Mindössze nyolc olimpián használtak fejvédőt a bokszolók. Pedig amikor 1984-ben, Los Angelesben bevezették a fejvédő használatát, éppen a sportolók fejét, agyát ért traumákat próbálták enyhíteni.
A sportorvosi vizsgálatok be is bizonyították, hogy a döntés jónak bizonyult: sokkal kevesebb dolguk akadt a fej sérüléseinek gyógyításában, igaz, ezzel párhuzamosan sokkal kevesebb kiütést láthattak a nézők a ringben – ami nem tett jót a sportnak. Az emberek ugyanis, bármennyire szeretik is a sportszerű mérkőzéseket, legalább annyira rajonganak a látványos K. O.-kért, mint a szépen elhelyezett ütésekért.
Az ökölvívásban mindig is szem előtt tartották a lehető legkevesebb, legkisebb sérüléssel járó küzdelem elvét, de a bunyó már csak olyan sport, ahol többnyire a győztest is alaposan megverik. A sportolók egészségére figyelve vezették be a bandázs, a puha kesztyűk használatát is, 1964-től pedig nemcsak azért számolnak rá a megroggyant sportolóra, hogy fel tud-e állni, hanem az is megfigyelhető számolás közben, hogy érte-e olyan trauma, amely veszélyeztetheti akár az életét is. Még a menetek idejét is lecsökkentették két percre (1997), de aztán vissza is állították (2009) három percre, a londoni olimpia (2012) után pedig a sportmenedzserek úgy döntöttek (2013), eltörlik a fejvédők használatát.
Így a riói olimpián ismét fedetlen fővel lépnek ringbe a bajnokok – és a közönség várhatóan megkapja majd a hőn áhított látványt.
Hogy ez jót tesz-e az amatőr bunyónak, ki tudja. De tény, egy amatőr ökölvívó évente akár 20-30-szor is ringbe száll, míg egy profi – akik eddig sem használtak fejvédőt – legfeljebb kétszer. Ezzel a döntéssel még az is lehet, jelentősen lerövidül egy-egy ökölvívó pályafutása.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!