„Egy kis országból jövünk, amit teljes szívvel szeretünk, és mindent megteszünk, hogy sikerrel ajándékozzuk meg” – árulta el az egy hete sikert sikerre halmozó szerb sportolók titkát Novak Djokovics az Ausztrál Open megnyerése után. Kis országból érkezni mostanság tényleg jó ómen – legalábbis a tenisz világában.
Bár mindannyiuk története más és más, a szövetségi kapitány azért lát közös pontokat: „mivel Wozniacki szülei lengyelek, így mindnyájuk ereiben szláv vér csörgedezik. A szláv sportolókhoz hagyományosan a fanatizmust és a nemzeti öntudatból merített hatalmas motiváltságot szokás társítani, és aki elég időt töltött el a sportban, az tudja, hogy ennek bizony van is valóságalapja.” Munkamorálban a legtöbb ország versenyzői, így sajnos a magyarok is, gyakran képtelenek felvenni a versenyt velük.(Persze a „kicsik” ügye sem olyan egyszerű. Vajon a 7,7 millió lakosú Svájc elég kicsi-e ahhoz, hogy itt emlegessük Roger Federert 16 (csúcs) Grand Slam- győzelmével, vagy Martina Hingist, aki több mint 200 héten át vezette a női világranglistát, igaz, az utóbbi még Kassán látta meg a napvilágot.)
A sport a kelet-európai fiatalok számára mindig is az egyik legjelentősebb kitörési pont volt. A múlt legnagyobb csillagai már fiatalon külföldre, többnyire az Egyesült Államokba kerültek, sőt egyesek állampolgárságot is váltottak. A prágai születésű Martina Navratilová 1975-ben, 18 évesen kért politikai menedékjogot az USA-ban, így 59 Grand Slam-győzelmét (ebből 18 egyéni) már amerikai színekben aratta. Szeles Mónika 13 esztendős volt, amikor családja Újvidékről az Egyesült Államokba költözött, ő pedig ettől fogva a Nick Bollettieri nevével fémjelzett akadémián tanult, ahol az évek során olyan kiválóságok fordultak meg, mint Björn Borg, Boris Becker, Jim Courier, Andre Agassi, Pete Sampras, illetve Martina Hingis, Jennifer Capriati, Marija Sarapova, Jelena Jankovics és a Williams nővérek. Szeles 9 Grand Slam-diadala közül nyolcat még jugoszláv, az utolsót, az 1996-os Ausztrál Opent, viszont már ő is az amerikai színekben nyerte. A csehszlovák Ivan Lendl is kivándorolt még karrierje kezdetén az USA-ba, és bár megpróbálta megszerezni az amerikai állampolgárságot, ez végül csak 1992-ben, már túl pályafutása csúcsán sikerült. Nyolc Grand Slam-győzelme így Csehszlovákia sporttörténelmét gazdagítja.
A legjobbak ma is igyekeznek minél fiatalabb korukban bekerülni valamelyik nyugat-európai, vagy amerikai akadémiára.
Djokovics 12 éves korától 4 évet töltött Nikola Pilics németországi akadémiáján, Azarenka pedig 16 évesen tette át a székhelyét Arizonába, az ő esetükben azonban már nem merült fel az új állampolgárság felvétele. Az akadémiák nemzetközi jelleget öltöttek, ahol a legfontosabb, hogy kineveljék azokat a tehetségeket, akik később támogatók sorát hozhatják az adott központhoz. Egy ilyen bentlakásos akadémián akár 100-150 növendék is edzhet, a „tandíj” pedig legalább 2-3000 euró havonta.
Jelentős változás viszont, hogy a célzott támogatásoknak hála mára Kelet-Európa egyes országaiban is megfelelő körülményeket tudnak biztosítani a fiatalok számára. A csehországi létesítmények például felveszik a versenyt a világ bármely teniszközpontjaival, így Kvitová, vagy a férfi rangsorban 7. Tomás Berdych sem került korán hátrányba riválisaival szemben. Hornok Miklós elmondta, Szerbiában, ahol szinte csak az élsport, és azon belül is csak a legjobbak számítanak, Djokovics, illetve női vonalon Ana Ivanovics és Jelena Jankovics sikerei hozták el az igazi áttörést. Jellemző a sportág felértékelődésére, hogy mikor Djokovics tavaly arra panaszkodott, fiatalon nem kapott elég segítséget, szinte azonnal leváltották a szövetség elnökét, a szintén legendás teniszező Szlobodan Zsivojinovicsot, helyét pedig a külügyminiszter, Vuk Jeremics vette át. Mára képesek otthon tartani a mindig is kiváló hazai edzőket, akik már az egészen fiatal gyerekek között is a harcos, nyerő típusú játékosokat keresik, akiket később anyagilag is támogatnak pályájuk során.
Fehéroroszország viszont kis túlzással korábban nem szerepelt a tenisz térképén. Azarenka Ausztrál Open-győzelme egy hosszú évek óta tartó, jókora állami pénzekkel támogatott program első jelentős sikere. „Azarenkát személyesen ismerem, többször is utaztunk együtt vele és Szávay Ágival, amikor a junior párosok közt tornagyőzelmeket arattak. Tizenhat éves koráig otthon készült, ami éppen elég volt ahhoz, hogy hozzászokjon a kőkemény küzdelemhez, hiszen az amúgy minden igényt kielégítő nemzeti teniszcentrumukban legalább húsz lány küzdött a csak a legjobbaknak kijáró támogatásért. Korán hozzászokott, hogy minden apró lehetőséggel élni kell, ami véleményem szerint jelentős szerepet játszik abban, hogy mára ő vezeti a világranglistát” – tette hozzá Hornok. A szövetségi kapitány zárásként kitért a hazai lehetőségekre: „Mindig vannak kitűnő, junior korú versenyzőink, de valahogy pont a szlávok előnyeiként említett tulajdonságok hiányoznak belőlük.
Láthatjuk, azzal, hogy kis ország vagyunk, nem takarózhatunk, ezért meg kell tenni mindent, hogy egyszer csak majd nálunk bukkanjon elő egy Djokovics. Vagy legalább egy Szávay Ági.”
Kétarcú Szerbia
Reflektorfénybe kerültek múlt hétvégén a szerb sportolók, amikor Novak Djokovics melbourne-i diadala mellett a férfi vízilabdázók Európa-bajnoki arany, a kézilabdázók pedig ezüstérmet nyertek. Déli szomszédainknál a „kirakat” meglehetősen csillogó, hiszen Djokovicsot a világ minden pontján ismerik, ezen kívül számos labdarúgójuk játszik európai élcsapatokban (például Nemanja Vidics – Manchester United, Braniszlav Ivanovics – Chelsea), van három aktív NBA-kosarasuk, Predrag Sztojakovics révén ráadásul a Dallas tavalyi bajnokcsapatának is volt szerb tagja. Olimpiákon azonban közel sem ilyen sikeresek, hiszen utoljára 2000-ben (még Jugoszlávia néven) nyertek aranyérmet – a női röplabda-válogatott révén. Négy éve Pekingben egy ezüst (az úszó Milorad Csavics) és két bronzérem (Djokovics és a férfi vízilabdázók) jutott nekik.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
