A Premier League 5. fordulójának szombat délutáni nyitómeccsén a Blackburn játékosai közül ketten, a vendég Arsenalból pedig öten szereztek gólt. Ezek után nehéz elképzelni, hogy az Ágyúsok vereséget szenvedtek, mivel azonban Song és Koscielny a saját kapujába talált be, a mérkőzést a tabella utolsó helyén álló házigazdák nyerték 4-3-ra.

 
Petrovics és Gervinho „futbalettje” Az Arsenal elefántcsontparti támadója a 10. percben előnyhöz juttatta a vendégeket, de csapattársai hathatós segítségével végül a sereghajtó Blackburn győzött 4-3-ra

Pedig igencsak ráfért volna a siker Arsene Wenger együttesére, amely a bajnokságban eddig összesen 4 pontot szerzett. Nem csoda, hogy – egyelőre csak szurkolói berkekben – egyre többen kritizálják az elmúlt évtized legjobb edzőjének választott francia menedzsert. A szombati egyébként az újoncok napja volt, hiszen mindhárom frissen feljutott gárda győzni tudott, a Norwich, valamint a Buzsáky Ákost ezúttal kihagyó Queens Park Rangers ráadásul idegenben. Megszületett a Premier League 1992 óta íródó történetének első walesi győzelme is: a tavaly szintén a másodosztályban szereplő Swansea a Gera Zoltánt továbbra is nélkülöző West Bromot múlta felül 3-0-ra. A forduló rangadóira ma kerül sor: felvezetésnek ott a Tottenham–Liverpool összecsapás, hogy aztán következzen a Manchester United–Chelsea derbi. Nagy kérdés, hogy a Kékek képesek lesznek-e megállítani az első négy bajnokijukon 18 gólig jutó manchesterieket, akik közül Wayne Rooney egymaga nyolc találatnál jár.

A nemzetközi kupákban érdekelt csapatok többsége a Bundesligában is kap plusz egy nap pihenőt, így a címvédő Dortmund és a listavezető Bayern csak vasárnap lép pályára. Játszott viszont a tavalyi ezüstérmes Leverkusen, de drukkerei alighanem azt kívánják: bár ne tette volna! A héten a BL-ben is vereséget szenvedő együttesre hazai pályán mért jókora csapást a Köln. A vendégek 4-1-es diadalából a német válogatott Lukas Podolski két góllal vette ki a részét.

Hajnal Tamás pénteken fél órát játszott a Stuttgart színeiben, amely az osztrák Martin Harnik duplájával győzte le a Freiburgot. Stieber Zoltánnak egy félidő jutott a Mainzban, amely a Kaisers­lautern vendégeként kapott ki 3-1-re.

 

Bundesliga, 6. forduló

Hamburg-Mönchengladbach 0-1 (0-0)
Hertha-Augsburg 2-2 (0-1)
Hoffenheim-Wolfsburg 3-1 (2-0)
Leverkusen-Köln 1-4 (0-1)
Nürnberg-Werder 1-1 (0-1)
Kaiserslautern-Mainz 3-1 (1-1)

pénteken játszották:

Freiburg-Stuttgart 1-2 (0-1)

vasárnap játsszák:

Hannover-Dortmund 15:30
Schalke-Bayern 17:30

Premier League, 5. forduló:

Blackburn–Arsenal 4–3 (1-2)
Aston Villa–Newcastle 1–1 (1-0)
Bolton–Norwich 1–2 (0-2)
Everton–Wigan 3–1 (1-1)
Swansea–West Bronwich 3–0 (2-0)
Wolverhampton–QPR 0–3 (0-2)

vasárnap játsszák:

Tottenham–Liverpool 14:30
Sunderland–Stoke City 16:00
Fulham–Manchester City 16:00
Manchester United–Chelsea 17:00

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!