Ebben a családban a víz az úr. Az édesapa, Csipes Ferenc olimpiai és világbajnok kajakozó, az édesanya, Orosz Andrea sokszoros úszóbajnok, így nem csoda, hogy lányuk, Csipes Tamara remek kajakozó. Nem véletlenül választották meg az elmúlt év legjobb női sportolójának, a szegedi világbajnokságon két egyéni aranyat nyert, ezer, illetve ötezer méteren.

 
Szegedi arany

Négy-ötéves korában édesanyja elvitte az uszodába, hogy folytassa a családi hagyományokat. Bevallása szerint 11 évesen „kimászott” a vízből és kajakba ült, mert igen monotonnak és unalmasnak találta az úszást.

– Az első siker?

– Már az első évben indultam egy korosztályos versenyen, ahol a harmadik lettem.

– Gondolta-e akkoriban, hogy többszörös világbajnok lesz?

– Eleinte meg sem fordult a fejemben, hogy valaha ilyen szintre juthatok, inkább azért jártam edzésre, hogy együtt lehessek édesapámmal, jó volt a társaság, kellemes volt evezni.

– Mikor döntött úgy, hogy rátesz egy „lapáttal”?

– Egyre feljebb jutottam a korosztályos viadalokon, majd világ- és Európa-bajnoki címeket szereztem, és még ifjúsági koromban tagja lettem a felnőtt válogatott keretnek.

– Első felnőtt világversenye?

– Brandenburgban, 2009-ben az Európa-bajnokságon debütáltam két ezüstéremmel, párosban és négyesben.

– Sikerei jórészét csapathajóban érte el. És az egyéni számok?

– Minden sportoló álma az egyéni siker. Nekem ezer méteren és hosszabb távon is sikerült győznöm. Sajnos, az egyéni sikerek zömét ezer méteren arattam, ami nem olimpiai szám. Ezért idén megcélzom az ötszáz métert.

– Nem lesz könnyű, hiszen a magyar mezőny hallatlanul erős.

– Így van, sokan pályázunk erre az egy helyre.

– Párosra és négyesre is készül?

– A válogatási elvek szerint az egyéni verseny legjobb négy helyezettje ül majd be a négyesbe, és ide még bekerülhet a párosban indulók közül is valaki.

– Kivel indul a válogatón?

– Párosban valószínűleg Benedek Dalmával. Nehéz lesz, mert nagyon erősek az ellenfelek. Mindenkinek kétszer kell megmérkőznie a csapatba kerülésért. Ha valaki mindkét alkalommal nyer, az biztos, hogy résztvevője lesz az ötkarikás játékoknak. Amennyiben úgy hozza a sors, hogy egyet mi nyerünk, egyet pedig más, akkor jön az úgynevezett szétlövés, és aki ott az élen végez, az lesz a résztvevő.

– Nemcsak a síkvízi világversenyeken aratta eddigi sikereit, hanem kajak maratonnal is megpróbálkozott.

– Egyszeri kiruccanás volt, még ifjúsági koromban, az ausztráliai vb-n, ahol ezüstérmes lettem. De most fő a síkvízi kajakozás. Nagyon bízom benne, hogy a májusi válogatókon úgy szerepelek, hogy édesapám, akit tavaly az év edzőjének választottak, büszke lesz rám.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!