Mindkét csapat történetében voltak hullámvölgyek, olyan azonban még sosem fordult elő, hogy mindkét gárda ennyire pocsék pozícióból várja az egymás elleni rangadót. Pedig a párharc évszázadnyi történetében már sok mindent látott hazánk két legnagyobb szurkolótábora.

Az első Ferencváros–UTE mérkőzésre 1905. február 19-én került sor. A találkozót Weisz Ferenc duplájával 2-0-ra a zöld-fehérek nyerték, akik abban az évben a bajnoki címet is megszerezték, a klub történetében már másodszorra. Az FTC még első otthonában, a Soroksári úti pályán fogadta az ekkor még vidéki csapatnak számító újpestieket (a IV. kerületet 1950-ben csatolták Budapesthez). Ma már furcsán hangzik, de a két csapat szembenállásnak egyik gyökere éppen ez, vagyis egyfajta vidék–főváros ellentét volt. Az Üllői úton 1911-ben csapott össze először a két gárda, a házigazdák 7-1-re nyertek. A kezdeti időszakban egyébként is a Fradi dominált, az első Újpest-győzelemre a két fél huszonharmadik meccséig, 1917. június 24-ig kellett várni (4-1).

A csapatok 208 bajnokin vannak túl egymás ellen, ezeken 93 ferencvárosi és 59 újpesti siker mellett 56 döntetlen született, a gólarány pedig 397-298 a zöld-fehérek javára. A mérleg nyelve tehát mindenképpen a Fradi felé billen, de az évtizedek során a párharc ennél jóval hektikusabb volt. Mindkét együttes elmondhatja magáról, hogy sikerült egy találkozón nyolc gólt szereznie a nagy rivális ellen. A Ferencváros 1950-ben (akkor épp ÉDOSZ néven) győzte le 8-1-re a Budapesti Dózsát. A mérkőzésen az Aranycsapat két tagja, Kocsis Sándor és Czibor Zoltán is három gólig jutott, a fennmaradó két találat pedig annak a Deák „Bamba” Ferencnek a nevéhez fűződik, aki két évvel később már a lila-fehérek csatáraként szerzett győztest gólt a rangadón. Az Újpest történetének talán legfényesebb győzelmére pedig 1976-ban, egy kettős rangadó keretében lejátszott meccsen került sor. A Népstadion 50 ezer nézője előtt az öt gólig jutó Fazekas László vezette újpestiek 4-3-as félidő után 8-3-ra nyertek. A klubnál tettek róla, hogy a nem mindennapi győzelem tényleg emlékezetes maradjon, hiszen a Megyeri úti stadionújság hosszú évekig a 8:3 nevet viselte. Egészen tavaly szeptemberig, amikor a zöld-fehérek felett aratott 6-0-s diadal után, Mészöly Géza akkori vezetőedző ötletére 6:0-ra keresztelték át.

Bár nem bajnoki találkozó, de ide kívánkozik a Magyar Kupa 1933-as fináléja is. Ez a mérkőzés hozta a legtöbb gólt az összes eddigi Fradi–Újpest derbi közül, igaz erre csak a zöld-fehérek háza táján emlékeznek jó szívvel, a meccs ugyanis 11-1-es ferencvárosi győzelemmel zárult. Az újpestiek azonban egy ekkora pofon után is fel tudtak állni, három nappal később ugyanis a mindent eldöntő bajnokit megnyerve begyűjtötték a bajnoki címet. A korabeli tudósítások szerint a tízgólos vereséggel záruló kupadöntő után a lila-fehérek ügyintézője, Langfelder Ferenc a következőket mondta: „Úgy érzem, hogy fennállása óta ma viselte el a legnagyobb, legsúlyosabb vereséget az Újpest. Fáj ez a vereség, de meghajlunk a jobb előtt, s gratulálunk legyőzőnknek, a Ferencvárosnak. Kiáltsatok újpesti fiúk a Ferencváros csapatára háromszoros éljent!” Ez persze már nagyon távoli. És nem csak időben.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!

A Ferencváros és az Újpest mindig emlékezetes csatát vívott. Göröcs János, alias Titi, az újpestiek kiválósága és Rákosi Gyula, az FTC nagyszerű játékosa több alkalommal is pályára lépett egymás ellen. Göröcs János soha nem felejt el egy 1970-es mérkőzést. „Teltház előtt Újpesten játszottunk a Fradi ellen, és öt perccel a befejezés előtt 2-1-re ők vezettek. Ekkor sikerült kiegyenlítenem, és 2-2 lett. A közönség jó része már elindult hazafelé, belenyugodva a döntetlenben, amikor hosszú átadással indítottam Fazekas Lacit, aki belőtte középre a labdát, és a jó ütemben érkező Dunai Anti a hálóba vágta. A szurkolók jó része már csak a stadionon kívül hallhatta a győztes találatot követő üdvrivalgást. Nagyon sok alkalommal játszottunk egymás ellen, és mindig a labdarúgás ünnepe volt ez a rangadó. De ami még fontosabb, akkoriban nem voltak atrocitások a két tábor között, mert a sport az sport, és nem háború. Nagyon reménykedem, hogy most is a labdarúgás dominál majd, nem pedig a szurkolói összecsapások. Mellesleg, azt sohasem gondoltam, hogy ez a találkozó alsóházi rangadó lehet.

Rákosi Gyula szintén azt vallja, hogy a labdarúgás játék és nem háború, annak ellenére, hogy minden focista úgy megy ki a pályára: nyerni akar. Ő egy, a Népstadionban közel százezer néző előtt játszott 1967-es meccset idézett fel. Érthetően: a zöld-fehérek 3-0-ra verték az újpestieket, és gólt is sikerült rúgnia. Rákosit elszomorítja, hogy a mai Újpest–Fradi rangadókon nem a játék a domináns, hanem az, hogy melyik tábor csinál balhét. Az lenne szép, ha a pályán dőlne el a meccs, és nem a pályán kívül, mert nem ellenségek a szurkolók sem, és a labdarúgók sem, hanem ellenfelek – vallja. Szomorúnak tartja, hogy a két csapat nem a tabella elején, hanem az alján várja ezt a mérkőzést, ám bízik benne, mindkét együttes „kimászik majd a gödörből”.

(fluck)