játékokon kerül műsorra, Londonban a baseball és a softball törlésével 28 helyett csak 26 sportágban vetélkednek a legjobbak.
A két újonc azonban valójában nem is újonc, igaz, meglehetősen keveseknek lehet róluk személyes élménye az olimpiákról, hiszen a golf 1904-ben, a rögbi pedig 1924-ben szerepelt utoljára. Ahhoz, hogy egy sportágból olimpiai szám legyen, férfiaknál legalább 75, nőknél pedig 60 országban kell űzni, minimum 4 kontinensen – ha ez megvan, már csak a NOB közgyűlésének kell áldását adnia a programba vételére, méghozzá 2/3-os többséggel.
1896-ban Athénban, az első újkori olimpián még csak 9 sportágban 43 első hely talált gazdára. Még véletlenül sem szabad aranyérmet említeni, hiszen a győztesek ekkor ezüstérmet kaptak. Mai fejjel szinte már elképzelhetetlen, hogy ekkor még akadtak olyan számok, ahol csak egy induló volt: a játékok történetének alighanem legkönnyebb első helyét a német nyújtócsapat gyűjtötte be. A házigazdák időnként meglehetősen biztosra mentek, mivel szerepelt a programban olyan 100 méteres gyorsúszás, ahol csak a Görög Haditengerészet tagjai vehettek részt. A matrózok a nemzetközi mezőnyben már nem sokra mentek volna, a győztes ugyanis mintegy egy perccel lassabban teljesítette a távot, mint a „normál” 100 méter bajnoka, Hajós Alfréd.
A program jelentősen bővült az 1900-as párizsi olimpiára, ahol 20 sportágban 90 aranyérmet (ezúttal már tényleg aranyat) osztottak ki. Ekkor három olyan sportág is műsoron volt, amelyek előtte és azóta soha. A krokett (nem összetévesztendő az azonos nevű étellel), amelyben fából készült, kalapácsszerű ütőkkel kell átjuttatni a golyókat kis kapukon, a krikett, amelynek küzdelmeit a korabeli feljegyzések szerint 1 fizető néző tekintette meg, valamint a baszk pelota, amely az És megint dühbe jövünk című filmből lehet ismerős. Első ízben rendeztek kötélhúzó-versenyeket, ekkor még 5 fős csapatoknak.
Később 8-8 versenyző küzdött egymás ellen, a sportág pedig 1920-ig szerepelt a programban. Az atlétika berkein belül sor került helyből távol-, magas- és hármasugró-versenyekre is, az úszók pedig néhány klasszikus szám mellett víz alatti úszásban, vízi távolugrásban (arról sajnos nincs információnk, a zsűri hogyan rögzítette az ugrások távolságát), valamint akadályúszásban mérhették össze erejüket. Utóbbinál a 200 méteres táv során 50 és 100 méternél egy-egy hordón kellett átkászálódnia az úszóknak, majd haladni tovább – és ez még mindig az olimpiák története, nem pedig a Játék határok nélkül című vetélkedőé.
Londonban, 1908-ban első és utolsó alkalommal tartottak motorcsónakversenyeket. A szervezőket talán az ijesztette el a további próbálkozástól, hogy a három számban induló 2-2 hajóból rendre csak 1 ért célba. Ugyanitt szerepelt a programban a műkorcsolya, amely a téli olimpiák 1924-es kezdetéig még egyszer, 1920-ban volt „nyári sportág”, ekkor már a jégkoronggal együtt. Azonban ha az antwerpeni olimpia legmeglepőbb számait keressük, bizony akad riválisa a két hagyományosan téli sportnak: az íjászat égisze alatt megrendezett rögzített és mozgó madárcél versenyein összesen 10 aranyérmet osztottak ki – ebből 9 a házigazda belgákhoz került.
Míg korábban olimpiáról olimpiára jelentős változások történtek, addig ma állandósulni látszik a program. Új sportágak, a triatlon és a taekwando, utoljára 2000-ben jelentek meg. Új versenyszámok persze mindig vannak, így debütált például 2004-ben Athénban a gumiasztal (torna), 2008-ban Pekingben a BMX (kerékpársport) és lesz újdonság idén Londonban is, hiszen elsőként szerepelhetnek az ötkarikás játékokon női ökölvívók, egyelőre 5 súlycsoportban.
Az újabb módosításokról, a londoni olimpia tapasztalati alapján a NOB 2013-as Buenos Aires-i konferenciáján döntenek majd. A hírek szerint jó esély van arra, hogy már Rióban bemutatkozik a strandlabdarúgás, az ötletet a brazil szervezők mellet Sepp Blatter FIFA-elnök is támogatja. Mivel azonban az aranyérmek száma a 2000-es sydneyi olimpia óta csak eggyel nőtt, így megállapítható, hogy új versenyszámok csak mások kárára tudnak bekerülni, a „veszélyeztetettek” között pedig számos magyar sikersportág található.
Ma már elsődleges szempontok a látványosság, a közvetíthetőség vagy a könnyen érthetőség, márpedig ebben akadnak hiányosságok az öttusa, a vívás, a vízilabda vagy épp a kajak-kenu esetén. Öttusában nagy vitákat váltott ki a lövészet és a futás 2009-es kombinálása, ám a hírek szerint azóta világszerte nőtt az érdeklődés a sportág iránt, a tavalyi vb-t például minden eddiginél több országban közvetítették. Kajak-kenuban áttörést várnak a tavalyi szegedi világbajnokságon bemutatkozott pókkamerától, amely a pályák fölé lógatva képes testközelből mutatni a versenyzőket. A vívás legnagyobb kihívása, hogy a laikus néző – vagyis csaknem mindenki – számára észrevehetetlenek az apró, gyors mozdulatok, és többnyire csak a lámpák felvillanásából, vagy még inkább a pontozógép alapján tudja követni az eredményt. Erre aligha talál megoldást a sportág, ezzel együtt a már megindult visszaszorulást (2008 óta a hat csapatversenyből rendre csak négyet rendeznek meg az olimpiákon) megállíthatja, hogy a komoly lobbierővel bíró Egyesült Államok az utóbbi időben a vívás élvonalába került. Márpedig az erős országok szava – és rossz nyelvek szerint pénze – sokat nyom a latba. A BBC nemrég azt állította, hogy miután a Japánban hatalmas népszerűségnek örvendő pályakerékpáros szám, a keirin (a bicikliseket egy kismotor vezeti fel a hajráig) a ’90-es években teljesen váratlanul bekerült a programba, a Japán Kerékpáros Szövetség 3 millió dollárt utalt a nemzetközi szövetség számlájára. Szóval ne legyünk túlzottan szomorúak, ha a magyar férfi vízilabda-válogatott Peking után esetleg ismét döntőt játszik az Egyesült Államokkal…
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
