Zambia csapata nemrégiben 8-7-tel zárult tizenegyespárbajban győzte le Elefántcsontpart futballválogatottját az Afrika Kupa döntőjében, az eredmény azonban nem világ-, de még csak nem is afrikai rekord. A hosszútávfutásban különösen erős ötödik kontinensen ugyanis hagyományos a „maratoni”: a földrész legnagyobb tornáján 2006-ban Elefántcsontpart 12-11-gyel jutott túl a Kamerun elleni negyeddöntőn, 1992-ben pedig 11-10-zel nyerte el a trófeát Ghánával szemben.
Európában az 1970/71-es évadban vezették be a tizenegyesrúgásos befejezést, a szabály azonban a nemzetközi kupák döntőire eleinte nem vonatkozott, így aztán 1974-ben, amikor az Atletico Madrid a jó öreg Luis Aragones szabadrúgásgóljával vezetést szerzett a Bayern München elleni BEK-döntő hosszabbításában, majd Schwarzenbeck a 120. percben egyenlített, megismételték a találkozót. Menet közben viszont már javában zajlottak a párbajok: a BEK-ben az első „sorsjátékos” győztes az Everton volt, amelynek kapusa, Andrew Rankin 1970. november 4-én kivédte Ludwig Müller tizenegyesét, így a liverpooli együttes két 1-1-gyel, valamint 4-3-mal továbbjutott a Mönchengladbach ellenében. Az igazi premier azonban a KEK-ben és Kispesten zajlott. Az Aberdeen skóciai 3-1-ét Honvéd idehaza 3-1-gyel egyenlítette ki 1970. szeptember 30-án, aztán a „lottóhúzásos” végjátékban a második fordulóba került, mert – miután Jim Forrest a kapufára lőtt – a közelmúltban elhunyt Bicskei Bertalan kapus (Tichy Lajos, Kocsis Lajos, Marosi László és Vági István egyaránt sikeres próbálkozását követően) szépen kifogott brit kollégáján, Bobby Clarkon.
Az első Eb-döntő, amely tizenegyespárbajba torkollt, 1976-ban volt, és a különleges finisről, pontosabban Antonin Panenka attrakciójáról maradt híres: a nyugatnémet Uli Höness sikertelen kísérlete után a csehszlovák középpályás finoman alárúgott a labdának, s az – miközben Maier oldalra dőlt – a kapu közepébe pottyant. Így vesztett a címvédő NSZK… A négy évvel későbbi Európa-bajnokságon megint a csehszlovákok írtak hosszú fejezetet a tizenegyesek történetébe: a harmadik helyért vívott találkozón (1-1 után) 9-8-ra múlták felül a házigazda olaszokat. Tizenhat tizenegyes sorozatban bement, aztán Collovatié nem, Barmosé igen.
A további híres párbajok közül meg kell említeni az 1982-es világbajnokság elődöntőjét, amelynek hosszabbításában a franciák már 3-1-re vezettek, de a nyugatnémetek kiegyenlítettek, majd a párbajban Bossis rontott, és Hrubesch a döntőbe lőtte az NSZK nem sokkal korábban még vesztesnek látszó csapatát. Négy évvel később nagyobb szerencsével jártak a franciák. A negyeddöntőben a sérüléssel bajlódó Zicót csak a hajrára küldte be Santana szakvezető, s a brazil ideál mindjárt az első labdaérintéséből gólpasszt adott Brancónak, akit Bats kapus elbuktatott. A büntetőt azonban a kispados bálvány kihagyta, maradt az 1-1. Majd a tizenegyesrúgásokban a brazilok – a karmester Socrates és a középhátvéd Julio Cesar hibáján túl – úgy maradtak alul, hogy Bellone lövése a kapufáról Carlos kapus hátára, onnan pedig vissza, a hálóba pattant. A dél-amerikaiak tiltakoztak, de Igna román játékvezető (akinek egyik partjelzője Németh Lajos volt) gólt ítélt…
Nyolcvanhat másik nagy száma az volt, hogy a román Helmut Duckadam a Steaua–Barcelona BEK-döntő (0-0) ráadásában a katalánok mind a négy tizenegyesét hárította! Alexanco, Pedraza, Pichi Alonso, Marcos és a sevillai Sanchez Pizjuan stadion közönsége nem akart hinni a szemének… Nyolc évvel később ugyancsak dél-európai arcokon fagyott meg a mosoly, miután a pasadenai Rose Bowl arénában Franco Baresi, Massaro és Roberto Baggio is elrontotta a tizenegyest, így Brazília huszonnégy hosszú év után ismét – negyedszer – világbajnok lett. (Harmadszor szintén Olaszországgal szemben vitte el a pálmát: 1970-ben, Mexikóban 4-1-re győzött, még tizenegyesek nélkül.) Azt viszont már a legkevésbé sem Itália bánta, hogy 2000-ben, amikor az Eb amszterdami elődöntőjében Merk német játékvezető volt szíves mindent megtenni a házigazdákért, a hollandok hatból öt tizenegyest hibáztak el: kettőt a rendes játékidőben, hármat a párbajban. Amikor a mágneskezű Toldo kapus főszereplésével a Zambrotta kiállítása miatt nyolcvanhat percen át létszámhátrányban futballozó olaszok továbbjutottak, a máskor semleges sajtószektorban több ezer újságíró és riporter ugrott fel egyszerre örömében…
Hat évvel ez után már ülve maradtak a média képviselői, de az itáliaiak megint ujjongtak: a Zidane brutális „fejeséről” elhíresült vb-döntőben (1-1) Trezeguet elmulasztotta értékesíteni a tizenegyest, s Olaszország negyedszer hódította el a legrangosabb trófeát.
Lehetne mesélni még sokáig. Például Southgate hibájáról a londoni Wembleyben (az 1996-os Eb elődöntőjében ez okozta az angolok vesztét a németekkel szemben), vagy Garcia kihagyásáról a Copa America 2007-es elődöntőjében (ha az uruguayi játékos a kapuba lő, a brazilok kiesnek, de nem talált a hálóba, s végül a mázlival döntőbe jutó sárga mezesek – az argentinok elleni imponáló 3-0-lal – elvitték a pálmát). Ezzel együtt a tizenegyespárbajok, bármennyire emlékezetesek is, soha nem lesznek klasszikusok, mert ugyanannyi múlik Fortunán, mint a részvevőkön.
Panenka?
A kivétel erősíti a szabályt…
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!