A tudatos építkezésnek köszönhetően a Csányi-érában immár a hatodik szövetségi kapitány mutatkozik be hamarosan. Amúgy nyolc az a hat, mert egy, illetve két meccsre beugrott Csábi József, valamint Szélesi Zoltán.
Előbbi makulátlan teljesítményt produkált – csapata a siker idején meglehetősen alulértékelt 2-0-t ért el Andorra labdarúgói ellen –, míg utóbbinak be kellett érnie 50 százalékkal: felejthetetlen 1-2 Luxemburgban, majd 1-0-s diadal idehaza Costa Ricával szemben.
A további találkozókon Egervári Sándor, Pintér Attila, Dárdai Pál, Bernd Storck és Georges Leekens osztozott. Egervári amszterdami 1-8-cal búcsúzott; Pintért az első vesztes tétmeccs (Észak-Írország 1-2) nyomán kirúgták, hogy a lába sem érte a földet; az újdonsült reklámarc Dárdai a finnek elleni helsinki 1-0 után visszament a Herthához; Storck – főként a körülmények szerencsés alakulása folytán – Eb-n járt a válogatottal, de az andorrai 0-1-ig szállt alá; a nyeretlen Leekenst még jobban megalázták, mint Pintért, mert vele telefonon tudatták, hogy fél év múltán vége a dalnak; most meg itt van újra egy külföldi, aki Rossi, de nem Paolo, hanem Marco, s nem a közelmúltat, benne az andorrai, luxemburgi, kazahsztáni (bermudai) háromszöget bolygatja, inkább arról beszél, mennyire az Aranycsapat bűvöletében él.
Ha én ötvenen túli olasz edző volnék, valószínűleg az 1982-es és a 2006-os itáliai válogatottra lennék büszke, elvégre az a két együttes még Puskáséknál is többre vitte, hiszen világbajnoki címet nyert, de Pesten persze jól hangzik a környezethez stimmelő szöveg. Javaslom, kezeljük azt ugyanúgy a helyén, mint a közszolgálatinak nevezett televízió többszereplős futballműsorában elhangzó és a stúdióban visszhang nélkül maradó mondatot, amely szerint az FTCben a Kubatov klubelnök előtti fél évszázad a kóklereké volt, bezzeg most… Csöndesen megjegyzem, hogy ötven évvel korábban a zöld-fehérek VVK-döntőt, negyvenhárom esztendeje KEK-döntőt vívtak, s még huszonhárom éve is bejutottak a Bajnokok Ligájába, miközben a Kubatov-éra alatt olyan csapatokkal szemben buktak el rendre a selejtezők európai előszezonjában, mint az Aalesund, a Zseljeznicsar vagy a tiranai Partizani… A tévében a stadionépítést is a pártfunkcionárius-elnök érdemeként említették, ám efféle bravúrt a szélhámosoknak titulált elődök egyikétől is láttunk már: Lénárt Lajos mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszterhelyettes és klubvezető 1974-ben szintén világszínvonalú arénát adott át ugyancsak állami pénzből az FTC-nek. Az a zöld-fehér csapat az új stadion első évadában kiejtette a jelenleginél semmivel sem gyengébb, 1973-ban és 1976-ban UEFA Kupa-, míg 1977 és 1984 között négyszeres BEK-győztes Liverpoolt…
S most Géczi, Martos, Bálint, Ebedli, Nyilasi meg a többi akkori hős az elparentált elnökökkel – köztük az olimpiai, világ- és Európa-bajnok dr. Szívós Istvánnal – vagy azok hozzátartozóival-utódaival együtt kérdezheti: valójában ki is a kókler?
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!