Húsz forduló után tizenegy pontos előnnyel vezeti a Bundesliga tabelláját a Dortmund, miközben a Bayern München a szezon során először áll dobogós helyen. Nehéz eldönteni, hogy a fenti mondat első vagy második fele hangzott volna hihetetlenebbül fél évvel ezelőtt, mégis így foglalhatóak össze a mostani hétvége történései.

 
Philipp Bargfrede (balra) és Arjen Robben kézfogója a Verder Bremen-Bayer München összecsapáson

A listavezető Dortmund ezúttal a Wolfsburg otthonában gyűjtötte be nagyon könnyedén a három pontot, ezzel huszadik meccsén tizenhatodik győzelmét aratta.

Így, bár a bajnokságok második-harmadik helyezettjeit „üldözőknek” szokás hívni, a fekete-sárgák idei szárnyalását látva lassan találóbbnak tűnik a „második helyért versengők” kifejezés. A dobogón mindenesetre már az utóbbi időben magára találó Bayernt is ott találjuk. A bajorok ugyan hátrányba kerültek a hazai pályán játszó Werder Bremen ellen, de az utolsó fél órában megfordították a mérkőzést. A brémaiaknál Mertesacker az ellenfél kapuja után a sajátjába is betalált, rajta kívül Robben és Klose volt eredményes, így alakult ki az 1-3-as végeredmény.

Angliában hétvégén az idén 140 éves FA Kupáé a főszerep. A világ legrégebbi versenysorozatában már a legjobb 32 között „egymásra talált” több élvonalbeli csapat. A sorsolásnál a nagyok közül a Chelsea volt a legpechesebb, hiszen az Everton otthonában kellett megküzdenie a nyolcaddöntőbe jutásért. A londoni és a liverpooli Kékek szombati derbije 1-1-es döntetlennel zárult, így a kiírás értelmében három hét múlva újrajátszás következik, de immár a fővárosban.

Szalai Ádámot hordágyon vitték le a Kaiserlautern–Mainz meccsen a hetedik percben, mert a kapussal való ütközésben súlyosan megsérült a lába.

Bundesliga, 20. forduló:

Schalke 04–1899 Hoffenheim 0-1 (0-1)
VfL Wolfsburg–Borussia Dortmund 0-3 (0-2)
FC Nürnberg–Hamburger SV 2-0 (0-0)
Werder Bremen–Bayern München 1-3 (0-0)
FC St. Pauli–1. FC Köln 3-0 (2-0)
FC Kaiserslautern–FSV Mainz 05 0-1 (0-1)

pénteken játszották:

Bayer Leverkusen–Hannover 96 2-0 (2-0)

vasárnap:

VfB Stuttgart–SC Freiburg 5:30 ó
Eintracht Frankfurt–Borussia M.gladbach 17:30 ó

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!