„Real Madrid–Barcelona. Dráma négy felvonásban” – hirdethették volna a plakátok a négy egymást követő El Clásicót. Nos, a darab immár a felénél tart, de egyelőre várnunk kell a cselekmény kibontakozására. Az egy héttel ezelőtti bajnokin két tizenegyesgóllal alakult ki az 1-1-es végeredmény, míg a szerdai kupadöntő egyetlen találatára a 103. percig kellett várni.

 
Mourinho az égben

Cristiano Ronaldo hosszabbításban szerzett fejesgóljával a Real 18 év után hódította el újra a Király Kupát. A királyi gárda 2008-ban győzte le utoljára ősi riválisát, abban az évben, amikor legutóbb sikerült valamilyen trófeát szereznie. Lélektanilag tehát fontos volt, mégis amolyan részsikerként könyvelhető el a kupagyőzelem, hiszen a legfontosabb párharc, a Bajnokok Ligája-elődöntő még hátra van. Jövő hét szerdán, Madridban az első helyszín, majd a visszavágón május 3-án Barcelonában. De meglesz az ötödik mérkőzés is: már biztos, hogy a spanyol Szuperkupa augusztusi döntőjében is összecsapnak. A kérdés csak az, hogy a Barcelona mint bajnok vagy mint kupaezüstérmes kvalifikálja magát. Nehéz elképzelni, hogy ne az előbbi történjen meg, a katalánoknak ugyanis hat fordulóval a vége előtt nyolc pont az előnyük, ráadásul a Realra még három idegenbeli meccs is vár. Kezdetnek a 33. forduló ma esti rangadója, amelyen Mourinhóék visszatérnek szerdai sikerük színhelyére, a Valenciának otthont adó Mestallába.

A többi európai topligában is eldőlni látszik az elsőség. A Bundesligát vezető Dortmund előnye ugyancsak nyolc pont, ráadásul a német csapatokra már csak négy mérkőzés vár. Izgalmakat a címvédő Bayern München harmadik, még BL-szereplést érő helyért folytatott küzdelme jelenthet. A rivális Hannover csütörtöki sikerével a bajorok ma délután győzelmi kényszer alatt lépnek pályára Frankfurtban. Az olasz bajnokságban sokáig szoros hajrára volt kilátás, múlt hétvégén azonban a Scudetto várományosai közül csak a listavezető Milan tudott nyerni, amely így a Napoli előtt hat, az Interrel szemben pedig nyolc pontra növelte előnyét.

Közel férkőzhetett volna viszont a Premier League-ben éllovas Manchester Unitedhez a héten az Arsenal. A Vörös Ördögök kedden játszottak 0-0-t a Newcastle vendégeként, Arséne Wenger együttese azonban másnap kétgólos vezetése ellenére is képtelen volt megnyerni a Tottenham elleni, amúgy magas színvonalat, és végül 3-3-as eredményt hozó londoni derbit. Az MU előnye így hat-hat pont a Chelsea és az Arsenal előtt, de Sir Alex Fergusonék a szezon hátralévő részében még mindkét kihívójukkal meg kell mérkőzzenek, ráadásul mindössze egy hét különbséggel.

 

Bundesliga, 32. forduló

Frankfurt–Bayern München 15:30
Leverkusen–Hoffenheim 15:30
Schalke 04–Kaiserslautern 15:30
St. Pauli–Werder Bremen 15:30
VfB Stuttgart–Hamburger SV 15:30
Mönchengladbach–Borussia Dortmund 18:30

Vasárnapi mérkőzések

Wolfsburg–Köln 15:30
Nürnberg–Mainz 17:30

Csütörtökön játszották

Freiburg–Hannover 1-3 (0-2)

 

Premier League 34. forduló

Manchester United–Everton 13:45
Aston Villa–Stoke 16:00
Blackpool–Newcastle 16:00
Liverpool–Birmingham 16:00
Sunderland–Wigan 16:00
Tottenham–West Brom 16:00
Wolves–Fulham 16:00
Chelsea–West Ham 18:30

Vasárnapi mérkőzések

Bolton–Arsenal 17:00
Blackburn–Manchester City 21:00

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!