Hétfőre virradóra már csak négy csapat lesz versenyben a világ egyik leglátványosabb, legkeményebb, legizgalmasabb és nem mellékesen legtöbb pénzt megmozgató ligájának bajnoki címéért.

 
Tom Brady 2005 után vezetné újra bajnoki címig a New England Patriots csapatát

A fenti jelzőkkel persze lehet vitatkozni az észak-amerikai profi futballbajnokság, vagyis az NFL kapcsán, de a sportág páratlan népszerűsége mellett nehéz szó nélkül elmenni. Mostanra Magyarországon is ott tartunk, hogy egy magára valamit adó sportrajongó előbb-utóbb bele kell nézzen, mit is csinálnak ezek az amerikaiak a tojáslabdájukkal, amivel úgy elbűvölték a szomszédot, a kollégákat és még sokakat, akik minden hétfő reggel kialvatlanul indulnak el hazulról.

Az Egyesült Államokban pedig egyenesen mindent visz a sportág. Az elmúlt években a mérkőzésekre átlagosan 65 ezren mentek ki a stadionokba, az NFL ezzel a helyszínen szurkolók számát illetően az összes sportágat figyelembe véve is világelső: a második helyen a labdarúgó német Bundesliga áll mintegy 45 ezres, a harmadikon pedig az angol Premier League körülbelül 35 ezres átlagnézőszámmal. A liga döntője, a Super Bowl évről évre a legnézettebb televíziós esemény az USA-ban, tavaly 111 millióan látták – összehasonlításként a világ minden más táján taroló londoni olimpia megnyitójára „csak” 40 millió amerikai volt kíváncsi. Az NFL népszerűsége ráadásul mostanra jócskán túllépte az ország hatá rait, a 2012-es Super Bowl becslések szerint világszerte egymilliárd embert ültetett a képernyők elé. Az amerikai futball hozzánk magyarokhoz 2004-ben került közelebb, a Sport Televízió ekkor közvetített először NFL-t, a meccseket mostanra már több tízezren kísérik figyelemmel, ami a rájátszáshoz érve megsokszorozódik. Az idehaza is egyre fokozódó érdeklődést jól mutatja, hogy ősszel a magyar amerikaifutball- elitliga (HFL) döntőjére 4000-en látogattak ki a BKV-stadion ba, amely számmal nagyon sok NB I-es labdarúgó- klubnál is elégedettek lennének… Hétvégén az NFL-ben a konferencia-elődöntőket rendezik, itt kapcsolódik be a rájátszásba az alapszakasz 4 legjobb együttese. A négy meccsből kettő maradt vasárnap estére, éjszakára, előbb magyar idő szerint 20 órától két „Sólyom” ad randevút egymásnak: az Atlanta Falcons a Seattle Seahawks gárdáját látja vendégül. A hazai pálya természetesen az Atlanta mellett szól, de a Seattle egy hete, a playoff első körében, az úgynevezett „wild card” fordulóban, már képes volt idegenben megnyerni egy párharcot. Ráadásul a Seahawks védelme a legjobb a ligában, legalábbis ami az ellenfeleknek engedélyezett pontok számát illeti. Sokan kételkednek azonban, hogy irányítójuk, Russel Wilson, aki a szezon során 26 touchdown-passzig jutott, ezzel beállította Peyton Manning újoncrekordját, első évében képes lesz messzire vezetni csapatát. A hazaiaknál pedig minden arról szól, sikerül-e átlépni saját árnyékukat, az Atlanta ugyanis az utóbbi két évben egyaránt jól teljesített az alapszakaszban, de aztán első playoff-meccsén rögtön kiesett. Némi mentségül szolgál számukra, hogy mindkétszer a későbbi bajnok állította meg szárnyalásukat.

