Sokakkal egyetemben én is mosolyogtam az orosz Gyenisz Gracsovon, aki miután múlt hétvégén látszólag simán elveszítette az Erdei Zsolt elleni mérkőzését, az utolsó menetet követően edzője vállán ünnepelte „sikerét”.

 
Erdei Zsolt nem akar búcsúzni

Arra gondoltam, szegényt biztos megzavarták a korábbi világbajnokunktól beszedett pofonok, ha esetleg az járt a fejében, hogy ezzel a jelentettel még befolyásolni tudja a pontozóbírókat. Aztán, mint kiderült, ugyanezt talán jó előre megtette helyette valaki más. Mert hát azok a bizonyos mosolyok lefagytak a magyar szurkolók arcáról, amikor az eredményhirdetésnél az orosz kezét emelték magasba.

Azóta sokan próbálták megfejteni, mi is történhetett a monacói „Milliódolláros Szupernégyes” elnevezésű torna elődöntőjében. A sokkhatásból felébredve jöttek az első összeesküvés-elméletek a zavaros üzleti érdekekről, a háttérben munkálkodó orosz lobbiról vagy a fogadási csalásról. Közben azért voltak olyanok is, akik azt állították, hogy a magyar öklöző veresége talán mégis indokolt volt. A Compubox nevű internetes oldal, amely minden rangosabb ökölvívó-mérkőzésről közzéteszi saját – elvileg elfogulatlan – pontozását, szerint Gracsov csaknem kétszer annyi ütést indított, mint Erdei (828, illetve 427), míg a célba talált ütéseknél gyakorlatilag döntetlen lett az eredmény (147-146 az orosznak). Ezekből a számokból kiindulva már nem is tűnik akkora szenzációnak az, hogy a háromból két pontozó a tízből hat menetet Gracsovnak adott.

„Bárki bármit mond vagy ír, ezt a meccset Erdei Zsolt simán megnyerte! Nem kell ehhez szakértőnek lenni, a helyszínen ülő VIP-vendégek ugyanúgy tüntettek, mint a korábbi kiváló bokszolók. Még Albert herceg is bekiabált valamit vagy pfújolt a végén, márpedig ha egy uralkodó megenged magának ilyet, akkor ott valami tényleg nem stimmel” – nyilatkozta lapunknak Csötönyi Sándor, a Magyar Ökölvívó Szövetség elnöke. Véleményét osztja minden, a témában megszólaló szakember, Döry Miklós profi bíró például a tévéképernyő előtt ülve maga is pontozta a találkozót, és nála 97:94-es eredmény jött ki, azaz 6 menetet adott Erdeinek, hármat az orosznak, egyet pedig döntetlennek ítélt.

Erdei Zsolt a találkozót közvetítő sportcsatornának röviddel a meccs után arról beszélt, megölik a profi bokszot azzal, ha az értékelhető találatok helyett az elindított ütéseket veszik figyelembe a bírók. Utóbbiban Gracsov tényleg aktívabb volt, ám a tiszta találatok tekintetében simán kellett volna nyernie Erdeinek. Csötönyi Sándor szerint egyébként a bírói összetételt látva már előre tartani lehetett ettől, mert az ír O’Connor és a belga Verbeke köztudottan a Gracsovéhoz hasonló csapkodós stílust részesíti előnyben az Erdeihez hasonló tiszta, kevesebb, de hatékony ütéssel operáló bokszhoz képest. A menedzsmentnek előzetesen lett volna lehetősége változtatást kérni, de nem tette, utólag pedig már sajnos semmit se lehet tenni, a szövetségek rengetegében igazából az se tisztázott, hogy kihez lehetne óvást benyújtani – de mindegy is, mert valószínűleg haszontalan lenne.

A 33 profi mérkőzésen keresztül őrzött veretlenségét elveszítő Erdei interjúiban csak néhány szóval engedte sejtetni, hogy Gracsovon és csapatán kívül másoknak is érdekében állhatott a veresége, így talán csak egy színjáték áldozatává vált. „Megértem azokat, akik kicsit sandán néznek a profi bokszra, bevallom, nekem sem tetszik ez a világ, főleg az az irány, ahová az egész tart” – mondta Csötönyi Sándor, majd folytatta: „Mert hát ez egy mérhető sportág lenne, amit viszont nem tudunk mérni, azok a hátsó szándékok és az üzleti érdekek, amelyek ma már egyértelműen a tudás fölött állnak. Nem bokszolók vannak a ringben, hanem áruk, amelyek közül a legeladhatóbbat fogják favorizálni. Zsoltit két éve nem látták, közben volt két sérülése is, 38 évesen hosszú karrier már nem állhat előtte, így nem tekintették eladhatónak. Hagyták, hogy vereséget szenvedjen, sőt, talán még rá is segítettek a dolgokra. Ez nem példa nélküli a profi bokszban, de hozzáteszem, hogy biztos vagyok benne, hogy Németországban az Universumnál ezt nem merték volna megcsinálni vele.” Erdei menedzsere, az amerikai Lou DiBella a mérkőzés után feldúltan nyilatkozott, ám a helyszínen tartózkodók szerint nem tűnt teljesen őszintének. A második monacói elődöntőben ott volt DiBella másik pártfogoltja, az Erdeinél tíz évvel fiatalabb Edwin Rodríguez, márpedig sokak szerint az egész szupertornát az ő felfuttatására szervezték meg. Di- Bella talán úgy gondolta, hogy nem lenne előnyös, ha a döntőben a magyar öklöző legyőzné Rodríguezt, aki az elkövetkező években sokkal több pénzt hozhat neki a konyhára. Éppen ezért Erdeit el kellett tenni az útból, ráadásul így Rodríguezt később lehet majd azzal reklámozni, hogy legyőzte azt a Gracsovot (mert szakértők szerint a döntő kimenetele nem kérdéses), aki előtte megverte a két világbajnoki övvel a háta mögött jó névnek számító Erdeit.

Az igazság persze aligha derül ki valaha is, és a jelek szerint Erdei is azon van, hogy mielőbb túltegye magát a történteken, és a jövőre koncentráljon. A héten be is jelentette, hogy bár többen óva intették, folytatja profi karrierjét. Csötönyi szerint hiba lenne erőltetnie a folytatást, ha mégis, akkor a lehető legrövidebb időn belül kellene újra bokszolnia, amíg még úgymond „benne van a munka”. A boxingtalk.com nevű többnyire jól értesült portál már tényként kezeli, hogy bokszolni fog a monacói szupertorna döntőjének napján, július 13-án, ennél többet azonban egyelőre nem tudni. Akárhogy is, nagyon fájó, hogy a bemutatásnál, mielőtt elindulna a Republic Szállj el kismadár című dala, nem hallhatjuk többé, hogy következik a „veretlen Erdei Zsolt”.

Címkék: sport, boksz, Erdei Zsolt

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!