Ne adjuk az okosat: valójában senki sem tudja megmondani, miként juthatott a Bajnokok Ligája legjobb négy csapata közé a Schalke. Illetve az, aki e fényes előmenetelt megmagyarázza, arról nem képes számot adni: hogyan szerepelhet oly gyengén a Bundesligában ugyanaz a csapat.

 
A mindig tömött gelsenkircheni stadion

Bár a királykékek már a német bajnokságban is kinn vannak a vízből. Kilencedikek. Hogy itt tartanak, az a BL-felfutáshoz hasonló ugrásnak tekinthető, mivel négy, egymást követő vereséggel kezdték az évadot, majd legyőzték a Freiburgot, de az a diadal a későbbiekben is kivételes esemény maradt, hiszen a következő öt fordulóban három döntetlen és két vereség volt a szegényes gelsenkircheni mérleg. Tíz „kör” után mindössze hat pontot számlált a boldogtalan társaság, amely – szégyenszemre – a tizenhetedik, azaz az utolsó előtti helyen rostokolt.

A BL-ben viszont már akkor is haladt. Legelső csoportmérkőzését elvesztette ugyan Lyonban, ám a folytatásban gondosan korrigált: kvartettje legjobbjaként, 13 ponttal került a nyolcaddöntőbe, noha az Olympique mellett abban a négyesben kapott helyet az Európa Ligában ellenállhatatlan, szembeszökően kreatív futballt játszó Benfica is. Nem mellesleg: a Schalke Lyon óta nem kapott ki! A legjobb tizenhat között elintézte a Valenciát, aztán milánói gálaműsort rendezett a címvédő Internazionale vendégeként. A felemelő 5-2 a mostani kiírás legfeltűnőbb eredménye, elvégre az Inter még szökőévenként sem szokott ennyi gólt kapni, pláne nem a San Siróban.

Hallom, amint közbevetik: a németeket soha nem szabad leírni…

Csakhogy a sorozatos Schalke-sikereket ez sem támasztja alá. A Bundesliga képviselői közül a Werder már a selejtezőből is a csodával határos módon jutott tovább a Sampdoriával szemben – a brémai 1-3 után a genovaiak a visszavágó kilencvenkettedik percében 3-0-ra vezettek, majd az utolsó pillanatokban Rosenberg „egyenlített”, s a hosszabbításban Pizarro a vendégek javára döntötte el a párharcot –, csoportjában pedig asszisztált csupán: öt pontjával az utolsó helyen kötött ki. A másik német BL-részvevő, a Bayern München a legjobb tizenhat között bukott el, és nem járt jobban az Európa Ligában a Dortmund, a Leverkusen meg a Stuttgart sem. A Bundesliga ura, a Borussia a csoportkört sem élte túl – harmadik lett a PSG és a Sevilla mögött –, míg a Stuttgart a legjobb harminckettő, a Bayer a tizenhat között búcsúzott. Hat német részvevőből öt még a negyeddöntőt sem érte meg!

A Schalke viszont benn van az elit liga irigyelt négyesében.

Jót tett az edzőváltás – lehetne konklúziót vonni, de ezzel megint nem mondanánk semmit, mert március közepéig Felix Magathtal tette meg a dicsőséges európai körutat a gelsenkircheni együttes. A BL-t illetően Ralf Rangnick csak ott folytatta, ahol elődje abbahagyta… A csapat közben a bajnokságban is hű maradt önmagához: első nyolc tavaszi mérkőzése közül mindössze kettőt nyert meg, és – két döntetlen mellett – négyet elvesztett. De nem vesztette el a közönségét. Hányatott sorsa ellenére 61 364-es Bundesliga-nézőátlaggal büszkélkedhet, s ez már csak azért is nagy szám, mert stadionjának befogadó-képessége 61 673. Mármint a bajnoki meccseken, a nemzetközi találkozókra ugyanis kevesebb jegyet ad ki a klub, így nem csoda, ha a Manchester United elleni BL-elődöntőre két és fél óra alatt elfogyott az „alig” 54 112 belépő. (Ennél többen lesznek az arénában, 2500 tikettet ugyanis a brit együttes drukkereinek rezerválnak.)

Bölcselkedni itt képtelenség, tényleg csak tátani lehet a szájat… Benedikt Höwedes, a Schalke ifjú védője is ámul csupán: „Amikor kamaszként a Playstationön játszottam, mindig az Old Traffordba telepítettem a meccset. Most meg valóban oda készülök”. Hogy minden az elődöntő körül forog, az unikum a különlegességben, hiszen a gelsenkircheniek – Magath irányításával… – bejutottak a Német Kupa döntőjébe, márpedig abban az országban hasonló becsben tartják a hazai kupát, mint Angliában vagy Franciaországban. Ám Raúlt a királykékek hívei nem „Herr DFB Pokalnak”, hanem „Herr Europapokalnak” nevezik, jóllehet a királykékek az örökifjú spanyol góljával nyertek a müncheni elődöntőben a Bayern ellen (1-0).

Na ja, Raúl… A legtöbb gelsenkircheni miatta bízik immár a BL-döntőbe jutásban vagy még többen is. Elvégre a Real Madrid örökös emblémáinak egyike háromszor hódította el a kontinens első számú klubtrófeáját a királyi gárdával, de úgy látszik, nem éri be sem e triplával, sem azzal, hogy régóta ő az európai bajnokok tornája történetének legtöbb meccsen (142) szereplő és legtöbb gólt (71) szerző labdarúgója. A csatár a harmincnegyedik születésnapjához közeledve sem lankad, sőt vezéregyénisége új csapatának, a Schalkénak is. Erre az újjászületésre sem lehetett számítani, de Raúl igyekszik felhívni Európa figyelmét arra, hogy előfordulhatnak további meglepetések is: „Minden vetélytársunk azt hitte, a legkönnyebb ellenfelet kapta, amikor velünk került szembe. Aztán kiderült, hogy valamennyi riválisunk súlyosan tévedett”. Ezek után a Manchester United már bizonyosan nem veszi félvállról a Schalkét. Csupán a Bundesliga mezőnye nem hajlandó tudomásul venni, hogy a gelsenkircheni együttesben a kontinens legjobb négy csapatának egyikét tisztelheti…

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!