Éjfél előtt nem sokkal pedig jön a New England Patriots („Hazafiak”)–Houston Texans („Texasiak”) összecsapás. A vendégek csak magukat okolhatják, hogy nem hazai pályán játszanak, hiszen az utolsó pillanatokig vezették a konferenciájukat, ám a záró fordulókban beszedett két vereség miatt utazniuk kell a Patriots otthonába, Foxboroughba, ami Boston egyik elővárosa. A fogadóirodák az oddsok alapján ezt tartják a legsimább párharcnak, amiben az is közrejátszik, hogy a két együttes decemberben is találkozott ugyanitt, akkor a Tom Brady által mozgatott New England 42-14-re kiütötte a Houstont. Igen ám, de azt a Hazafiak háza táján sem győzik hangsúlyozni, hogy ez szinte semmit nem jelent, hisz az NFL „szépsége” éppen az, hogy a rájátszásban egy mérkőzésen dől el a továbbjutás, így elég egy rossz nap, és oda az egész szezon. Ennek oka, hogy amerikai fociban képtelenség lenne bírni az NBA-ban és az NHL-ben szokásos, 4 győzelemig tartó párharcokat, egy NFL-játékos fizikailag így is padlóra kerül karrierje végére, nem beszélve az ütközések okozta fejsérülésekről. Jelenleg közel négyezer játékos áll perben a ligával, mint mondják, mindannyian károsodásokat szenvedtek, melyek veszélyére az NFL nem hívta fel a figyelmüket, igyekezett eltitkolni azokat.

A cél mindenki számára ugyanaz, bejutni a február 3-i Super Bowlba, amelyet ezúttal New Orleansban rendeznek. A címvédő New York Giants biztosan nem lesz ott, lévén be sem jutott a playoffba, és elbukott a New Orleans Saints is, azaz, bár a mostani már a 47. nagydöntő lesz, továbbra is igaz, hogy még soha egyetlen csapat sem játszhatott hazai pályán a győztesnek járó Vince Lombardi-trófeáért.

Irány Amerika!

Végre megszületett az egyezség a liga és a játékosok között, így jövő hétvégén – négy hónapos késéssel – megkezdődhetnek az észak-amerikai profi jégkorongliga, vagyis az NHL küzdelmei. A vita természetesen a pénz körül, közelebbről akörül a legfeljebb 70,2 millió dolláros összeg körül forgott, amelyet jelenleg egy klub a játékosai fizetésére költhet. A tulajdonosok ezt az úgynevezett „fizetési sapkát” 60 millióra akarták csökkenteni, a játékosok képviselői azonban nem akartak az alku során 65 millió alá menni. A felek végül 64,3 millió dollárnál fogtak kezet egymással – az utolsó pillanatban, hiszen így még van esély egy értékelhető, 48 mérkőzéses alapszakasz lebonyolítására. Az elmúlt hónapokra Európába átszerződő játékosok a hír hallatán azonnal elindultak Észak-Amerikába. A svéd Marcus Johansson például itteni csapata buszán utazott egy mérkőzésre, amikor értesült a fejleményekről. Kérte, azonnal tegyék ki egy benzinkútnál, mert a lehető legrövidebb úton indul vissza Washingtonba. A legjobbak közül egyedül Ilja Kovalcsuk mondta azt, hogy szívesebben maradna az orosz központú, olaj- és gázipari cégek által jócskán támogatott KHL-ben. Ügyvédeire a következő napokban alighanem jogi huzavona vár, hiszen érvényes szerződés köti a New Yersey Devilshez. A visszavándorlás nyertese lehet a legjobb magyar együttes is, az NHL-esek ugyanis az osztrák ligát is elhagyják, márpedig ez a Fehérváron kívül, ahol egy se volt belőlük, az összes többi csapatot érzékenyen érinti. Ugyancsak jó hír, hogy meghívót kapott a Nashville Predators csapatának edzőtáborába Hetényi Zoltán, így a tengerentúlon eddig alacsonyabb osztályokban védő kapus közelebb kerülhet, hogy ő legyen az első magyar hokis, aki jégre lép az NHL-ben (Szuper Levente a kispadig jutott).

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!