Nincs könnyű helyzetben Egervári Sándor szövetségi kapitány a szeptember 2-án a Puskás Ferenc Stadionban sorra kerülő Magyarország–Svédország Európa-bajnoki selejtező előtt: több fontos játékos sem áll a rendelkezésére.
Vannak, akik hosszabb ideje maródiak, mások nemrég sérültek meg, ketten pedig sárga lap miatt hiányoznak, az utóbbiak ráadásul igencsak meghatározó emberek a védelemben: Vanczák Vilmos és Juhász Roland.
– Mennyire ismeri a svédek csapatát?
– Az elmúlt időben sok borsot törtek az orrunk alá. Úgy ítélem meg, hogy a jelenlegi felállásuk kiforrott, egységes, a legjobb svéd együttesek egyike. Bognár György és Gellei Imre kollégám is megnézte őket, és van 4-5 felvétel a svéd válogatottról, amelyet a stáb több alkalommal is kielemzett.
– Sokáig lebegtették, hogy legjobbjuk, Zlatan Ibrahimovics itt lesz-e a budapesti meccsen.
– Kisebb bokasérülése volt, de itt lesz.
– Az elmúlt meccseken, Ibrahimovics néhányszor igencsak megtréfálta a védelmünket.
– Erre is felkészülünk majd.
– Új név is található a magyar keretben.
– Valóban, hiszen a csatársorból kiesett Németh Krisztián, Szalai Ádám és a támadósorban is szereplő Gera Zoltán, ezért Stieber Zoltánt hívtam be, aki a Mainz játékosa, és nem vallott szégyent az eddigi találkozóin.
– De nemcsak a svédekkel mérkőzünk meg, hanem pár nappal később utazunk Moldova válogatottjához. Róluk mi hírlik?
– Erőszakos, gyors, kemény csapat. A hollandok is megszenvedtek ellenük odakint, csak nagyon szerencsés körülmények között tudtak nyerni, 2-1-re. Őket is megnéztük, és nem lesz könnyű a kisinyovi találkozó sem.
– Mikortól van együtt a csapat?
– Mától, mert többeknek még bajnoki meccsük van a hétvégén és ezután érkeznek meg a táborba. Remélem, nem bővül a maródiak listája.
– Mire számít?
– Egy szövetségi kapitány természetesen hivatalból is optimista, annak ellenére, hogy gondjaink vannak a sérültek miatt. Azért remélem, hogy végre nem kísér minket tovább az utóbbi svédek elleni meccsek pechje. Bízom benne, hogy a csapatom teljes odaadással küzd majd, és nem vallunk szégyent sem a svédekkel szemben, sem Moldovában.
Szombaton gyarapodott a sérültek listája, Dzsudzsák Balázs ugyanis a hírek szerint az Anzsi Mahacskala bajnokiján kulcscsonttörést szenvedett.
Csak a múlt dicsõ
A svédek nagyon jó ismerőseink, a most zajló sorozat előtt az elmúlt két világbajnokság, illetve a 2004-es Európa-bajnokság selejtezőjében is találkoztunk velük. A legutóbbi hat összecsapást ők nyerték, a mieink még 2002-ben, idegenben értek el 1-1-es döntetlent. A legnagyobb magyar győzelemre 1952-ben, a helsinki olimpia elődöntőjében került sor, ahol a később az aranyérmet is megszerző válogatottunk 6-0-ra győzte le a svédeket. Kocsis Sándor azon a találkozón két gólt szerzett, karrierje során pedig tízszer talált be az északiaknak. Világbajnokságon kétszer futottak össze a csapatok: 1938-ban a magyar válogatott az elődöntőben nyert 5-1-re, amiért a svédek 1958-ban, hazai pályán, még a csoportmeccsek során egy 2-1-es győzelemmel vágtak vissza. Az 1974-es vb-től aztán éppen ők ütötték el a mieinket. A mindent eldöntő 1973. június 13-i, budapesti selejtezőn Ralf Edström a 76. percben, 8 méterről szerzett fejes gólja 3-3-as döntetlent, és svéd továbbjutást ért. Pályafutása során egyedül ezen a mérkőzésen védte a nemzeti csapat kapuját az idén júliusban elhunyt Bicskei Bertalan, akit főként a harmadik bekapott gól miatt értek kritikák.
A magyar válogatott 1953. november 15-én, Budapesten mérkőzött meg a svédekkel. A nyögvenyelős, 2-2-es döntetlennel záruló meccs után alighanem kevesen gondolták, hogy röviddel ezután a mieink a londoni Wembleyben az „évszázad mérkőzését” játsszák.
(bezso)
Az E csoport állása:
1. Hollandia 6 6 0 0 21-5 18
2. Svédország 6 5 0 1 20-6 15
3. Magyarország 7 4 0 3 18-13 12
4. Moldova 6 2 0 4 7-9 6
5. Finnország 6 2 0 4 11-11 6
6. San Marino 7 0 0 7 0-33 0
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!