Hogy a magyar labdarúgó-válogatott huszonhét hosszú esztendeje nem járt világbajnokságon, azt itthon mindenki tudja.
Arra viszont már kevesebben emlékeznek, hogy nemzeti együttesünk mikor nyert legutóbb a román csapat ellen. A mindmáig utolsó siker még az 1986-os Mundial-szereplésnél is régebben, 1981 májusában volt… A Népstadionban rendezett vb-selejtezőn (65 ezer néző előtt) a Katzirz – Martos, Bálint, Garaba, Tóth József – Müller (Szántó), Nyilasi, Varga József – Fazekas, Törőcsik, Kiss László (Bodonyi) összeállítású gárda győzött 1-0-ra, és a nevekből is kitetszik, hogy a diadal bizony nem mostanában született.
És nem is Bukarestben.
Ahol pénteken újabb román–magyar vb-selejtezőt játszanak. Hangulatilag a mérkőzés alighanem az 1981-es budapesti találkozó visszavágójára hasonlít majd, mert harminckét évvel ezelőtt 75 ezer szurkoló tolongott az Augusztus 23. stadionban, s a románok újabban építettek a korábbi sporttelepükhöz hasonló nagyságú – de jóval szebb – arénát. A várható atmoszféráról pedig anynyit, hogy nyolcvanegy őszén a magyar himnusz egyetlen taktusát sem lehetett hallani, olyan füttykoncert töltötte be a zsúfolt bukaresti létesítményt. Igaz, a barátságosnak egyáltalán nem nevezhető légkör ellenére is sikerült gól nélküli döntetlent elérni – hála mindenekelőtt a mezőny legjobbjának, a Bubunak becézett Mészáros kapusnak –, és csoportelső honfitársaink utóbb kijutottak az 1982-es világbajnokságra.
Ezúttal a vb még messze van, s a magyar válogatott a pótselejtezőt érő második hely megtartásáért harcol. Ha a harminckét év szegényes mérlegét nézzük, akkor nincs különösebb ok a bizakodásra, hiszen három döntetlent, öt vereséget és 3-13-as gólkülönbséget rögzít a statisztika. Viszont nagy a gyanú, hogy a szomszédok mostani együttese az utóbbi három évtized leggyengébb román válogatottja. Vele szemben ugyan nem e periódus legerősebb magyar garnitúrája vonul fel, de a Puskás stadionban a tavasszal – zárt kapuk mögött – rendezett egymás elleni mérkőzésen tapasztalhattuk, hogy az ellenfél nem éppen világverő garnitúra. A vetélytárs nem kis szerencsével, a 92. percben mentette 2-2-re a meccset; mennyivel könnyebb lenne most a helyzet, ha Chipciu márciusban nem egyenlít az utolsó pillanatokban…
De ezen már túl vagyunk.
S mielőtt lesajnálnánk a riválist, jegyezzük meg, hogy a Steaua ott van a Bajnokok Ligája csoportkörében, miközben a magyar kupacsapatok az augusztust sem érték meg a selejtezőkön. A bukaresti együttes hat játékost delegál a válogatottba; a hetediket, Chirichest a napokban szerződtette 8,5 millió fontért a Tottenham. Azaz – pestiesen – nem „ürgékről” van szó… Az ellenfél nem is egyénileg, hanem csapatként nem az igazi. Victor Piturca szövetségi kapitány tevékenysége nem kelt jobb benyomást, mint Abdullah Avcié, a nemrégiben menesztett török szakvezetőé. Noha a folytonos támadások kereszttüzében álló trénerről leperegnek a kritikák, az tény: a román válogatott a világranglista harmincharmadik helyén áll (kettővel hátrébb, mint a magyar csapat). Márpedig 1999 júniusában és 2001 szeptemberében, az előző román–magyar Eb- és vb-selejtezők idején kilencedik, illetve tizenötödik volt a FIFA-rangsorban. Noha tagadhatatlanul nagy előny a vetélytárs számára, hogy otthon játszik, legalább akkora lesz a nyomás rajta, amekkora a tömeg…
Ez a legfőbb magyar fogódzó. Az nem mondható, hogy a magyarokon nincs presszió, de kétségkívül nyugodtabb a hangulat Egervári Sándor és együttese körül, mint amilyen zaklatott légkör övezi a román válogatottat. Igaz, honfitársaink csapatára – túl azon, hogy itthon mindenki pótselejtezőt szeretne látni – ránehezedik a kuparésztvevők rémes produkciója, mely után a válogatott szereplése az utolsó esély a teljes nihil elkerülésére. Ha kiesik az együttes, akkor ott ragad a magyar futball, ahol eddig is tartott, s bár a hazai labdarúgás általános állapotán a második hely sem változtatna, a siker valóságos megváltás lenne a szörnyű nyár nyomán és a „podgoricás” teljesítmények alapján szinte a csodával határosnak kell tekinteni, hogy csoportjában jelenleg a második helyen áll Egervári gárdája.
Maradjon is ott – kívánjuk nagyot sóhajtva, mert a magyar futballból úgy kiveszett az öröm, hogy hovatovább nem is tudjuk, milyen az.
De a régi időkre gondolva, úgy rémlik: viszonylag könnyen megszokható…
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!