Stockholmban kezdi meg pénteken Európa-bajnoki selejtező sorozatát a magyar labdarúgó-válogatott, amely az elmúlt évtizedben több alkalommal is elcsúszott az északi „jégen”. A tétmeccsen most debütáló Egervári Sándor szövetségi kapitányt kérdeztük esélyeinkről.
Természetesen tudom, hogy az elmúlt időszakban nem voltunk sikeresek a svédekkel szemben, éppen ezért megnéztem szinte az összes ellenük játszott mérkőzés videofelvételét, habár azzal is tisztában vagyok, hogy az új szövetségi kapitányuk változtat a korábbi északi futballstíluson, és a mostani csapat inkább az európai trendhez fog alkalmazkodni – előzte meg kérdésünket a szövetségi kapitány. – Mit szűrt le az angolok elleni mérkőzésen látottakból? – Jó néhány tapasztalattal lettünk gazdagabbak, és most már látjuk, hogy melyek azok a posztok, amelyeken változtatni kell, vagy éppen arra kell odafigyelnünk, hogy a játékosok jobban összecsiszolódjanak. – Sikerült visszacsábítania Gerát a válogatottba. Azt kapta tőle, amit várt? – Emberileg mindenképpen egy közösségformáló alkat, aki nagy segítségemre van a csapat összetartásánál, nem is beszélve a játéktudásáról. Úgy gondolom, a svéd kapitánynak is sikerült egy hasonló huszárvágást végrehajtania, hiszen neki Ibrahimovicot sikerült újra a válogatottba „csábítania”. Óriási nyereség a svédek számára, hogy Ibrahimovic újra vállalta a nemzeti csapatban való részvételt. Rá nagyon oda kell figyelnünk. – Nemcsak mi játszottunk előkészületi mecscset, hanem a svédek is. – Valóban, augusztus 11-én a skótok ellen léptek pályára, és 3-0-ra nyertek. Ezt a mérkőzést Gellei Imre kollégám nézte meg, és részletesen beszámolt a látottakról. Egyébként a svédek az elmúlt időszakban hat mérkőzést vívtak, és veretlenek maradtak. – Nemcsak a pénteki meccsről kell beszélnünk, hanem a keddiről is, mert akkor a moldovaiakat fogadjuk Újpesten, a Szuszastadionban. Velük kapcsolatban milyen információi vannak? – Legutóbb Grúzia ellen vívtak előkészületi mérkőzést, ezt Csábi József edzőtársam nézte meg, aki szintén beszámolt a tapasztalatairól. A moldovai csapat a román, ukrán és orosz bajnokságban szereplő játékosokkal van teletűzdelve, és az orosz focit játsszák. Kemény ellenfél lesz, nem szabad őket lebecsülni, mert technikásak, kemények és gyorsak. – A nyilvánosságra hozott keret névsorából kiderült, hogy ezúttal négy fiatalt hívott be a Telkiben zajló felkészüléshez. Lesz újonc a csapatban? – Hétfőn találkozik a válogatott keret az edzőközpontban, majd csütörtökön utazunk el Svédországba. Összeállítást csak a mérkőzés előtt fogok mondani, de úgy érzem, lesz újoncavatás a svédek ellen. – Sokan meglepődtek, hogy nem a megszokott rend szerint játsszák a mérkőzéseket, vagyis változott a szombat-vasárnapra, majd szerdára szóló „párosítás”, méghozzá péntekkeddi menetrendre. Miért? – Egy UEFA-rendelkezés értelmében történt az időpont-változtatás, mert a nagy klubok mihamarabb vissza akarják kapni játékosaikat, hogy a bajnoki meccseken ne fáradtan kelljen pályára lépniük. Ezért a jövőt tekintve a válogatott mérkőzések pénteken, illetve kedden kerülnek majd sorra. Bízom benne, hogy ez az időpont-változtatás nem fogja megzavarni csapatunkat.
Moldova ellen hatodszor A svédek után négy nappal máris az Eb-selejtezők második csoportköre következik, benne idehaza Magyarország–Moldova találkozóval. A keddi 90 percnek úgy vághatunk neki, hogy a riválissal vívott öt eddigi meccsből csupán egyet vesztettünk el, két döntetlen és két győzelem, s 6-5-ös gólmérleg mellett. Bár nem világverő alakulatról van szó, nagyon megkeseríthetik a mieink életét a Romániából kivált, immár önálló és független Moldova legjobbjai, ahogyan tették azt nem is oly régen velünk. A futballhistóriai súlyú diadalukat 2007 novemberében aratták, ráadásul Budapesten – és bizony 3-0-ra…
(Jamzon)
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!