Kitűnően kezdődött számunkra a dél-koreai Teguban zajló atlétikai világbajnokság. Nem kellett ugyanis sokáig izgulni Pars Krisztiánért, aki első kísérletére 21 centiméterrel túldobta a kalapácsvetés 77 méteres selejtezőszintjét, ami rajta kívül csak négy riválisának sikerült.
Ugyanitt Németh Kristóf a 16. helyen végzett, így ő lemaradt a hétfőn, magyar idő szerint délben sorra kerülő döntőről. Kazi Tamás sikerrel vette a 800 méteres síkfutás első körét, bejutott a legjobb 24 közé. Kazi a leglassabb előfutamban versenyzett, és a taktikai csatában végül a továbbjutást érő, második helyet szerezte meg. A fináléba kerülésért ma 11 órától kell megküzdenie a debreceniek 26 éves futójának. A női 10 000 méteren Papp Krisztina a 16. helyen ért célba. A győzelmet, két honfitársát megelőzve, a kenyai Vivian Cheuriyot szerezte meg. Az első nap eredményhirdetéseinél így csak a kenyai zászlóra volt szükség, miután az afrikai ország futónői maratonban is hármas győzelmet arattak. Az aranyérem ott Edna Kiplagat nyakába került. A nap vesztese az olimpiai bajnok ausztrál Steven Hooker, aki a rúdugrás címvédőjeként képtelen volt bejutni a szám döntőjébe. Férfi 100 méteres síkfutásban nem született meglepetés: Usain Bolt a legjobb idővel lépett tovább. Mivel a Budapesten megsérülő Asafa Powell a héten lemondta a vb-szereplést, nehéz elképzelni, hogy a mai fináléban a világcsúcstartó Boltot bárki legyőzze.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!