A belga Kim Clijsters meglepőnek aligha minősíthető sikerével zárult a női egyes tegnapi döntője a Melbourne Parkban, az ausztrál nyílt teniszbajnokság 13., utolsó előtti napján. A 6-3-ra megnyert első játszma után a további két szettet egyformán 6-3-ra elbukta a kínai Li Na, aki pedig két hete, a sydneyi torna fináléjában elpáholta Clijsterst.

  -
  -
- – Kép 1/2

Tehát „csak ismételnie” kellett volna, de újabb összecsapásuk közepe táján tán maga is megijedt a hatalmas lehetőségtől, hogy ő lehet Kína első olyan teniszezője, aki Grand Slam-tornát nyerhet. A 125 perces csatát azonban elbukta a torna 9. kiemeltje, aki ráadásul magánéletének egyik jeles napján arathatott volna világra szóló diadalt – merthogy szombaton ünnepelték edző-férjével 5. házassági évfordulójukat… A kissé keserédes melbourne-i zárás dacára maradt oka a vidámságra is Linek, a második helyéért 1,1 millió dolláros afféle „utónászajándékot” kapott a szervezőktől. A 2,2 millióval honorált Clijsters, a viadal 3. kiemeltjeként pályafutása negyedik GS-győzelmét ünnepelhette úgy, hogy három US Open-elsőség után első ízben tudott az élen végezni az Australian Openen is. A 28 fokos ausztrál nyárban 18 ezer néző előtt a 27 esztendős belga teniszező remekül kezdett az elején megszeppentnek tűnő 28 esztendős kínai ellen, aki azonban fordított, s irányította a mérkőzést egészen a második szett derekán bekövetkezett megtorpanásáig. Li ekkor gödörbe került, s már nem tudott kikapaszkodni belőle. Második helyével így is a hetedik pozícióba küzdötte előre magát a női teniszezők listáján, míg belga legyőzője feljött a világranglista második helyére az éllovas dán Caroline Wozniacki mögé, akit az elődöntőben amúgy Li Na búcsúztatott.

A férfi egyesben ma hirdetnek végeredményt: magyar idő szerint délelőtt fél 10-től csap össze a könnyebb ágról a döntőbe jutott skót Andy Murray, a világrangsor ötödikje, és az elődöntőben a korábbi abszolút világelső – jelenleg második – svájci Roger Federert három szettben verő szerb Novak Djokovics, ő a harmadik a világlajstromban. Az egyformán 23 éves riválisok küzdelme szoros csatát ígért, már csak azért is, mert profiként eleddig hét ízben találkoztak, s a pillanatnyi állás 4:3 Djokovics javára úgy, hogy az első négy meccsüket a szerb, az utóbbi hármat viszont a brit versenyző nyerte. Az ő dotálásukra is 3,3 millió jut a nőkéhez hasonló megoszlásban, s éppenséggel az „anyagi vetélkedésben” is a szerb áll jobban: eddigi teniszbevételei már meghaladják a 20 millió dollárt, míg Murray egyelőre nem lépte át a 14 milliós határt. Igaz, ma dél körül már mindenképpen megtörténik a „határsértés”, a kérdés csupán az, hogy 1,1 millióval, vagy annak a duplájával gazdagodik a skót kiválóság.

Kim Clijsters

Született: 1983. június 8., Bilzen
Testmagasság/testsúly: 174 cm/68 kg
Ütőfogása: jobbkezes (kétkezes fonák)
Jelenlegi világranglista-helyezése egyesben: 3.
Legjobb világranglista-helyezése egyesben:
1. (2003. 08. 11., összesen 19 héten át)
Tornagyőzelmei egyesben: 41, ebből 4 Grand Slam (US Open: 2005, 2009, 2010; Australian Open: 2011)

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!